Székedi Ferenc

Pro Domo. A latin szófordulat a legegyszerűbben azt jelenti, hogy valaki hazabeszél, kissé tágabb értelemben azonban azt, hogy belső, szakmai  ügyeket állít előtérbe. Nos, én ma délután, itt a rádióban, éppen a rádióról szeretnék beszélni, méghozzá nem csak úgy általánosságban, hanem a Marosvásárhelyi Rádióról, amely a hónap elején ünnepelte 65. születésnapját

Egy hét telt el Cseke Gábor halála után, de az elmúlt napokban pályatársai, olvasói, tisztelői, barátai és kulturális intézményvezetők részéről oly sok méltatás hangzott el, hogy kimondottan zavarban vagyok, mi is lehetne az, amit még nem írtak le pályájáról, életéről és hadd fogalmazzak így: mindenekelőtt erdélyi magyar értelmiségi hívatásáról.

Néhány esztendővel ezelőtt, több ismerősőn keresztül, megkértek, hogy dolgozzam fel a  a Franciaországba kivándorolt és ott világhírűvé lett szobrász, Román Viktor levelezését, esetleg be is építve valamiféle olyan életrajzba, amely a családi szempontokat helyezi előtérbe.

Kapcsolatok. Hálózatok. Kommunikáció. Információcsere.
Manapság  nem csupán a tudományos életben, hanem az egész társadalomban ezek a hívószavak, ám ha jobban a dolgok mélyére nézünk, kiderül, hogy mindezekben csupán a rendszeresség, a törvényszerűségek keresése, a digitális adatbázisok előretörése, az összeköttetések gyorsasága, a globális elterjedés jelent újdonságot.

Időközben pedig a különleges katonai hadműveletből kiterjedt háború lett, mindazon klasszikus hadászati stratégiák és szabályok alapján, amelyeket még Carl von Clausewitz porosz tábornok fogalmazott meg 1831-ben, mielőtt 51 éves korában magával ragadta volna a kolerajárvány.

A kolozsvári Korunk folyóirat jó ideje, hónapról-hónapra, tematikus lapszámokat jelentet meg, a legfrissebb, februári kiadás pedig a színház jegyében látott napvilágot, és azért is szeretném felhívni rá a figyelmet, mert olyan kiváló tanulmányokat tartalmaz, amelyek nem csupán az erdélyi, a romániai, hanem a nemzetközi kortárs színházi törekvésekre is rávilágítanak.

A múlt hónapban, 74 éves korában Budapesten elhunyt, Kolozsvárról Magyarországra áttelepedett Tamás Gáspár Miklós filozófusról, publicistáról, egyetemi tanárról, politikusról, eszmetörténészről, de mindenekelőtt a saját és sajátos gondolkodású független értelmiségiről, sokszor és sokat írtak az elmúlt napokban a magyarországi és az erdélyi magyar médiában.

Jól emlékszem, hogy Parászka Miklós akkor két fontos érvre támaszkodott: az értékteremtés, a művészi igényesség bármilyen színházi műfajnak a sajátja lehet, hogyha az alkotók eleve ezzel a küldetéstudattal indulnak, a közönséget pedig fokról-fokra, lépésről-lépésre, évről-évre, nemzedékről-nemzedékre be lehet vonzani a nézőtérre.

In status nascendi. A keletkezés állapotában. Először ez a latin kifejezés jutott eszembe, ahogyan a hét elején Tompa Andreát hallgattam Csíkszeredában, a Csíki Moziban, aki péntekre már túl van a Magyar Kultúra Napjának nevében megtartott  székelyföldi körútjának valamennyi állomásán, ahol gondolom ugyanolyan érdeklődés övezte mondanivalóját, mint Hargita megye székhelyén.

Hová szeretnél utazni az idén? – kérdezte egyik kortársam, akivel összefutottam az utcasarkon, és már azért is hálás voltam neki, hogy nem kellett szóbahoznunk sem az eltelt évtizedeket, sem ezt a télen is tavaszi időjárást, sem bármiféle nyavalyánkat, amelyek holnap vagy holnapután kerülgethetnek.