Székedi Ferenc

Fejedelmek aranya. Uralkodói reprezentáció Erdélyben ez a címe annak az igen látványos, több termet megtöltő tárlatnak, amelyen az érdeklődők több száz korabeli pénzveret mellett kiemelkedő értéket képviselő ötvöstárgyakat és különböző díszfegyvereket is megtekinthetnek.

Megállít egy rég nem látott ismerősöm az utcasarkon és négy mondat után elkezd panaszkodni. Megint jönnek a választások – sóhajt fel – és úgy döntöttem, hogy nem megyek el, nincs semmi értelme, mert itt, az utóbbi harminc évben, nem változott semmi.

Hogyha élne, Zsehránszky István, avagy Zseka, ahogyan munkatársai, barátai, ismerősei nevezték, két nappal ezelőtt, április 3-án ünnepelhette volna 80. születésnapját. Sajnos, ez nem adatott meg neki, mert három esztendővel ezelőtt, hetvenhét éves korában, az a kínkerves, covidnak nevezett pandémia beírta a nevét az áldozatok közé és kivette kezéből a tollat, amellyel itt, a Bukaresti Rádióban még oly sok jegyzetet írhatott volna és mondhatott volna be.

Jó dolog az, amikor egy közösség újra felfedezi értékeit. Ez történt a tegnap, csütörtökön este, Hargita megye székhelyén, amikor a Megyeháza Galériában nagyon sokan voltak kiváncsiak Drócsay Imre gyűjteményes kiállításának a megnyitására.

Március 15-e olyan nap, amelynek jelentősége kitörölhetetlenül ott él minden magyar szívében-lelkében, bárhol is éljen a világon. És az 1848-as forradalom kitörésére emlékezve talán a szabadság a leggyakoribb szó, amely elhangzik a legkülönbözőbb összefüggésekben.

Szerdán és csütörtökön több mint 40 ország mintegy 2000 küldöttje, köztük az Európai Bizottság elnöke, az Európai Parlament elnöke, állam- és kormányfők, pártelnökök és európai biztosok vettek részt Bukarestben az Európai Néppárt kongresszusán.

Kedves hallgatóim, jegyzetem elhangzása után, mintegy két és fél óra múlva, Marosvásárhelyen megnyitom a csíkszeredai Botár László képzőművész kiállítását a felújított és a tegnap este hivatalosan is átadott Kultúrpalotában.

Az éppen múló télben, a hidegben-hóban-fagyban megpróbáltam én is az udvaromon etetni a madarakat. Nem parkokban, nem madáretetőkben, mint a kisiskolások, hanem az udvaron, egy székre helyezett fakorongon.

Aki járt Máramarosban az tudja, hogy a térség egy nagyon szép hely. A hegyek közelebb érnek az utakhoz, a medencékhez, a házakhoz, mint a Hargita és a Bucsin környékén, és csakúgy mint a székelyeknél, a sajátos motívumrendszerű faragott kapuk itt is uralják a hagyományos építészetet.

Amikor mifelénk napjaink új szolgáltatásairól beszélünk, akkor rendszerint olyasfélék jutnak eszünkbe, amelyek a digitalizációval kapcsolatosak: adatgyűjtés és adatszolgáltatás, online-vásárlások, közösségi reklámok, majd minden területre kiterjedő programozás, precíziós mezőgazdaság, a mesterséges intelligencia felhasználásának a kezdetei, távgyógyászat, távoktatás – de nem folytatom.

Természetkedvelőként gyakran barangolok a Hargita hegységhez tartozó erdőkben, de amikor alkalmam van rá, szívesen csatangolok más hegyekben is, és nem csupán a környéken, hanem mondjuk a Máramarosi- és Radnai-havasoktól kezdve a fogarasi csúcsokig.

A rendszeres vendégjátékok hiányán igyekezett segíteni a betűszóként MASZIN-nek nevezett, a romániai magyar színtársulatok egy részét összefogó Magyar Színházi Szövetség, amely immát öt esztendeje szervez MAFESZT néven különböző helyszíneken olyan seregszemléket, amelyekre minden színház elhozhatja évi műsorának a legsikeresebb darabjait, méghozzá olyan műfaji válogatásban, amely a közönség minden korosztályát elérheti.