Egész Erdélyt meglehetősen gyorsan körbejárta a hír, hogy Barabási Albert László hálózatkutatót a napokban beválasztották az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagjai közé. Az Egyesült Államok akadémiai rendszere eltér a hasonló európai intézményektől, itt több az ilyen jellegű, a tudományos és műszaki élet különböző ágaira és ágazataira vonatkozó területi-közösségi és magánkezdeményezés, az 1967-ben Csíkkarcfalván született, Csíkszeredában érettségizett, majd a bukaresti és budapesti egyetemekre járt fizikus azonban az egyik legelőkelőbb testület tagjává vált, több más, ismert és elismert tudóssal együtt.
Barabási Albert László jól ismert a hálózatelméletről írt, több nyelvre lefordított könyveiről, de arról is, hogy amerikai műhelyének eredményeit a művészet terén is hasznosítja, néhány évvel ezelőtt az általa szervezett kiállítás, amely a huszonegyedik század digitális művészetének az útjait tárja fel és a határait feszegeti, igen nagy érdeklődés mellett járt körbe több erdélyi városban is.
A hálózatkutatás, a digitális művészetek az adatok tömkelegét használják, és hogy miként lehet eligazodni ebben az univerzumban, amely többek között a mesterséges intelligenciának is a háttere, erről tartott kedden egy igen érdekes előadást a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem egyik tanára, arról beszélve, hogy napjainkban mit is jelent az önálló tudományággá váló és sajátos fogalomrendszerre támaszkodó adatműveltség, hogyan lehet jobban, biztonságosabban eligazodni ebben az adatvezérelt világban.
A meghívás nem volt véletlenszerű, mivel a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem éppen aznap tartotta a 21.Kari Tudományos Diákköri Konferenciáját, az úgynevezett TDK-t, ahogyan az egyetemisták nevezik, amely egyben az intézményben folyó tudományos kutatás bölcsője is.
Jómagam nem véletlenül hallgattam bele az előadásokba, a Sapientia ugyanis híres arról, hogy volt diákjai mintegy harminc százalékban az egyetemi karriert választották, nagyon sokan azok közül, akik az egyetemalapítás első évjárataiban végeztek ma már mesteri és doktori tanulmányok után tanársegédek vagy egyetemi adjunktusok, és ők most ott bábáskodtak az éppen elkészült dolgozatoknál, tanulmányoknál.
A mérnöki tudományok szekcióban biokémiai, biotechnológiai témájú előadások hangzottak el, a közgazdaságtudomány időszerű pénzügyi és gazdasági vonatkozásokkal jelentkezett, a társadalomtudományok, a média- és kommunikáció napjainkban ugyancsak előtérben álló kérdéseire összpontosítottak, a román- és angol tanárokat valamint tolmácsokat képző humán- és neveléstudományi szakok pedig úgyszintén izgalmas összehasonlító irodalomtörténeti és irodalomelméleti dolgozatokkal álltak az igényes zsüri elé, amely nem csupán a tartalmat, hanem az előadásmódot is pontozta.
Általában az egyetemek – és ez alól az erdélyi magyar egyetemek vagy tagozatok sem jelentenek kivételt – amolyan zárt szigetként jelentkeznek a társadalmi életben, mindennapi életükbe nem egyszerű bepillantani, azért is ez a nyitott, tudományos konferencia jó alkalom volt annak megismerésére, hogy mivel is foglalkoznak az egyetemi élet legfontosabb szereplői, a diákok és a tanárok.
És kimondottan üdítő volt annak a felismerése, hogy a háborúról, a migrációról, a választásokról szóló mindennapos politikai diskurzusok mögött a tudomány mégiscsak megőrizte a maga gondolatiságát, eszmerendszereit és a jövő ennek a szolgálatába szegődött.
Hogy legyenek még Barabási Albert Lászlók.