Magyari Nándor László: És ha szétesik?

Továbbra sincs semmiféle közös nevező az augusztus tizedikei tüntetések és erőszakos cselekedetek, valamint az egyre nyílvánvalóbb rendőri/csendőri túlkapásokkal kapcsolatos értelmezésekben. (Egyetlen “érvet” hallok a brutális, megtorló csendőri intézkedések indoklásaként, hogy a tüntetők meg akarták dönteni a kormányt. Ezt pedig onnan lehet tudni, Liviu Pop, pészédés exminiszter, fődemagóg szerint, hogy “aláírásokat gyűjtöttek a büntetett előljárók ellen”. Éthető? Ha valaki büntett előljárókról beszél, akkor a kormányt akarja megdönteni, és ennyi elég ahhoz, hogy a csendőrök elgázosítsák, gumibottal fejbeverjék, punktum). (tovább…)

Continue Reading

Ágoston Hugó: Szokjanak le!

A román diaszpóra, vagyis a külföldön élő és dolgozó, pénzüket és szavazataikat az országba küldő állampolgárok holnapra, augusztus tizedikére meghirdetett milliós részvételű tiltakozó tüntetése előtt a helyzet a kánikulában képletesen is felforrósodott. Nem lehet még tudni, mi ellen tiltakoznak konkrétan a diaszpórások, úgy általában nyilván a kormány(pártok) ellen; „elviekben” egyelőre minden jel szerint a gyalázkodáshoz és a fenyegetőzéshez, a trágársághoz való jogot vindikálják.
(tovább…)

Continue Reading

Bíró Béla: Egyedül a turistaparadicsomban

Az éghajlatváltozás a jövőben –  úgy tűnik – a turizmust is alaposan felforgatja. Az elviselhetetlen meleg, vagy a hurrikánszerű viharok elől mindenki megpróbál külföldre menekülni. Legalábbis az, akinek pénze van hozzá, hiszen a turistaáradat az árakat is mind inkább felveri.

Az egyik párizsi lap tudósít róla, hogy vannak párizsi kávéházak, ahol egy csésze kávé 23 euróba kerül, de a mind súlyosabb vízhiány miatt a melléje rendelt pohár vízért is elkérik a 20 eurót. Nem hittem a szememnek amikor elolvastam. Angol turisták arról panaszkodnak, hogy a spanyol tengerparton fekvő Benidorm üdülőhelyen katasztrófa a nyaralás. (tovább…)

Continue Reading

Magyari Nándor László: Románia, a magosban1

Abban semmi új nincs, hogy időnként kommentátorok, vagy politológusok, előhozakodnak azzal, hogy többféle, sőt több Románia létezik, anélkül, hogy megpróbálnák tartalommal is feltölteni azt, hogy valójában mi is a lényege egyik vagy másik “Romániának”. És eznélkül nem érthetjük meg azt sem, hogy hol húzódnak a határvonalak, hogy mi a lényege a jelképes országok elkülönböződésének (différance – Jacques Derrida különös értelmezésében), vagy szociológiai terminusban, egymástól való elidegenedésének. (tovább…)

Continue Reading

Zsehránszky István: Gyerekeskedünk, ez már a világvége

Hargita megye északi felében töltöttem a szabadságot – Maroshévízen és Borszéken. Borszéken jelen lehettem egy találkozón is, a pár hónap múlva elkészülő nagy kezelőközpont csarnokában tartották. Roppant érdekes és szép hely lesz ez a kezelőközpont, ha elkészül. Nagyon sok rászorulót kezelhetnek majd itt – csakhogy az elszállásolásukra alig lesz hely Borszéken. Emiatt aggódnak… (tovább…)

Continue Reading

Magyari Nándor László: Eluralkodó inkompetencia

A jogrendszer, lényegét tekintve társadalmi rendszer, ezért a jogszociológia mindig együtt veti föl a tételes jogszabályok és az empirikusan érvényesülő jog egybeesését és különbségeiket, minthogy azt is, hogy a jogalkotásnak, milyen társadalmi/politikai alapjai vannak. Azután meg fontos, hogy a jogszabályok korpusza nemcsak az állam és a polgárok, hanem a polgárok egymás közötti, illetve polgárok csoportjai közötti viszonyokat is meghatározza.  (tovább…)

Continue Reading

Bíró Béla: A közöny demokráciája

A maszol.ro-n megjelenet Még egyszer a migrációról című cikkemben azt merészeltem állítani, hogy „A Szaharán aluli afrikai államokban, ahogyan a felvilágosodást megelőző Európában is, ma még a közösségnek az egyén fölötti korlátlan rendelkezési joga érvényesül. A mi XXI. századi mérsékelt égövünkön az egyén az, aki kontrollálatlanul rendelkezhet a közösség sorsa fölött. Egyik esetben a közösség az élet és a halál ura, másikban az individuum. A halálos ítélet hatályon kívül került. A nők egyenjogúakká váltak (ha valóban igen) a férfiakkal, a gyerekeknek már 10 éves kortól vagy még korábbról szexuális jogaik vannak. (tovább…)

Continue Reading

Székedi Ferenc: A múltról – jelennek, jövőnek

A Csíki Székely Múzeum az utóbbi években elsősorban nagyszabású képzőművészeti rendezvényekkel hallatott magáról. Elhozta az  erdélyieknek a Munkácsy és Csontváry festményeket, de bemutatta a nagybányai festőiskola alkotásait ugyanúgy mint Nagy Imre kortársainak, Aba Novák Vilmosnak és másoknak a remekműveit, nem is beszélve több olyan tematikus kiállításról, amelyek jelentős  történelmi vagy művészettörténeti események köré összpontosultak. (tovább…)

Continue Reading

Ágoston Hugó: Székely Delphoi

A nyári szabadegyetem és különösen a magyar miniszterelnök évi rendszerességgel itt elhangzott nagyívű beszédei a Kárpát-medence valóságos politikai, sőt geopolitikai központjává avatták Tusványost – amolyan mitikus jövőkutató hellyé, székely Delphoi-já az ózondús fenyvesekkel, csörgedező, olykor sodrón áradó patakokkal és éhes barnamedvékkel szegélyezett Tündérkertben.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem, mint emlékezetes, David Campanale brit BBC-újságíró ötlete alapján született meg: (tovább…)

Continue Reading

Ágoston Hugó: A közvetítő

Egy szürke erdélyi kisvárosban, 1954 júliusában, egy tízéves kisfiú remegő izgalommal hallgatta a berni labdarúgó világbajnoki döntő rádióközvetítését. Az első „vébém” volt a már akkor világhírű, vagyis a minden ismerős által rajongott Szepesi György közvetítésében. Túl az évszázad meccsén, az angol válogatott első vereségén a stadionok királynőjének tartott Wembley-ben. Azt is ő közvetítette, bizonyára sokan látták-hallották tegnap késő este a tévében, és emlékszünk a 6:3 című filmre is. (tovább…)

Continue Reading

Ágoston Hugó: UEFA: No to racism!

Miután sokáig izgultunk a magyarországi és romániai jogállamiságért, és mindkettő megnyugtatóan rendeződött, egy hónapon át szerencsére az oroszországi futball-világbajnokság biztosította az izgalmat, a meglepetéseket.

Szakmai szempontból is sok újat hozott ez a vébé, a hozzáértők egyetértenek abban, hogy a legjobb csapat győzött, a nemzeti válogatottak szövetségi kapitányainak és a klubcsapatok edzőinek sok taktikai tanulsággal szolgált, (tovább…)

Continue Reading

Zsehránszky István: 3—1, vagy mégsem?

Eredményről van szó, de nem futballmeccs végkimeneteléről. Jó lenne, ha a kolozsvári CFR Malmöben 3—1-re győzne! – akkor továbbjutna. De, ne áltassuk magunkat… Itt most egy politikai meccs eredményét regisztráljuk. Napi eredmény ugyan, de jó. Klaus Iohannis román államfő az Alkotmánybíróságon megtámadta a Parlament által elfogadott Közigazgatási Törvénykönyvet, mondván: „Romániában hivatalos nyelv a román.” És 100 oldalas dolgozatot írt erről – elnöki óvásként. (tovább…)

Continue Reading