Az eredmények ismertek. A sepsiszentgyörgyi jégkorong VB-n a csíki és gyergyói játékosokra alapozott román válogatott kiesett az I/A divizióból, Anglia és Olaszország pedig a legjobbak közé, az elit csoportba került.
Megmondom őszintén, nem is számítottam másra, sok-sok jégkorong-mérkőzést láttam már életemben, és a hokiban nincsenek olyan meglepetések, mint más sportágakban. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség ezért is nem engedi a gyengéket az erősebbekkel ugyanazon csoportokban játszani, mert akkor oda a játék izgalma.
A kitűnően megrendezett sepsi VB azonban ugyancsak alkalmas volt arra, hogy sok-sok hoki élményemet felidézzem, hiszen a Hargita újságírójaként, Zsögödi Ferenc néven, hosszú éveken át írtam jégkorongtornákról, mérkőzésekről, az álnévnek mindössze az volt a titka, hogy a korabeli gyakorlat szerint ugyanazon névvel, ugyanazon lapszámban két cikk nem jelenhetett meg. Igy sok apró sepsiszentgyörgyi töredék felidézte bennem az egykor látottakat.
Amikor például a házigazdák kürtöskalács darabkákat osztogattak elsősorban a külföldi¸ a lengyel, angol és olasz szurkolóknak, akkor jutott eszembe az 1972-ben, a C-osztályos csíkszeredai világbajnokságon gyorsan elterjedt mondás, miszerint az olasz csapat tagjai, akiket annak idején a házigazdák egész kürtöskalácsokkal fogadtak, így kiáltottak fel örömükben: mákároni gigánti, avagy mákároni dzsigánti, ahogy azokban a napokban szájról-szájra terjedt. És újra magam előtt láttam, ugyancsak 1972-ben, a B-osztályos, Bukarestben megrendezett világbajnokságot, amelyet simán megnyert az az amerikai egyetemista csapat, amely a statiszta-hátteret biztosította az egyik legszebb, romantikus amerikai filmnek, a Love Storynak.
És látva a sepsiszentgyörgyi fény- és hangjátékot, felbukkant előttem, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt Hargita megye székhelyén egyáltalán nem voltak fényreklámok, akkor szerelték fel a legelsőket, hogy nem sokkal később, a kemény kézzel irányított romániai energiatakarékosság miatt el is sötétüljenek. Mint ahogyan a válogatottak szálláshelyén és éttermében még azt a zenesorrendet is ellenőrizték és ideológiai elvek alapján szabták meg, hogy a gyér létszámú zenekar mikor mit játszhat.
De jó volt összefutni Sepsiszentgyörgyön azokkal az egykori hokistákkal is, akik már régóta szegre akasztották a korcsolyákat, de valamikor, a hetvenes-nyolcvanas években, a hazai körülmények miatt, az első adandó alkalommal elhagyták az, országot, majd Svájcban, Németországban, Ausztriában és más országokban még éveken át ütötték a korongot, most pedig visszatértek, hogy Sepsiszentgyörgyön újra találkozzanak nem csupán egymással, hanem egykori fiatalságukkal, emlékezve mindazokra a csapattársakra és edzőkre, akik már nincsenek közöttünk.
A sepsiszentgyörgyi, több csatornán is látható tévé közvetítések pedig felidézték bennem, a Csíki TV-nek immár azt az 1990 utáni hősi korszakát, amikor a kollégák leutaztak Bukarestbe a Steaua-Sportkub rangadókra, ott helyszíni kommentárral videókazettára rögzítették az egész mérközést, majd odaadták a Bukarest-Nagybánya gyorsvonat mozdonyvezetőjének, aki elhozta Csíkszeredába és fél város ébren maradt, hogy már éjszaka megnézhesse ezt a késleltetett közvetítést.
Szóval, a Sepsi Aréna erre a célra átalakított pályáján ott zajlott nem csupán a hoki-VB, hanem a közelmúlt történelme is. És amint a sportcsarnok közelében felsorakozó munkagépek bizonyítják, megkezdődött az új műjégpálya építése is.
Újabb nemzedékek, újabb csapatok, újabb mérkőzések. A korong továbbra is forog, pörög, csúszkál. Az élet nem áll meg és bízzunk abban, hogy itthon sem csúszik el csupán egyirányba.