Hogyha a kedves hallgató nem szakember és nem újságíró, még akkor is látja, hogy itthon az országban, az egészségügyben, milyen nagy változások mentek végbe.
Minden bizonnyal már észrevette, hogy azok a magángyógyszertárak, amelyek az ezredforduló után tömegesen jelentek meg, most szép lassan eltűntek, illetve különböző üzletláncok részeivé váltak, gyakorlatilag fél tucatnyi nagy hálózat uralja a gyógyszerpiacot.
És a patikákba betérő minden bizonnyal arra is felfigyelt, hogy ott nem folyik már hagyományos gyógyszerkészítés, a gyógyszerészek nem kavargatnak porokat, nem készítenek kenőcsöket, kúpokat, rázókeverékeket, amelyeknek összetevőit valamikor úgynevezett magisztrális receptekre írták fel az orvosok. A gyógyítás folyamatából ezek is kikoptak, mint ahogyan a gyógyszerészek is egyre inkább eladókká és tanácsadókká válnak, hiszen ők is mindent készen kapnak. Ráadásul ember legyen a talpán, aki a hatalmas reklámözönben a gyógyszerek és gyógyhatású készítmények, a különböző élelmiszerkiegészítők közötti különbségeket észre tudja venni, vagy el tud igazodni azokon az ajánlatokon, amelyek a különböző étrendek előnyeit ecsetelik, legtöbbször nem is annyira egészségügyi, mint inkább haszonszerzési céllal.
Közben alaposan megváltozott maga az orvosi ellátás is. Jól láthatóan elkülönült a közegészségügy és a magánorvoslás rendszere. Amíg az elsőnek az előnye a teljes körű egészségügyi biztosítás, tehát a vizsgálatokért nem kell fizetni, de a várólisták egyre hosszabbak, addig az egyre inkább terjedő magánklinikákon minden jóval gyorsabban megy, de ezt az előnyt meg is kell fizetni.
Ráadásul a két rendszer között többszörös átjárás is létezik, az orvosok jelentős része ugyanúgy dolgozik a közkórházakban, mint a magánrendelőkben, a laboratóriumi vagy gépi diagnosztikai vizsgálatok is mindkét helyen fellelhetők, de más és más időtartammal, és még hosszasan lehetne folytatni a sort, hogy milyen bonyolult egy beteg számára az eligazodás, hol, mikor, mit és mennyiért érdemes igénybe venni. Az egészségügyi politikusoknak, a közgazdászoknak tehát még bőven lesz amin törniük a fejüket, hogy valamiképpen úgy egyeztessék a két rendszert, hogy az minél több társadalmi rétegnek kedvezzen és ne csupán szűk csoportoknak.
Mindezek ellenére azonban érdemes észrevenni azt is, hogy az utóbbi évtizedekben az orvostudomány öles léptekkel ment előre és hatalmas a fejlődés mind a betegségmegállapítás, mind a gyógyítás terén. A korszerű vizsgálati eszközök előretörése és elterjedése, az információs és digitális hálózatok kialakulása sok tekintetben megváltoztatta az orvoslás módját, mint ahogyan az is szembetűnő, hogy főként az orvosi fizetések rendezése után alaposan megcsappant a kivándorlás, a frissen végzettek közül ma már többen maradnak itthon és a központosítás lebontása, az egészségügyi intézmények jelentős részének a megyei és városi hatáskörökbe való utalása pedig úgyszintén elősegítette a korszerűsödést, illetve a célzott lakásépítésekkel az állandosuló helyi orvosgárdák kialakulását.
Mindezekről természetesen nem véletlenül beszéltem mai jegyzetemben, hiszen tegnap délután a csíkszeredai Sapientia Egyetemen megkezdődtek a IX. Csíkszeredai Kórháznapok, amelyeknek hatósugara érinti egész Erdélyt, több felsőoktatási intézményt és kutatóközpontot, sőt mi több, a 110 orvosi előadáson túl olyanok is lesznek, amelyeket az idén először a nagyközönség számára tartanak egészségnevelési céllal.
Tehát, amint mondani szokás: az élet nem áll meg!