Szövegkovács

Egy szomorú hírrel kezdem a nyelvi rovatunk mai részét: elhunyt Grétsy László, akit a magyar nyelvművelés örök legendájaként is emlegettek. A halálhírét A magyar nyelv jövője – A nyelvi változások nyomában címmel rendezett konferencián jelentették be hétfőn, kora délután, a bejelentés után egyperces csenddel emlékeztek rá. Az ismert nyelvész február 13-án töltötte volna be a 92. életévét; a következő részben kizárólag az ő munkássága kerül nagyító alá.

„1823. – Harminchárom éves. Csekei magányában megírja Himnuszát. A halhatatlan költeménynek a szabadságharc korától kezdve számos verses fordítása jelenik meg idegen nyelveken, örményre és héberre is lefordítják szövegét” – idéztem a Pintér Jenő magyar irodalomtörténete című tudományos rendszerezésből.

„Fogyás és spórolás: Az újévi fogadalmak csodálatos világa” „A betonbiztos újévi fogadalmak titka” „Nem bukunk el, ha ezeket betartjuk: tippjeinkkel sikerülhet az újévi fogadalom” Egyebek között ez a három cím bukkant fel, amikor begépeltem az újévi fogadalom szókapcsolatot a legnagyobb internetes keresőbe; ebben az esetben az újévi egybeírandó.

Ha papírra vetettem volna a jókívánságot, mindenképpen külön kellett volna írnom az új év kifejezést, még akkor is, ha a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrző programja arra figyelmeztet, hogy jelentéstől függően a kiemelt szavakat egybe is lehet írni.

Idén december 22-én hajnalban lépünk át a csillagászati télbe. Az év leghosszabb éjszakája vár ránk, az elkövetkező időszakban viszont lerövidülnek a végeláthatatlannak tűnő téli esték, és lassú léptekkel közeledik a tavasz.

Ma egy olyan témáról beszélek, amely többször is előkerült az elmúlt években, de úgy érzem, hogy sohasem árt az ismétlés. Ilyenkor, az ünnepek táján egyre több hirdetés kerül az utcára, a különböző internetes oldalakra, a cégek nyereményjátékokat népszerűsítenek, köszönőleveleket küldenek a hűséges ügyfeleiknek, támogatóiknak, és közben a jókívánságok sem maradnak el. Számos idegen nyelv hatására több helyen is csupa nagy kezdőbetűs ünnepi üdvözletekkel lehet találkozni, ami a magyar helyesírás szabályai szerint helytelen.

„Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!” – írta a Nagyszakállúról Zeke László író és jogász.

Egy nappal a magyar szórvány napja előtt, november 12-én gépeltem be a számítógépembe ezeket a szavakat Temesváron. Felvetődhet a kérdés, hogy miért ünnepeljük ezt a – csupa kisbetűkkel írandó – jeles napot…

Ma ráhangolódunk a csupa kisbetűvel írandó magyar nyelv napjára, amelyet minden év november 13-án ünneplünk, az alaphangot pedig egy jól ismert Nagy László-idézet adja meg. Így hangzik: „Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.”

Ma az operett, opera, és a musical világába kalauzolom Önöket, természetesen anélkül, hogy bármit is megpróbálnék elénekelni.

Ma olyasvalakiről lesz szó, aki az első magyar regény szerzője, sőt nyelvújítóként is maradandót alkotott. Dugonics András piarista szerzetesről, íróról, egyetemi tanárról van szó, aki kétszáznyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1740. október 18-án született Szegeden. Ősei dalmát kereskedők voltak, a török kiűzése után telepedtek a Tisza-parti városba.

Harminc évvel ezelőtt, 1993. október 11-én hunyt el a szentgáli születésű nyelvész, nyelvművelő és egyetemi tanár, Lőrincze Lajos, aki azt vallotta, hogy a „magyar nyelv jövője a magyarság jövője is”. 1939-ben megnyerte az első Jó magyar kiejtési versenyt, és akkor ismerte meg a tiszta beszéd ügyéért is küzdő Kodály Zoltánt, akivel később nagyon jó barátságba került.