Ágoston Hugó

Kedves hallgatóim, nem is olyan régen jegyzetelő munkatársa voltam ennek a rovatnak a román közszolgálati rádióban. Alkalmi visszatértem oka szerencsére nem az, hogy megint végleg el kell búcsúzni valamelyik kollégától, baráttól, hanem egy – véleményem szerint – országos jelentőségű esemény: ötven évvel ezelőtt jelent meg Bukarestben A Hét című közéleti-kulturális lap első száma.

Hétfőn hetvenkét éves korában elhunyt Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró. Megismerkedésünk első pillanatától – nem csak azért, mert olyan régebbi eszmei és lelki barátok „ajánlólevelét” hozta a Megyei Tükörtől, mint Csiki László és Vári Attila, hanem azért is, mert azonnal feltárultak közös olvasmányélményeink – kiderült egyforma világlátásunk, egyszerűbben: hogy talál a szó.

Első megközelítés. Ha a kétségbeejtő, a világot kétségekbe ejtő vírus (remélem, figyelik a finom distinkciót a vigasztalanság és a kétely között!) szertelenül – szeszélyesen, kiszámíthatatlanul, féktelenül, szélsőségesen – viselkedik, a tollforgatónak sem marad más, mint a maga módján szertelenül – csapongva, fegyelmezetlenül – írni róla, hatásairól.

Korunk persze nem mától a bizonytalanság kora. Itt és most azonban a világjárvány okozta bizonytalanságnak három meghatározó forrása van. Az egyik az új koronavírus viselkedése (abból indulok ki, hogy a vírus létezik, s bár előfordulnak létét tagadó idióták, ők messze nem olyan veszélyesek, mint az oltásellenes idióták); a másik a politikusok viselkedése; végül a harmadik: a média, a tömegtájékoztató fórumok viselkedése.

Ötven évvel ezelőtt – elnézést a személyes kezdetésért – ilyen idő tájt, nyár elején értesítettek, Kolozsvárról Marosvásárhelyen, hogy Bukarestben tagja lehetek az induló új országos közéleti-kulturális lap, A Hét szerkesztőgárdájának. Végül A Hét első száma 1970. október 23-án látott napvilágot: négy bő hónap múlva lesz ötven éve.

Ajánlgattam, akinek értem az utóbbi időben a Qubit című folyóiratot. Azért tettem és azért beszélek most róla, mert a 444.hu hírportált is megjelentető társaság kiadásában megjelenő ismeretterjesztő felületen találtam meg a leghitelesebb és legaktuálisabb, legjobban, legérthetőbben megírt tartalmakat a koronavírus-járványról, amellett – híven a mai napig világszínvonalú magyar tudományos ismeretterjesztés hagyományaihoz – a qubit.hu weboldal bővelkedik szellemi izgalmakban, meglepetésekben, minderről szenzációs szerzőgárda gondoskodik.

Máskor örültem, ha a „jegyzetnapomra”, csütörtökre fontos, megkerülhetetlenül aktuális téma adódott – a mai túl kerek, százéves évfordulón nem örültem. Rám esett Trianon… Ránk estek országaink eltérő előjelű megemlékezései. Egyszerre esett ránk a gyász, a bánat és a nemzeti összetartozás egyfelől, az örömünnep, a vae victis! és a kegyeletsértés másfelől.

Ma a legérdekesebb kérdések egyike, hogy miként befolyásolja közép- és hosszútávon a világjárvány – amelynek végéről, visszatértéről nem sokat tudunk, kártételeiről sem mindent – az egyes kormányok népszerűségét, esélyeit, különösen ott, ahol a közeljövőben választások lesznek.

A múlt hétvége óta a felszabadulás rég nem érzett eufóriájában fürödnek egyes polgártársaink. A megosztottság vírusa, bár derekasan terjed, még nem szakította teljesen ketté a társadalmat szabadságpártiakra és biztonságpártiakra; a kormányok nem azt mondják, hogy mindent szabad, de már azt sem, hogy semmit sem szabad.

Hallgatóim a tanúk rá, hogy rádiójegyzeteimben igyekeztem legtöbbször aktuális, fontos témákról szólni. Most az jutott eszembe, minthogy ugye szökőévben vagyunk, nézzem meg, miről is beszéltem önöknek négy évvel ezelőtt. Fogózzanak meg: 2016. május 12-én beolvasott jegyzetem címe az volt: Fertőtleníteni kell.

Remélem, Románia elnökéhez eljut Markó Béla tényfelsoroló vallomása, „önfeljelentése”, voltaképpen nyílt levele, mint ahogy el kell jutnia hozzá, nem tehet úgy, mintha el sem hangzott volna, Kelemen Hunor beszéde a parlament plénumában.