Tegnapra virradó éjszaka álmomban két kedvencemmel, Covidiusszal és Haráklesszel igyekeztünk a Megyei Kórház (Dönte Aligéri Pokla) felé felavatni, majd ledönteni az Ismeretlen politikus szobrát. Hirtelen elém ugrott Tobzoska, arcomba lehelve: hiába híreszteljük, nincs át- vagy eladnivaló vírusa. Sőt, tette hozzá, „a” vírus nem is létezik, különben is szokjam a gondolatot, hogy én sem létezem.

Olyan magas lázzal ébredtem, hogy azzal még a pokolba sem engedtek volna be, s valahogy megvilágosodásszerűen belém döbbent a gondolat, a felismerés, hogy mostantól egész sorsunkat halmozott bizonytalanságok  határozzák meg, az emberiségnek örökre együtt kell majd élnie, s mind veszélyesebben, a véletlen hatalmával, a zűrzavarral, a homállyal. Túl sok az ember, túl sok a kölcsönhatás, túl sok minden történik ahhoz, hogy mind fel lehetne fogni.

Korunk persze nem mától a bizonytalanság kora. Itt és most azonban a világjárvány okozta bizonytalanságnak három meghatározó forrása van. Az egyik az új koronavírus viselkedése (abból indulok ki, hogy a vírus létezik, s bár előfordulnak létét tagadó idióták, ők messze nem olyan veszélyesek, mint az oltásellenes idióták); a másik a politikusok viselkedése; végül a harmadik: a média, a tömegtájékoztató fórumok viselkedése.

A vírusról a kutatók bizonyára egyre többet tudnak, egyre többet mondanak el, tesznek közzé – és a jónép egyre kevesebbet ért belőle. A parány kórokozó a legváratlanabb hatásokat produkálja, egyelőre nincs biztos ellenszere, és nem tudjuk, mikor készül el az. Nem tudni pontosan, milyen intézkedések a leghatékonyabbak ellene, az egészségügyi védekezésnek melyik a legjobb modellje, ha egyáltalán létezik-e ilyen.

Az utóbbi két hét nyilvánvalóvá tette, hogy amint lazítani próbálunk, a vírus újra támadásba lendül. Annak ellenére, hogy hogy a SARS-Cov-2 a többi koronavírushoz hasonlóan szezonális: a téli–tavaszi nagyjából két és feles reprodukciós – azaz a vírus szaporodási képességét, az egy beteg által átlagosan megfertőzött betegszámot  jelző – mutató (R) a jó idő hatására hat–hét tizeddel csökkenhet. Csakhogy nálunk ez a reprodukciós szám az utóbbi június közepétől jócskán megugrott, értéke (tegnap 1.58 és 1.61 között volt) meghaladja a májusi átlagot, ami megmutatkozik az új fertőzöttek számának emelkedésében is. A meleg idő tehát jó, de nem elégséges, zárt terekben a fertőzés veszélye megnő, gondoljunk a bevásárló központok hűvösére az aeroszolokat ontó légkondicionáló  berendezéseikkel…

A fertőzöttek száma világviszonylatban is rohamosan nő – a John Hopkins Orvosi Egyetem nyilvántartása szerint mára jócskán meghaladta a kilenc milliót (Magyarország lakossága ennyi), a járványban elhunytak száma közelít a félmillióhoz. Nagyokosok azonnal készek kiszámítani, hogy a kettő aránya „mindössze” öt százalék, a vírustagadók pedig valószínűleg azt hiszik, hogy ez a félmillió halott kamu, a világkormány manipulációja. De mi lesz ebből?

Idézek egy fontos cikkből: „Világszerte több mint 183 ezer új fertőzöttet jelentett a WHO egy nap alatt, Brazília után az újranyitó Egyesült Államokban ugrott meg leginkább a statisztika. A WHO igazgatója szerint a világra most nem is a vírus jelenti a legnagyobb fenyegetést, hanem a szolidaritás és a felelősen cselekvő vezetők hiánya. Ezt a járványt egy megosztott világ nem tudja legyőzni – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, vélhetően arra célozva, hogy a politikai és kulturális ellentétek hátráltatják a járvány elleni védekezést is.” Márpedig a világ megosztott, és sok a populista, konfliktuskereső országvezető, a korrupcióról, az inkompetenciáról és a szellemi színvonalról nem is beszélve.

Ezzel szépen vissza is érkeztünk Romániába. Ahol napjainkban a fertőzések növekedésének aránya a legmagasabbak közé tartozik. Az istentiszteletek, a klánok, a korrupció hazájába, ahol nem mostantól a bizonytalanság az úr. Ahol a kormány sokáig másodrendűnek tekintette a felkészülést a világjárványra, mert fontosabb volt számára előrehozni a választásokat. Főleg néhány áldozatkész emberének köszönhetően – Nelu Tataru egészségügyi miniszter és államtitkára Horatiu Moldovan, a jól ismert Raed Arafat, továbbá nagy kórházak menedzserei, orvosai – a válságkezelést inkább gazdasági és politikai előnyszerzés alkalmának tekintő kormány – néhány rossz húzása miatt (a statisztikák hamisítása, a krónikus betegek veszélyeztetése a kórházak és klinikák működésének korlátozása révén) – teljesen elveszítette a sürgősségi helyzet, majd a vészhelyzet korlátozó szabályait sokáig váratlan fegyelmezettséggel betartó lakosság bizalmát, választási okokból engednie kellett a nyomásnak a lazítások bevezetésével – és most gyakorlatilag semmilyen intézkedését nem fogadják el, különösen a vírustagadók, akik ily módon megfertőződhetnek és tovább adva a vírust gyilkosokká válhatnak. A kormány maga lavírozta magát ebbe a helyzetbe, ráadásul bután hal meg, talán azt sem tudja meg soha, hogyan kellett volna igazából eljárnia a válságkezelésben.

A bizonytalanság forrása az összevissza beszéd, a rémhírek, az összeesküvés-elmétek terjesztése is – mindebben média, a demokrácia megkergült házőrző kutyája meghatározó szerepet vitt. Az általános tekintélyvesztés közepette maga is devalválódott, általában jogos a vád, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatás helyett hol a veszélyt alulbecsülő, hol pánikkeltő hírekkel és főleg kommentárokkal bizonytalanította el még jobban a lakosságot.

Repül a nehéz kór, ki tudja, hol áll meg…