Vélemény

Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult át egyhangúvá, hogyan maradtak el az évek során az értelmiségiek, majd mindazok a politikusok, akik itt keresték a megértést, miként vált azt Olt melletti többszáz négyzetméternyi terület inkább a kinyilatkoztatások, semmint a viták, a vélemény- és gondolatcserék színterévé.

Az idén sikeresen indult a nagyhét – válogatott tragédiákkal. Felgyúlt a Notre Dame. Buzău megyében, Bâlhaci mellett, a vasúti átjárónál összeütközött egy kisbusz a gyorsvonattal. Ott helyben meghaltak hárman, a többiek megsebesültek, s közülük egyik a kórházban lelte halálát. A gyorsvonat 300—400 méteren át taszította maga előtt a kisbuszt… Jeruzsálemben – a Szentföldön – pedig leégett egy mecset. Tehát vallásra való tekintet nélkül pusztulnak a templomok és az emberek. S mindez a nagyhét első napján történik. Figyelmeztetés – nemde? Szálljunk magunkba. Majd pedig szülessünk újra, mint ahogyan a Megváltó tette a nagyhét végén.

A hét elejének megrázó híre volt, hogy egy tekintélyes amerikai szakmai szervezet, a World Justice Project éves jelentése szerint joguralom tekintetében az Európai Unió (28 tagország), az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA, négy tagország: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) és Észak-Amerika (23 ország) országai közül Magyarország a legutolsó, indexe a legalacsonyabb; világviszonylatban pedig az ötvenhetedik a vizsgált százhuszonhat ország közül. (Például Jordánia vagy Botswana vagy a monarchikus Egyesült Arab Emirségek is megelőzi.)

Minap meccsen jártam. Ültem az udvarhelyi Rákóczi Centerben a lelátón és szurkoltam. Nagyobbik fiam játszott a barátai által alakított floorballcsapatban és éppen az országos bajnokság utolsó mérkőzéseit vívták. Az egyik meccsen az ellenfél csapatában barátaink fia is kergette a labdát, így mindkét csapatnak szurkoltam – bár szívem inkább a fiam csapatához húzott.

Az év első öt hónapjában 6 százalékkal csökkent a külföldi turisták száma Romániában. Tavaly még 920 ezren jöttek látogatóba szép hazánkba. Az idén pedig 60 ezerrel kevesebben. Ami azt jelenti, hogy máris sok eurótól estünk el. És még mennyi eurótól esünk el év végéig! Hogy miért? Mert a külföldiek elégedetlenek a romániai utak minőségével – azok ugyanis teli vannak gödörrel. Rossz a kiszolgálás. Hitványok a szolgáltatások. Hát ezeket mi magunk sem szeretjük – mégis ölbe tett kézzel várjuk, hogy valaki rendbe tegye azokat helyettünk. Erre mondják azt, hogy „Romániában élünk”.

Harminc évvel ezelőtt jártam először Bálványoson újságíróként. Zöldfülű újságíróként csöppentem bele a szintén újságírói pályájuk elején álló, no meg politikai karrierjük kezdetén levő fiatalok társaságába. A szállás a kempingben volt, a szervezők egy része és a külföldi vendégek a pár kilométerre lévő szállodában szálltak meg – akkor még tüdőszanatóriumként emlegették a létesítményt a hely ismerői.

A www.internations.org nemrégen közzétett egy rendkívül alapos, a világ 68 államára kiterjedő Expat Insider című tanulmányt. A tanulmány alapját alkotó felmérés 18 000 interjúalany válaszára épül, és – a 2018-as helyzetre alapozva – azt méri fel, hogy a külföldiek (angol terminussal: expats) hogyan érzik magukat a világ különböző államaiban belföldiként (insiders). A kutatásba csak azok az államok kerültek be, melyekben legalább 75 interjúalany válaszolt a kérdéskör minden fontosabb részletére kiterjedő kérdőív kérdéseire. Végül 68 állam akadt fönn a rostán.

A német bulvársajtót nemrégen visszhangos botrány rázta meg. A közkedvelt német rádiós- és televíziós műsorvezető és Show-man, Thomas Gottschalk, aki a Bayerischer Rundfunknál, a ZDF-nél, az ARD-nél és másutt egész sereg nagysikerű és később mások által is továbbfejlesztett műsorszámot hozott divatba, s aki a reklámiparban is vezető szerepet játszott (hosszú időn át volt a Deutsche Post AG reklámarca), s akit az ország Theaval, feleségével együtt a sírig tartó szerelem és boldogság követendő példájának tekintett, 70 éves korában egy csinos szőkeség kedvéért otthagyta feleségét.

A rendszerváltás utáni években született meg a hazai román sajtóban az a fogalom, amelyet magyarul a „pénzügyi mérnökség” szókapcsolattal lehetne a legjobban visszaadni. A pénzügy mérnökei már azokban az években hihetetlen bűvészmutatványokra voltak képesek: úgy szereztek maguknak hatalmas ingó és ingatlan javakat az éppen lebomló állami vagyonokból, hogy a mindegyre átalakuló, zavaros törvények mentén megtalálták azokat a réseket, amelyeket különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül azonnal ki tudtak használni.

Ahogyan az uniós tisztújításnál kábé százszor nagyobb érdeklődést váltott ki a romániai közvéleményben a teniszező Simona Halep wimbledoni győzelme, számomra ezeknek a napoknak a legjelentősebb nemzetközi híre Mircea Geoana őszi kinevezése az Észak-Atlanti Katonai Szövetség főtitkár-helyettesévé, a NATO második emberévé. Utóbbinak azért is örülök, mert valamiképpen a sors igazságot szolgáltatott egy olyan embernek, diplomatának és politikusnak, akivel csúnyán elbántak, a legaljasabb módon megfosztották államelnöki győzelmétől és mandátumától.

Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni a Bukaresti Rádió hallgatóinak. Mindenekelőtt azért, mert  mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról,  a katonai arcvonalak alakulásáról.

Az úzvölgyi cirkusz még nem ért véget, de máris le akarják vonni a tanulságokat. Például azt, hogy a románok mindig kész tények elé állítják az erdélyi magyarokat. Mert a történelem során, száz éve már, „egyazon fiókból kerülnek elő az Úzvölgyéhez hasonló ügyek” – állítja a Mandiner cikkírója – és Onisifor Ghibu ortodox teológus tettét idézi példaként, aki 1937-ben a román állam számára birtokba vette a premontrei rend ingóságait és ingatlanjait Váradszentmártonban és Félixfürdőn.