Nyolcszáztíz ezerre becsülik a baszk nyelvet beszélők számát. A baszkok úgy tartják, hogy 810 ezren vannak, mert baszk az, aki baszk nyelven beszél. És nagyon büszkék a világon egyegyetlen egy más nyelvhez sem hasonlító nyelvükre, büszkék kultúrájukra, az általuk lakott területek szépségeire, a konyhaművészetükre, s mindarra, ami a baszk identitáshoz köthető. Az általuk lakott területeken legnagyobb arányban a mai baszk autonóm tartományban vallják magukat a baszk nemzethez tartozónak, számarányuk a baszk autonómiával nem rendelkező megyékben jóval kisebb, legkisebb a három Franciaországba eső területen, ahol nem ismerik el hivatalosan kisebbségként, nincsenek államilag is támogatott intézményeik, iskoláik. Így az ottani baszk területek lakosságának alig harmada beszéli a baszk nyelvet, a francia asszimilációs politika megtette hatását. A baszk autonóm tartománnyal határos baszkföldi területeken jobb a helyzet a többségében baszkok által lakott településeken, a szórványban élők ott is nehezebb helyzetben vannak.
A baszk nyelvhez, kultúrához való ragaszkodás kifejezője a sajtóhoz való viszonyulás is. A Berria című napilapot, az egész Baszkföldön terjesztik, sőt fiókszerkesztőséget működtetnek minden jelentősebb központban – beleértve a franciaországi részeket is. A Berria név újdonságot, újságot, friss hírt jelent. A név jelzi egyrészt a lap hivatását, küldetését – friss információkkal ellátni olvasóközönségét –, de jelzi azt is, hogy húsz évvel ezelőtt, 2003-ban a spanyol hatóságok lecsaptak a lapelőd szerkesztőségére, letartóztatták a lap vezetőit, terrorizmussal, az ETA baszk szeparatista szervezet támogatásával vádolva őket. A letartóztatás alatt megkínozták őket. S bár az emberi jogi és a sajtószabadságot védő szervezetek felléptek érdekükben, hosszú hónapok után szabadulhattak a letartóztatásból, akkor is csak tetemes óvadék fejében. A pénz kifizetése anyagi nyomorba döntötte a családokat. Perek hosszú sora után felmentették a letartóztatott vezető újságírókat, majd ők perelték be a spanyol államot az európai emberi jogi bíróságnál, ahol számukra kedvező ítélet született, az államot elmarasztalták. A baszk kollégák mesélték, hogy a hatósági zár alá helyezett szerkesztőségben még hónapokig lehetett az ablakokon át látni a szerkesztők asztalán a félbemaradt kéziratokat, a megkezdett tízórait, a félig kiivott kávéscsészéket.
A régi lap helyett azonnal új született Berria néven. Nevében, mint már jeleztem hivatását jelzi, azaz a friss információk közlését –, de jelzi azt is, hogy főnixmadárként, hamvaiból újjászületve folytatja elődje tevékenységét.
A lapigazgató, Martxelo Otamendi – szabadulása után – folytatta tevékenységét, közel húsz esztendeig vezette az új kiadványt. Nyugdíjba vonulása egybeesett a régi-új lap fennállásának húszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepséggel. Vidám, jövőbetekintő ünnepséget szerveztek Donostia – spanyol nevén San Sebastian – kulturális központjában, a Tabakalerában: volt ott tánc, ének, hangzottak beszédek, s bár majd minden baszk nyelven hangzott el a szavakon túl is megérintett az ünnepi hangulat, a vidámság. Minket, más kisebbségi napilapok képviselőit, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy baszk kollégáinkkal ünnepelhettünk, ugyanis ez alkalommal tartotta meg éves közgyűlését a kisebbségi nyelven megjelenő európai napilapokat tömörítő szervezet, a MIDAS.
A legmegkapóbb a ragaszkodás érzésének megtapasztalása volt. Jó volt látni, érezni azt, ahogyan a baszkok ragaszkodnak nyelvükhöz, hagyományaikhoz, de teszik ezt úgy, hogy mindeközben minden szállal kötődjenek a modernitáshoz, a korszerűhöz. Velünk ellentétben nem a múltban élnek, hanem a múltból táplálkozva a jelent élik, de úgy, hogy jövőjük is legyen. Mind a 810 ezer baszk számára.