Idén sem hagyhattam ki a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, az eddig megtartott harminckettőből nem sokat hagytam ki. Volt, hogy szerzőként, volt, hogy szerkesztőként, volt, hogy könyvkereskedőként, volt, hogy tudósítóként, meg volt, hogy vásárlóként tértem be két-három napra vagy futó félórára a rendezvényre.
A helyszín az évek alatt nem sokat változott, nem sok újdonsággal szolgál, inkább a lassú, de biztos elhasználódás, kopás, lepusztulás látszik a valamikor tetszetős színházépületen – de főként az épületben, annak berendezésében. Szomorú volt látni a vörösmárvány padlón álló kopott, feslett, szakadt huzatú foteleket. S nem változott a már megszokott zsúfoltság a szűk, könyvesstandok által határolt földszinti előtérben és emeleti folyósón. S nem változott a rendezvényre érkezett könyvkiadók és könyvkereskedők, a kínált könyvújdonságok nagy száma, a kísérőrendezvények változatossága sem. Ami viszont örömmel töltött el: nem változott a könyv iránti érdeklődés sem. Nem változott az érdeklődés annak dacára, hogy nőtt a könyvek ára, miközben jelentős mértékben csökkent a vásárlóerő, csökkent a háztartások költségvetésében a könyvre fordítható összeg. A könyvbemutatóknak szánt terekben egymásnak adták a helyet és a mikrofont a szerzők, szerkesztők, kiadók, valamennyi bemutatót, beszélgetést élénk érdeklődés követte. S nem változott az sem, hogy idén is – akárcsak az elmúlt esztendőkben – rengeteg gyermek megfordult a vásárban, megostromolva a gyermekkönyveket kínáló standokat, benépesítve a gyermekeknek szánt események, rendezvények terein a széksorokat. A bemutatókon, de a standoknál, a folyosókon, a színház előtti téren vagy a szomszédságban működő vendéglátóhelyeken gyakran lehetett összefutni egy-egy kedvelt, ismert szerzővel, irodalmunk jeleseivel.
A szervezők célja is változatlan: a magyar írott kultúra népszerűsítése. S tették ezt nem csupán azzal, hogy elérhetővé tették a magyar nyelvterületen megjelenő, 29 könyvkiadó által megjelentetett és könyvkereskedő által kínált könyveket a vásárhelyi és környékbeli olvasók számára, hanem a már említett könyvbemutatók, az író-olvasó találkozók, interaktív beszélgetések, különféle foglalkozások és vetélkedők, no meg színházi előadások, filmvetítések, koncertek révén is, s tették mindezt szándékaik szerint azért, hogy a kultúra, az olvasás, az irodalom közösségi élménnyé váljon. Ezt szolgálta a négy nap alatt megszervezett több mint 80 program. A szervezők szerint az idei „vásár mottója – Fény a léleknek – az irodalom, az olvasás és a könyvek megvilágosító, átalakító, inspiráló erejére utal, ugyanakkor arra is, hogy a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár esélyt kínál mindenkinek a számára leginkább meghatározóvá váló, személyesen legtöbbet nyújtó olvasmánnyal való találkozáshoz.” S valóban sikerült közösségi élménnyé tenni a könyvvel való találkozást azzal is, hogy 39 könyvbemutató szerepelt a programban.
Volt alkalmam több kiadóval, kereskedővel beszélgetni a vásár ideje alatt, s többnyire arról számoltak be, hogy noha az érdeklődés nem lankadt, kevesebb könyvet vásároltak a vásárt felkereső könyvbarátok mint a korábbi években, de a könyv, az írott szó iránti igény meglétét igazolja az a tény, hogy a kedvezményes, leárazott példányok hamar elkeltek. Az eseménysort Az Év Erdélyi Szerzője díj átadása koronázta: a 2022-ben alapított díjat idén Tánczos Vilmos kapta Utolsó szavak című, a csíkszeredai Bookart kiadó gondozásában megjelent aparegényéért.
A vásárhelyi könyvvásár igazodik az első nagyobb, a közönséggel élő kapcsolatot teremtő könyves rendezvény, a budapesti ünnepi könyvhét kezdeményezője, Supka Géza újságíró által megfogalmazott célhoz, miszerint: „Legyen ez a nap […] a magyar írók, könyvkiadók és könyvkereskedők mesterségbeli tudásának nemes versenyre serkentő vizsganapja is, amelyen a közönség évről-évre megállapíthassa, hogy mit alkotott az ő kedvenc írója, minő új értékek merültek föl az év során.” Többek között ezért nem hagyhattam ki idén sem a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron való részvételt.
