Az 1899-ben Brassóban született Halász Gyula budapesti és berlini képzőművészeti tanulmányok, majd első világháborús részvétel után 1924-ben érkezett Párizsba, ahol édesapja a Sorbonne-on tanított. A Montparnasse éjszakai életét fotózta, immár Brassaiként szerzett nevet a párizsi elitben és a művészvilágban, amelynek életét ugyancsak megörökítette. Barátai között tartják számon többek között Picassot, Dalit, Matisse-t, Alberto Giacomettit. Kevesen tudják, hogy az akkori párizsi graffitikről is könyvet adott ki, bizony az az utcai falművészet, amelynek a mai fiatalok leginkább az angol Banksyt ismerik el képviselőjének, már az első világháború után megjelent a francia fővárosban a maga csipős humorával és éles társadalombirálatával.
Brassai 1984-ben hunyt el, eredeti felvételei ma a világ nagy múzeumainak féltett kincsei és visszatekintve életművére, volt tehát amire alapoznia a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, amikor fotópályázatait a Brassai nevével fémjelezte. Az ötlet 2015-ben született meg és nem véletlenül, hiszen az ezredforduló után jól érezhetővé vált, hogy az internet világában a vizuális tartalmak egyre inkább előtérbe kerülnek, függetlenül attól, hogy milyen minőséget takarnak.
Valóban, manapság, amikor szűkebb és tágabb környezetünkben, otthon, a munkahelyen, az üzletekben, az utcán, a világhálón, a közösségi oldalakon a fotók ezrei ömlenek ránk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fényképezés nem más, mint kisebb vagy nagyobb gépekkel, vagy éppenséggel mobiltelefonokkal készített digitális reprodukció, amely egyrészt megállítja, megőrzi az időt, másrészt meg kiváló eszköz a friss és gyors kommunikációra.
Csakhogy nagy különbség van általában a fotó és az igényes sajtófotó között. Csíkszeredában a tegnap este a majdhogynem évente megrendezett Brassai sajtófotó pályázatok legjobb munkáit mutatták be. És jobban megfigyelve az itt kiállított, többször is zsürizett felvételeket, csakhamar rájövünk arra, hogy a legtöbb esetben bizony nem a valóság pillanatnyi rögzítéséről, egyszerű leutánzásáról van szó, hanem a megfigyelt események, jelenségek, történések, arckifejezések, mozdulatok összetevőinek és összefüggéseinek, lehetséges hatásainak a megválogatásáról, és ezáltal olyan többletjelentésekké való alakításáról, amelyek nem egy esetben a konkrétumokból kiindulva, azokból építkezve, igazi metafórákhoz, szélesebb hatósugarú szimbólumokhoz vezetnek.
Ezeken a fotókon a rögzítés objektivításához, majd minden esetben társul a fotós alkotókészségnek is nyugodtan nevezhető szubjektivízmusa, amellyel nem csupán lát, hanem úgy is akar láttatni, hogy a pillanatnyi valóságon túlmutató üzeneteket fogalmazzon meg.
Következésképpen, álljon rendelkezésünkre a digitális fényképezőgépek és mobiltelefonok garmada, mégis csak a legritkább esetben elegendő bármiféle masinával jó időben jó helyen lenni, vagy naphosszat várakozni valamilyen természeti témára. A mai műszaki világban a fényképezés csodája sok-sok ember számára megadatik. Aminek viszont nincs mindenki a birtokában, az a jó szem, az érzékenység, a valóságismeret, a válogatás képessége, oly módon, hogy majd a gyors kommunikációhoz, a vizualitáshoz hozzá szokott mai tekinteteknek sem szokványos felvételeket, hanem új jelentéseket, más és más megközelítéseket tárjon fel.
A Brassai fotópályázatok legjobbjainak csíkszeredai válogatásán, amely több erdélyi városba is eljut, magyar sajtófotósok jelentkeznek Romániából, Magyarországról, Szerbiából, Szlovákiából. Érdemes megfigyelni, hogyan maradnak hűek a nagy előd szelleméhez, aki éppen száz éve kezdte megalapozni hírnevét a francia fővárosban.