Nagy általánosságban a közelmúlt romániai történelme és ezen belül a magyar nemzeti közösség történelme két alapvető szempont szerint tanulmányozható. Az egyik a legkülönbözőbb forrásmunkákat felhasználva a nagyobb társadalmi-politikai folyamatokat veszi szemügyre és ennek alapján korszakol. Ez az úgynevezett makro-megközelítés és a történészek feladata. Jónéhány évtizede azonban világszerte, és így mifelénk is, előretört a mikro-történetírás, ez olyan úgymond földközeli történeteken alapszik, amelyet a hétköznapi emberek éltek meg és mondják el a maguk szempontjai alapján, ezzel pedig leginkább a társadalomkutatók foglalkoznak. Sokan úgy találják, hogy csak a kettő összevetésével közelíthető meg egy olyan tényszerű, tárgyszerű valóság, amely nem későbbi rálátással, hanem az illető évtizedek keretei között helyezi el a változásokat.
A csíkszeredai Kommunikációs és Antropológiai Munkacsoport, amely jelenleg nevének kiterjesztéseként a Regionális és Antropológiai Kutatások Központja nevet is viseli, a Magyar Tudományos Akadémia Domus intézményi műkődési pályázatának köszönhetően, egy esztendeje ilyen mikrohistóriai kutatásokba kezdett Életutak – Székelyföldi Kortárs Gyűjtemény címen. A több éves program a székelyföldi közösségi értékek létrehozását vizsgálja.
Célja az, hogy feltárja, megőrizze, szélesebb körben ismertté tegye azoknak a munkáját és szakmai tapasztalatait, akik hivatalok, intézmények, gazdasági vállalatok, közösségi programok és szervezetek felelős vezetőiként vagy munkatársaiként az 1970-es, 1980-as évektől kezdődően, illetve az 1989-es romániai rendszerváltást követően a székelyföldi térség társadalmát a szó szoros értelmében működtették, olyanná tették, amilyennek ma látjuk. Ez természetesen tudományos munka – szögezi le Biró A. Zoltán programvezető, de ugyanakkor közösségi szerepvállalás is.
Gyakorlatilag a társadalomkutatók azt vállalták magukra, hogy többszázas nagyságrendben készítenek életút-felméréseket hangfelvételek és videorögzítések formájában, ezeket az anyagokat pedig nemcsak megőrzik, hanem hagyományos könyvalakban is a nagyközönség tudomására hozzák.
Az első Életutak kötetet a napokban mutatták be Hargita megye székhelyén, a több mint négyszázötven oldalas könyv tizenegy interjút tartalmaz a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megalapítójával, megyei tanácselnökkel, kutató agrármérnökkel, községi polgármesterekkel, gyárigazgatóval, a moldvai csángók magyar oktatásáért küzdő, köztiszteletnek örvendő magyar tanárral, jónevű újságíróval, szerkesztővel és költővel, és biztos vagyok benne, hogy a szerkesztőknek, Biró A. Zoltánnak és Bukovinszky-Csáki Orsolyának kemény munkájába került, amíg a jóval hosszabb beszélt szövegeket megválogatták és a beszélt nyelvről áttették az írott nyelvre, hiszen bár mindkettő magyar, de a kettő mégsem ugyanaz. Az interjúkat egy hosszabb tanulmány egészíti ki, amelyben pontosítják, hogy az adatgyűjtő munkát kiegészítik az 1970-es évektől máig terjedő kiadványokkal, szakmai anyagokkal, egyéb dokumentumokkal, amelyeket úgyszintén archiválnak.
Hatalmas munka ez, amely nyugodtan tekinthető egyfajta időkapszulának a jövő számára is, hiszen ezt nem beássák épületalapokba, nem rejtik templomtornyokba, hanem az elkövetkező nemzedékek számára is kutathatóvá teszik.
Érdemes figyelni ennek a nagy lélegzetvételű tudományos munkának az útját.