Szövegkovács

„Autóval mindent lehet, menni, amerre a szem ellát, határon, országon, kontinensen át. A modern városi ember autóember: beleszületik és belenő, autó hozza-viszi, kórházba be és onnan ki, bölcsibe, oviba, suliba, edzésre és partira, nyaralni, telelni, tavasszal, ősszel kirándulni; alig lehet majd szabadulni tőle” – idéztem az egyetemi kutató, oktató és marketingstratéga Braun Róbertet.

Az elmúlt három hétben a nyelvújítás témakörét jártuk körbe, sőt az első nagyhatású nyelvművelőként emlegetett Kazinczy Ferencről is szó esett. Ma olyan szavakat és kifejezéseket sorolok fel, amelyek gyökeret vertek a nyelvünkben, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Az elmúlt két hétben Kazinczy Ferenc, illetve a nyelvújítás volt a központi téma, sőt legutóbb a neológusokról, illetve az ortológusokról is szó esett. Előbbiek az újítás hívei voltak, míg utóbbiak fenntartásokkal viseltettek az újításokkal szemben.

2019 márciusában az Óváros téren sétáltam Veszprémben, amikor az egyik épület falán megpillantottam egy emléktáblát, amelyen ezt írta: „A hagyomány szerint itt állt a Számmer Nyomda, ahol a magyar nyelvújítás jelentős dokumentuma, a Mondolat készült 1813-ban.” Az emléktáblát 2013 novemberében, a vitairat kiadásának 200. évfordulóján helyezték el az illetékesek.

„Az újítást, még ha jó és szükséges is, sokan ellenzik. De újítás nélkül nem lehet építkezni.” Az idézet az 1831. augusztus 23-án elhunyt Kazinczy Ferenctől származik, aki nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta a reformkor előtti évtizedekben.

„Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! –, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz –, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.” Az elhangzott idézet Benedek Elektől származik, a nagy mesemondó 1929. augusztus 17-én hunyt el Kisbaconban.

Miközben azon gondolkodtam, hogyan kezdhetném a mai részt, találtam egy idézetet az irodalomtörténész és író Selyem Zsuzsától. Így hangzik: „Jobbra – vagy balra? Ezt a kettőt mindig keverem, mert a hidegháborús gyermekkorom vasfüggöny mögötti pedagógiája, úgy is, mint harcias tudatlansága, azt tartotta helyesnek, ha a balkezeseket átszoktatják jobbkezességre, kerül, amibe kerül (a tájékozódási készség elvesztésébe kerül).

„Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. […] Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” A Wass Alberttől származó, megfontolandó idézetben rejtőzött el a mai rész főszereplője, a jön ige. Ez a köznyelvi alak, a jő régies, irodalmias, a gyün és a gyön népnyelvi. A jön számomra elképzelhetetlen a megy ige nélkül: míg előbbi a beszélő vagy a beszéd helye felé történő mozgást jelent, utóbbival a beszélőtől vagy a beszéd helyétől távolodó mozgásra célzunk.

„A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.” Valószínűleg sokan rájöttek, hogy A Dunánál című költemény első két sorát idéztem; József Attila nevéhez fűződik, és a költő által szerkesztett Szép Szó című folyóirat 1936-os könyvnapi különszámában jelent meg először.

„Szeretem a magányos utazásokat […], mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról” – idézem Fekete Istvánt, aki ötvenkét évvel ezelőtt, 1970. június 23-án hunyt el. Számos ifjúsági könyvet és állattörténet írt; barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője.

„Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.” Bár a Szent-Györgyi Alberttől származó idézettel gyakran lehet találkozni a közösségi oldalakon, nem áll szándékomban kielemezni, pedig a mai napig rendszeresen tanulok egy-egy szakkönyvből, persze megfontoltabban, mint iskoláskoromban.

Legalább egy órát halogattam, amíg hozzáfogtam a mai rész előkészítéséhez. Teáztam, beszélgettem, keresgéltem az interneten, közben pedig teltek-múltak az értékes percek. „Ejh, ráérünk arra még!” – jutott eszembe néhányszor az elhíresült mondat Petőfi Sándor Pató Pál úr című verséből, de sikeresen elhessegettem a zavaró gondolatot. Amíg nem dörömbölt a határidő…