Úgy adódott, hogy múlt héten Debrecenben, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, majd Kolozsváron is megfordultam, kisebb-nagyobb tömeget megmozgató rendezvényen vehettem részt. Debrecenben Hodgyai István fotográfus, a Hargita Népe napilap fotoriportere mutatkozott be egyéni kiállítással a Partium Házban. A megmutatkozási lehetőséget a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által meghirdetett Brassaï sajtófotópályázat tavalyi nyerteseként érdemelte ki a székelyudvarhelyi bentlakástragédiát és a parajdi bányakatasztrófát dokumentáló képsoraival, a felvételeken tetten érhető a mulasztás és a nemtörődömség, de megjelenik az összefogás, a segítőszándék. A tárlatnyitót Albert Ildikó És hátradőlünk a fotelben című kötetének a bemutatója követte. A szerző őszintén vallott pszichológusi munkájáról, világutazói szenvedélyéről és irodalmi törekvéseiről. Végül arra bíztatták a közönséget, hogy dőljön hátra a fotelben, olvassa élvezettel, nyitott szívvel és nyitott elmével a kötetet, ugyanis a szerző nem egyetértést vár, csupán arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk az olvasottakon.
Nagyváradon a Deák Árpád szobrászművész által megmintázott Ady Endre és múzsája, Brüll Adél padon ülő alakja fogadta a Léda-ház Kultúrtérbe érkező vendégeket, az idei Festum Varadinum magyar kulturális és közösségi esemény részeként szervezett közönségtalálkozón a számos érdeklődő érdeklődéssel hallgatta Albert Ildikó eszmefuttatását, a végén a bemutató érdekfeszítő eszmecserévé alakult. S ha már Váradon jártam, nem hagyhattam ki az Ernst Galéria és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által szervezett kiállítást: a nagybányai művésztelepen készült alkotások csábították a közönséget, amelynek figyelme nem kerülhette el sem a néhai jeles temesvári szobrászművész, Jecza Péter plasztikáit és a kortárs művészek alkotásait.
Sepsiszentgyörgyön ugyancsak sokadalom volt, akárcsak a Festum Varadinumon: a város központi utcái előadótérré, lacikonyhává és kézműves vásárrá alakultak, ki-ki találhatott magának tartalmas feltöltődést vagy laza kikapcsolódást, s bár az évszakhoz képest hideg volt az időjárás, nem akadályozta meg a hatalmas tömeget abban, hogy megnézze a felhozatalt, kedvére válogasson belőle, no meg, hogy ismerősökkel találkozzon.
Kolozsváron töltöttem a vasárnap délutánt. A napsütés kicsalta az embereket a terekre, utcákra, mindenhol nagy volt a tömeg: sokan sétáltak, mások a padokon ültek és beszélgettek vagy pedig csak élvezték a napsütést, volt, aki kerékpárral vagy rollerrel tört utat magának és kisgyerekének a sokaságban, mások pedig a Szamos partján lógatták a lábukat a támfalról a semmibe. A teraszokon nem lehetett üres asztalt találni, fogyott a sör, a frissítő italok sokasága. Mátyás király szobra előtt gyermekcsoportok fotózkodtak, az utca forgatagának nyelvi Bábeléből a román és a magyar mellett angol meg német szavak szűrődtek ki, pihenő ázsiai ételfutárok pergő nyelvvel társalogtak, újabb megrendelésre várva.
A négy helyszín közös nevezője a tömeg. Emberek sokasága. No meg az, hogy miközben elmagányosodásról, önzésről beszélünk, megvan bennünk az igény, hogy ismerős és ismeretlen emberekkel találkozzunk; hogy felszívódjunk a tömegben; hogy érezzük, nem vagyunk egyedül, nem maradtunk magunkra, sokan vannak, akik magányukat is megosztják másokkal.
Erre is jók a sokadalmak, a tömegrendezvények, kisebb-nagyobb találkozók. S talán ezért szeretünk járni különböző rendezvényekre, ezért szeretünk elvegyülni a tömegben Debrecenben, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön vagy Kolozsváron…