A napokban az egyik erdélyi magyar közszolgálati rádióban végig hallgattam közel egy órányi szakmai beszélgetést a hazai magyar nyomtatott újságok és folyóiratok válságáról. A témát természetesen az szolgáltatta, hogy január elsejével megszűnik egész sor médiatermék papíralapú változata, és több mint kettőszáz, ilyen vagy amolyan szerepkörökkel ellátott médiamunkást rúgnak ki, akik elmehetnek munkanélkülinek vagy valahol a médián kívül kereshetik sorsuk jobbra fordulását. Szomorú szívvel mondom, hogy közöttük ott lehetnek azok a középkorú vagy fiatal jótollú erdélyi magyar újságírók is, akik valóban hívatásnak, és nem egyszerű megélhetési lehetőségnek tekintették ezt a mesterséget, szavaikkal, mondataikkal, gondolataikkal valóban a közösséget akarták szolgálni, még akkor is, még úgy is, ha múlasztásaira, kisebb-nagyobb torzulásaira hívták fel a figyelmet.
A beszélgetés, sajnos, nagyon a felszínen maradt és csak ismételgette, amit amúgyis mindenki tud: a világhálóval, az online médiával nem lehet versenyezni, a papír ára folyamatosan drágul, ráadásul nyakunkon az energiaválság, a szomszédban zajló háború, a nyomdaköltségek egyre növekednek, a terjesztői hálózatot gyakorlatilag szétverték és senki nem akar a médiába beruházni.
Ahhoz azonban, hogy jóval mélyebbre lehessen ásni, úgy gondolom, hogy más típusú elemzésekkel is meg kellenne próbálkozni. Egyrészt áttekinteni a teljes romániai magyar média szerkezetét, mindenekelőtt részletesen megvizsgálva azt a széles skálát, amelyen a kiadói hátterek mozognak, az országos költségvetéstől kezdve, a piaci vállalkozásokon át egészen addig a városi vagy községi önkormányzatig, amely képes arra, hogy saját helyi közösségének heti- vagy havilapot kiadjon, netán megjelenését támogassa.
Azután nyilvánvalóan jobban meg kellenne ismerni mind nemzedéki összetevőiben, mind érdeklődési köreiben azt a több mint egy milliós romániai magyar társadalmat, amely az utóbbi három évtized változásainak köszönhetően az életmódok, az életvitel tekintetében is egyre összetettebb.
Majd számot kellenne vetni azzal a több éves kisérlettel, amely megpróbált egységes erdélyi magyar médiateret kialakítani és azonos tartalommal feltölteni, abban bízva, hogy az így létrejövő nagy reklámpiac előbb-utóbb képes majd helyettesíteni a mindeddig soha nem látott összegű magyarországi támogatásokat. Csakhogy a tartalmi központosítás itt az autópályán a fősodorral szemben menő autóhoz vált hasonlatossá: a legtöbben egy-egy kiadványban saját térségük információit, vitás kérdéseit és a rájuk adható válaszokat keresik, nem pedig azokat az általánosságokat, amelyeket mindenhol megtalálnak.
És ilyen összefüggésben érdemes lenne mérlegre tenni egyrészt a romániai magyar média, másrészt a minden műfajban és minden csatornán hozzánk is eljutó magyarországi média viszonyát is, amely nem ritkán oda vezet, hogy a romániai magyar médiafogyasztó esténként Magyarországon, a nap más óráiban pedig, munkájával és az állami vagy helyi intézményekkel kapcsolatosan, Romániában él.
És akkor még nem is beszéltünk a világhálós közösségi oldalakról, amelyek tartalomgyártót és hírforrást faraghatnak mindenből és mindenkiből, bizonyítva ugyanakkor, hogy az újságírói szakmát mégiscsak a hitelesség mentheti meg.
De nem folytatom. A média tekintetében senki nem tartja kezében a bölcsek kövét. De talán össze kellenne gyűjteni és egymás mellé rakni azokat a kavicsokat, amelyek mégiscsak egy járható ösvényt alakíthatnak ki akár egy göröngyös úton és sötét éjszakán is.