Minap olvastam, hogy az Eurostat felmérése szerint az ország lakossága naponta kevesebb mint 5 percet tölt olvasással, 35 százaléka pedig…
Continue ReadingBorsodi tanár úr szigorúsága
Nem volt tanárom, mégis sokat tanultam tőle. Emlékeztetett az én tanáraim közül azokra, akik elkötelezettséget, hivatástudatot tanúsítottak munkájuk során, tevékenységük…
Continue ReadingRiportkötet a Sóvidékről
Minden kistájnak, településnek megvan a maga jellegzetessége: ahogy Gyergyó vidéke – főként Alfalu, de mellette Csomafalva, Szárhegy és Ditró –…
Continue ReadingTavasz
Ess, havaz, így lesz tavasz – mondogatta volt nagymamám, mert a nagymamák, általában az idősek bölcsek. Bölcsek, mert sok mindent értek és tapasztaltak. Megértek és megtapasztaltak. Tudják, hogy mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni.
Continue ReadingBalázs Lajos eposza
Az a szerencse és megtiszteltetés ért, hogy én szerkeszthettem dr. Balázs Lajos legutóbbi köteteinek java részét, így a nagy domokosi…
Continue ReadingBoldogságindex
Azt olvastam a minap, hogy a boldogságindexet mérő kutatást végeztek több országban, s noha a világjárvány múlta óta átlagban hat százalékponttal javult a helyzet, a vizsgált országok közül Magyarországon mondják magukat a legkevesebben boldognak.
Continue ReadingMorfondírozás az érettségi kapcsán
Csak az tudja, milyen izgalmakkal jár az érettségi vizsga, akinek érettségiző gyermeke van. A szülő talán jobban átérzi a vizsga…
Continue ReadingJövés-menés
Nagyon rákaptunk a jövésmenésre a koronavírus-járvány kitöréséig, aztán a lendületből kicsit visszavettünk, a számos korlátozás meg a félsz lenyesegette szárnyainkat, kevesebbet röpködtünk szerte a nagyvilágba.
Continue ReadingTüntetés
Ma tüntetnek a székelyföldiek. Medveügyben. Mert annak dacára, hogy az utóbbi időszakban címlapsztori lett a székelyföldi medvekérdés – és megannyiszor…
Continue ReadingMárcius idusán
Holnap ünnepel a világ magyarsága: 175 évvel ezelőtt vonultak utcára a márciusi ifjak követeléseikkel.
Continue ReadingElkendőzött bajok
Tehát a polgármester elkendőzni szerette volna az a számára gondot jelentő tényt, hogy létezik kürtőskalács, s annak nincs román neve.
Continue ReadingGalériák
A héten újabb képzőművészeti galéria nyílik Csíkszeredában: ezúttal az újjáépített mozi előcsarnoka fölötti teret kezdik e célra használni. Eddig, amolyan…
Continue Reading