Szerdán és csütörtökön több mint 40 ország mintegy 2000 küldöttje, köztük az Európai Bizottság elnöke, az Európai Parlament elnöke, állam- és kormányfők, pártelnökök és európai biztosok vettek részt Bukarestben az Európai Néppárt kongresszusán.
Nemzetközi szempontokat is figyelembe véve, az egyik legnagyobb szabású rendezvénynek számított, amelynek Románia a rendszerváltás után a házigazdája volt, bizonyítva, hogy kisebb-nagyobb kilengésekkel, hátrahagyott zsákutcákkal és téveszmékkel egyetemben, de az ország, sok tekintetben, jelentős eredményeket ért el az európai felzárkozás útján.
Többször is elolvastam Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, a kongresszusi résztvevőkhöz intézett köszöntő beszédét, már csak azért is, mert kötve hiszem, hogy valaha, valamikor egy romániai magyar politikai szervezet vezetőjének ilyen nagy létszámú nemzetközi hallgatósága lett volna, már pedig ez kötelez minden szó mérlegelésére, a mögöttük levő gondolatok és érvrendszerek pontos és félreérthetetlen tisztázására.
Nagyon tetszett nekem, ahogyan már bevezetőjében egyértelműen leszögezte és hadd idézzem: “ Kelemen Hunor vagyok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, amely az Európai Néppárt legrégebbi romániai tagszervezete. 1,2 milliós etnikai közösséget képviselek. Az én közösségem a kommunista diktatúra megbukása utáni első pillanattól azt vallotta, hogy az országunknak az Európai Unióban és az Észak-atlanti Szövetségben van a helye. Történelmi tapasztalatunk, hogy Keletről sohasem jött jólét. Keletről soha nem jött szabadság, és nem jött biztonság sem. Ezt ma is így gondoljuk. Őszinte és szókimondó ember vagyok, szeretem a dolgokat nevükön nevezni.”
Eddig az idézet, és kissé mögéje nézve, mit is jelent ez? Nem többet és nem kevesebbet, minthogy bármiféle nemzetpolitikai és nemzetközi vitákon innen és túl, a romániai magyarság egyértelmű elköteleződését azon európai értékek iránt, amelyeket mindig is mértékadónak tekintett.
Sőt mi több, azt is láttatni engedi, hogy az RMDSZ jónéhány tekintetben nem egyetlen magyarországi politikai erőnek az irányvonalát követi, hanem létezik olyan önálló erdélyi magyar politizálás, amelynek a romániai és európai kapcsolatai, helyzetfelismerései nagyon fontosak, és otthon érzi magát abban a pártcsaládban, amely szinte bizonyosra vehető, hogy a júniusi europarlamenti választások után is a legfontosabb politikai erő marad és gátat vethet akár a jobboldali, akár a baloldali szélsőségeknek.
Itthon, Erdélyben, különösen amikor szobrokat avatunk, sokszor és sokat emlegetjük azt a szállóigévé vált bethlen gábori politikát, miszerint “nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Nem kétséges, hogy bármiféle ellenvélemény ellenére, a Néppárt támogatásával, az Európai Bizottság jelenlegi vezetője újra megkapja a folytatáshoz szükséges bizalmat, mint ahogyan az sem, hogy Románia a schengeni térség teljesjogú részesévé válik, hiszen az ellenkező osztrák szociáldemokratákat éppen itt, Bukarestben sikerült meggyőzni ennek fontosságáról.
Európa az értelmes viták és nem az axiómaként megfogalmazott kinyilatkoztatások földrésze. Talán ez Magyarországon is kiderült volna, ha az ország médiája, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki, legalább néhány, részletekre is kitérő tudósítást közöl erről a fontos bukaresti tanácskozásról a nemzeti génmegtartó, a nemzeti demencia, a nemzeti tojásmegőrző, a nemzeti lovas, a nemzeti inflációzsugorító és más nemzeti programok ismertetése mellett.
Kelemen Hunor ugyanis a bevezetőben említett mondatok után a budapesti kormányfülekben is jól csengő kérdésekről beszélt, igazolva, hogy a reálpolitika színei Erdélyben nem kizárólag a fekete és fehér, hanem az átmenetek sok-sok árnyalata.