Műsorok

Nagyváradon 2011-ig Állami Színház néven működött együtt a magyar és a román társulat. Évekig tartó munkával, a legkülönbözőbb érvrendszerek latbavetésével sikerült a két intézményt különválasztani. Létrejött a Szigligeti Ede nevét felvevő magyar és a Regina Maria nevet viselő román társulat, és mindkettőhöz csatlakoztatottak különböző jellegű, már létező közművelődési intézményeket.

Alig érte el a hazai sajtó ingerküszöbét az a hír, hogy a fővárosi ötödik kerületi bíróság a közelmúltban visszautasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének, Liviu Dragneának a feltételes szabadlábra helyezését, annak ellenére, hogy az általa ledolgozott napokért járó kedvezmények figyelembevételével már letöltötte büntetésének kétharmadát, a hatályos büntetőeljárási rendelkezések értelmében lehetőség lett volna a büntetés hátralevő részének feltételes elengedésére, és a rahovai börtön vezetősége is támogatta a politikus ez irányú kérését.

Kissé felvágós ismerősöm henceg azzal, hogy náluk a cégnél még a köztisztasági menedzserek, azaz a takarítónők is egyetemet végeztek.

Első hallásra úgy tűnik, minden a legnagyobb rendjén van a felsőoktatási intézmények háza táján, az egyetemek akárcsak a múlt évszázad ötvenes-hatvanas éveiben az anyagi és erkölcsi fejlődés zálogának tekinthetők. Hogyan is állunk?

Rövid idő alatt immár a harmadik jegyzet foglalkozik a csíksomlyói pünkösdszombati a búcsú kérdéskörével a bukaresti rádió magyar adásában. Lehet, hogy van, aki immár túlzásnak tartja a téma taglalását, én azonban inkább arra hajlok, hogy érdemes a kérdéssel foglalkozni, ugyanis a zarándoklat nemcsak egyházi, avagy hitbeli kérdés, hanem azon jóval túlmutat.