Székedi Ferenc

Manapság, így általánosságban, oly gyakran felröppen ez a mondat, hogy már-már közhellyé vált: nem olvasnak az emberek. Vagy kissé finomabbra hangolva: nem olvasnak a diákok, mert csak a telefon gombjait nyomogatják és bámulják a kisebb-nagyobb képernyőket.

Az 1944-ben Kolozsváron született és 2006-ban Csíkszeredában elhunyt Mérey András grafikus a képzőművészeti főiskola elvégzése után 1969-ben érkezett Hargita megye székhelyére. Rajztanárként kezdett dolgozni, de csakhamar felfigyeltek szerte ágazó grafikai mukásságára olyan műfajokban, amelyek addig nem honosodtak meg a Székelyföldön.

Korniss Péter neves, többszörösen díjnyertes magyarországi fotográfus – saját magát nevezi fotográfusnak és nem fotóművésznek – 1967 és 2022 között folyamatosan fényképezte a kolozsvári Szék falut és lakosait.

Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség napokban elhunyt elnökével soha nem beszéltem, de az évek során, újságírói pályámon, gyakran voltam Romániában olyan kongresszusokon, nagyobb értekezleteken, ahol a szerbiai magyarok képviseletében, meghívottként, rendszeresen ő szólalt fel.

Mindkét esemény része volt az október végén végetérő XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak, és egyben utalt arra is, hogy a rendezvénysorozat ezúttal alaposan túlnőtte a hagyományos kereteit, és a legkülönbözőbb szemszögekből igyekezett a színházra összpontosítani.

Miközben a papír-, avagy nyomtatott-, avagy a printmédia példányszámai rohamosan csökkenek és mifelénk is csak néhány  újság, folyóirat tud megkapaszkodni, ugyanez nem mondható el a rádiókról. Persze ez esetben nem olvasottságról, hanem hallgatottságról van szó, amelyet kisebb-nagyobb rendszereséggel mérnek is.

A két új magyar Nobel-díjjal összefüggésben sokféle magyarázat, értelmezés elhangzott az utóbbi napokban a tudomány nemzeti vagy nemzetközi jellegével, az intézményi háttérrel és az oktatással kapcsolatban.

Kedves hallgatóim! Mai jegyzetem témájához legalább öt irányból kellenne elindulni. Az első a magyar képzőművészet történelmének immár különálló fejezete, a nagybányai művésztelep, amely 1896-es indulásától, háborús megszakításokkal, egészen 1936-ig ontotta magából azokat az alkotásokat, amelyek ma hihetetlen értékeket képviselnek itthon, Magyarországon és szerte a világon.