Annak a kritériumnak az alapján, hogy a kormánya mennyire elkötelezettje a törvényeknek és jogállami intézményeknek, még rosszabb a helyzet: Magyarország a százharmadik. (A felmérés alapján a diktatúrának számító Kazahsztán, de Nigéria és Banglades vezetése is jogkövetőbbnek számít, mint az Orbán-kormány.) A rendszerváltáskor, de akár tíz évvel ezelőtt rémálmunkban sem tudtunk volna elképzelni hasonlót. Elképesztő!
Ahogy az Orbán-kormány „védekezik” felháborító és önérzetes ember számára megalázó. Ugyanis hülyének van nézve. Könnyen kitalálható: a „Soros-féle összeesküvés” az oka az újabb „támadásnak” – miközben az emberjogi szakértők és aktivisták nyolc kritériumot vizsgáltak: kormányzati hatalmakra vonatkozó korlátozások, a korrupció hiánya, nyílt kormányzat, alapvető jogok, rend és biztonság, szabályozási végrehajtás, polgári igazságszolgáltatás, büntető igazságszolgáltatás, az adatok feldolgozása pedig a legmodernebb tudományos eszközökkel történt.
Hogy baj van, régen tudjuk. A sajtóban persze – vagy pláne itthoni politikusaink nyilatkozataiban – még halvány célzásként sem jelenik meg ilyesmi, de évek óta téma például az Állami Számvevőszék működése (amelynek döntéseivel kapcsolatban nincs helye jogorvoslatnak), a részrehajló bűnüldözés, az igazságszolgáltatás politikai alávetettsége, végül – ám sokunk számára elsősorban – a magyarországi sajtószabadság helyzete, amelynél már csak a megvásárolt erdélyi magyar sajtó ideológiai és gazdasági alávetettsége súlyosabb.
Hogy mekkora a baj, azzal igazából csak most, az Európai Unió megújulása közepette szembesül a kormány. Finnország a féléves EU-elnöksége idején a jogállamiság és a közös értékek tiszteletben tartását, azok erősítését tűzte ki egyik legfontosabb céljául. Hogy magunk forgassuk sebünkben a kést: Finnország, a Riporterek Határok Nélkül szerint, második azoknak az országoknak a rangsorában, ahol a legszabadabb a sajtó (itt Románia a 47., Magyarország a 87.), a Freedom House szabadságjogi listáján pedig száz pontból százat kapott.) A finn miniszterelnök azt is szorgalmazza – több más vezető európai politikussal összhangban –, hogy csak azok az országok juthassanak uniós forrásokhoz, amelyek tiszteletben tartják a jogállamiságot. A gondolatot még határozottabban fogalmazta meg Ursula van der Lyen, az Európai Bizottság frissen megválasztott elnöke: jogállamiságban nincs kompromisszum!
Semmi kedvem nem volt megnézni, Románia mennyivel áll jobban Magyarországnál a szóbanforgó felmérésben, bár nem lett volna nehéz, viszont a részrehajló bűnüldözésnek és az igazságszolgáltatás politikai alávetettségének említése jó alkalom áttérni a sajátos hazai helyzetre, amelynek különös bájt kölcsönöz a korrupció elleni harc korruptsága és az igazságszolgáltatás összefonódása a titkosszolgálatokkal. (Hogy ez utóbbit a jogállami felmérés készítői nem vették figyelembe, abban szinte biztos vagyok, mert ha figyelembe vették volna, kicsapta volna náluk a biztosítékot.)
Ezek mellett rendkívül aggasztó, durva megsértése a romániai jogállamiságnak az alaptörvény és az alkotmánybíróság utóbbi időben tapasztalható sorozatos megtámadása az ellenzék részéről. (Amely nemrég még megatüntetéseket szervezett az igazságszolgáltatás függetlensége, politikai befolyástól való mentesítése jelszavával.)
A történtek ismertek. Traian Basescu államelnök utóda az európai parlamenti választásokon ugyanazt a politikai diverziót dobta be, amely a besúgóként Petrov néven futó korhely matróznál kétszer is bevált: referendumot hirdetett a szavazás napjára, a magyarországi kamu „nemzeti konzultációkat” idézően ostoba és irracionális, populista kérdésekkel. Következésképpen azokat meg is szavazta a popor, s a sikeren felbuzdulva Iohannis újabb népszavazást tervezett az idei novemberi elnökválasztásra: „a májusi referendum eredményeinek törvénybe foglalása” – illetve az ehhez szükséges alkotmánymódosítás – céljából. Ehhez többpárti paktumot is nyélbeütöttek, amelyet legnagyobb történelmi dicsőségére az RMDSZ is aláírt.
Kevesen mondták meg előre, hogy a referendum egyik kérdése egyenesen alkotmányellenes – a magyar sajtóban a legszerényebb ismereteim szerint egyetlen újságíró. Most meg kevesen beszélnek a Klaus Iohannis által elkövetett politikai hibáról s a neki kiosztott istenes pofonról, miután az alkotmánybíróság múlt csütörtökön egyhangúlag (!) elvetette a javaslatát, hogy tiltsák meg a korrupcióval vádolt személyek amnesztiáját. Nem lenne alkotmányos! Az alkotmánybíróság döntése értelmében továbbra is a jogalkotó, a parlament mérlegelésére kell bízni annak eldöntését, hogy ki részesülhet amnesztiában. Tehát az elnök és paktumának fő politikai célja, az újabb diverzió (alias referendum) meghiúsulni látszik.
Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök, az ország második embere az államfő lemondását kérte teljesen jogosan – és persze teljesen feleslegesen. Noha indoklása alapos volt: „Iohannis a népszavazással eltért az egyetemes jogállam normáitól”, „demokráciaellenes játékba csalogatta az embereket”, „a legrosszabb, legkellemetlenebb helyzetbe hozta a román nép akaratát, szembehelyezkedve a jogállamiságnak egy szinte szent szabályával, ami a világ minden civilizált országában érvényes.”
Az ellenzék ezzel szemben felháborodottan tiltakozott az alkotmánybírósági döntés ellen, olyasmiket hangoztatva, hogy az „a bűnözőket favorizálja”, miközben „a korrupciós bűntettek ügyében románok milliói szavaztak az amnesztia ellen” (megjegyzés: az adók eltörlését kétszer annyian szavazták volna meg…), odáig menően, hogy az alkotmánybíróság „a ’pönálisok’ élcsapata”.
Itt tartunk. Várjuk – esetleg a közelgő augusztus 10-én – az alkotmánybíróság székhelye előtti tüntetést, a jogállamiságot hirdető és követelő jelszavakkal, értelmiségiek és művészek részvételével, akár egy kis ostrommal fűszerezve.