Székedi Ferenc

Országunkban  is eltűnőben a három generációs családmodell. Gyakran találkozni ezzel a  mondattal a médiában, amely voltaképpen nem jelent mást, minthogy mifelénk is megszűnőben az életnek az az egykori, hagyományos rendje, amikor a nagyszülők, a szülők és a gyermekek egy fedél alatt vagy legalábbis egymás közelében éltek, a nemzedékek a mindennapi életvitelben is segítve egymást.

A sétáló utcába, a Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeumának helyi részlegére, a Bukaresti Városi Múzeum hozta el a Magyar Bukarest. Egy szórvány története című kiállítását, amely két teremben, több fejezetre bontva, alaposan dokumentált történelmi összeállításokban, képzőművészeti munkákban, fényképekben  mutatja be, hogyan kerültek az évszázadok során a magyarok a román fővárosba, ott hogyan éltek, hogyan alakították ki saját intézményrendszereiket.

A szürke hályog, a katarakta az egyszerűbb. Legalábbis a gyógyítás szempontjából, hiszen a látást azonnal helyreállító orvosi beavatkozás manapság már rutinműtétnek számít. A zöld hályog, a glaukóma, viszont jóval  fájdalmasabb, mivel gyorsabb látásvesztéshez vezethet.

Csütörtökön este a Gyimesekben, a Szász házaspár működtette Borospataki Skanzenben megnyilt Domján József színes fametszet kiállítása. És minthogy Erdélyben minden-mindennel összefügg, erről szeretnék mai jegyzetemben beszélni.

Soha ne mond azt, hogy soha. Állítólag ez a jól hangzó mondat már a tizennyolcadik századtól a diplomácia aranyszabálya, de hát olykor elhagyja az éppen civódó szerelmesek ajkát is, mint ahogyan azt is feljegyzi a James Bond filmek krónikája, hogy az egyik korai műfajteremtő alkotásnak ugyanez volt a címe.

Holnap kezdődik Budapesten az Atlétikai Világbajnokság. Miközben a sportág stadionfutás néven már az ókori görögöknél elindult évezredes útjára, addig az első atlétikai világbajnokságot mindössze negyven esztendővel ezelőtt rendezték meg Helsinkiben, majd két évre rá Párizsban megtartották az első fedettpályás atlétikai világjátékokat is.

Rég volt, valamikor a múlt század hetvenes éveiben, amikor valaki megkérdezte tőlem: mivel az újságíró pályát választottad, kire szeretnél hasonlítani? Kis gondolkodás után rávágtam, hogy a kolozsvári Kántor Lajosra.

A Netflixnek, ennek az előfizetéses filmes online csatornának egyre több a nézője Erdélyben is. Fiatalok, középiskolások, sőt nagyobb általános iskolások kedvenc beszédtémái közé tartoznak az ott látott filmek, sorozatok. De a felnőtteknek is, hiszen amikor hazatérnek – ha nem éppen otthon vannak online munkán – szívesen bekapcsolják valamelyik okos készüléküket a telefontól a tévéig és megnéznek egy-egy olyan produkciót, amelyek nem jelentik ugyan a hetedik művészet csúcsát, de a legalsó szinteket sem.

A jónevűség nem annyira a saját eddigi színészi teljesítményéből származik, amely szintén nem lebecsülendő, hanem édesapjának a nevéből. Matt Salinger ugyanis annak a J. D. Salinger írónak a fia, akinek a Zabhegyező címen megjelent regényéért rajongott a múlt század hatvanas éveinek a magyar fiatalsága itthon, Erdélyben is.

Ezt a jegyzetet egészen biztosan nem írom meg, ha nem ugrik a szemembe egy mém – a lehető legegyszerűbben fogalmazva, egy átalakított fotó – a közösségi oldalon. A fotóval  egy már semmiképpen nem fiatal erdélyi magyar újságíró saját, oltásellenes, maszkviselés-ellenes, ki- és bejárási tilalom ellenes szövegét kisérte.