Ajánlgattam, akinek értem az utóbbi időben a Qubit című folyóiratot. Azért tettem és azért beszélek most róla, mert a 444.hu hírportált is megjelentető társaság kiadásában megjelenő ismeretterjesztő felületen találtam meg a leghitelesebb és legaktuálisabb, legjobban, legérthetőbben megírt tartalmakat a koronavírus-járványról, amellett – híven a mai napig világszínvonalú magyar tudományos ismeretterjesztés hagyományaihoz – a qubit.hu weboldal bővelkedik szellemi izgalmakban, meglepetésekben, minderről szenzációs szerzőgárda gondoskodik. Feltétlenül ajánlom a felkeresését legalább kíváncsiságból annak, aki megteheti, utána úgyis rabja lesz.

Kiemelhettem volna a modernségét és a merészségét is – mindkettőre kiváló példa már maga a címválasztás: a qubit szó kvantumbitet jelent… ami egyfajta bit, de nem akármilyen. Mint tudjuk, a számítógépek, a távközlés, az informatika tudományaiban a bit az információ egysége, ugyanakkor az információhordozó hosszának, vagyis az adatmennyiségnek is alapegysége. Míg egy klasszikus bit vagy a 0 (nulla), vagy az 1 (egy) állapotban van, addig egy qubit képes a két állapot szuperpozíciójában – egyfajta köztes „helyzetében” – lenni. Más fogalmazásban: a qubit egy kétállapotú, és mint ilyen, a lehető legegyszerűbb kvantumrendszer. (A szuperpozíciót használják ki az úgynevezett kvantumszámítógépek.)

A Qubit weboldal nagyjából egy évvel ezelőtt tűnt föl nekem, mondhatni véletlenül; első cikke, amit fel tudok idézni, arról szólt, hogy a finn gyerekek 99 százaléka, a magyarok 6 százaléka tanul legalább két idegen nyelvet  – és egyben ekkor jöttem rá az Európai Unió Statisztikai Hivatalának, az Eurostatnak a mérhetetlen fontosságára, legalábbis a magukra valamit is adó lapok, újságírók számára. Aztán jöttek az újabb meg újabb izgalmak:

3,5 milliárd éves a legősibb földi életforma, amelyet ausztrál kutatók azonosítottak  – bizonyos cianobaktériumok voltak, üledékes kőzetekben találtak rá a nyomaikra.

Botswanában lehet az összes ma élő ember őshazája – azt, hogy Afrika az őshazánk, eddig is tudtuk, így valamivel pontosabb.

Barabási Albert-László és csapata tervezte a Nature 150. jubileumi kiadásának a borítóját – ritka megtiszteltetés, nagyon örültem Laci sikerének.

Ötvenkilenc magyar kutató írta alá a 11 ezer tudós által jegyzett nemzetközi klímakiáltványt   – igen, a világ 11 ezer tudósa kiáltványban könyörög, hogy vegyük komolyan a klímaváltozást, Trump elnök még mindig nem hisz benne…

Az MTA társadalomtudósai szerint a lelkeket nem a kutatásaik mételyezik, hanem a tudatlanság – és a tudatlanság riasztó, veszélyes és önveszélyes példáival magunk is nap mint nap találkozunk…

20 millió dollárért versenyeznek egymással az emberi tudatról alkotott elméletek a Max Planck Intézetben – a tudat tudása önmagáról…  

Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy holnap kihal az egész emberiség, mint hogy valakivel villámcsapás végez  vajon miért nem lepődtem meg (nagyon)? 

Tizenkét magyar társadalomtudós magyarázza el, hogyan pusztítja az „Illiberális Internacionálé” az európai egységet – hát volt kinek?

A mai magyaroknak genetikailag szinte semmi közük a honfoglalókhoz – hihetetlen!

Nem beszélt magyarul a hét magyar törzs? – azt mondja a szaktekintély: „Az, hogy a magyar nyelv Árpádékkal érkezett a Kárpát-medencébe, egy nagyon kezdetleges 19. századi nemzetfogalom lecsapódása és máig élő maradványa. Arról szólt, hogy van egy nép, annak van egy nyelve, egy kultúrája és egy antropológiai jellegzetessége, és ez mind változatlan. Ez a gondolkodásmód nagyon elavult, semmilyen forrásokra támaszkodó háttere nincs.”

Az eddig felsorolt témák/cikkek az utóbbi három kivételével a múlt év termései. És idén beütött a legújabb koronavírus. A világon eddig több mint hétmillió embert – csupán az USA-ban közel kétmilliót – megfertőző és közel 410 ezer halálos áldozatot (aminek több mint negyedét az Államokban) szedő kórokozóról a Qubiton az első cikk január 5-én jelent meg, amikor még a megbetegedésbe Kínában senki sem halt bele – de ennek a cikknek („még nem lehet tudni, mi fertőz Kínában”) mintegy az „előzményeként” a Qubit október elején közölt egy hatalmas áttekintést, amely szerint ma kiszolgáltatottabb az emberiség egy spanyolnáthaszerű influenzajárványnak, mint száz éve. Ez több korábbi vészjelzést eszünkbe juttathat, többek között a Bill Gates-ét…

A továbbiakban néhány olyan idei cikkét idézem fel a Qubitnak, amely jelzi a világjárvány térhódításainak néhány főbb szakaszát, a róla felhalmozott tudást. (Az idézőjeles címet beírva a keresőbe, el lehet olvasni az egész cikket.)

Január 9-én megtudjuk, „Mégis egy SARS-tpusú vírus felelős a járványért”.

Január 13-án: „Meghalt az első kínai páciens, akit a SARS-szerű koronavírus-fertőzött meg”.

Január 22-én: „Kilenc halott Kínában, felbukkant az első eset az USA-ban”.

Január 24-én: „Kína öt nap alatt épít kórházat”.

Január 27-én: „Egy gépi algoritmus korábban előrejelezte a koronavírus terjedését”.

Február 5-én.: „Bevetették az első gyógyszereket a koronavírus ellen”.

Február 17-én: „Kínában gigantikus internetes oktatási platformot szerveztek a vírus miatt otthon maradt 180 millió diáknak” 

Február 24-én: „Nem áll meg Olaszországban a járvány”.

Február 24-én: „Megvan az első magyar koronavírusos beteg”.

Február 26-án: „Miért nehéz megállítani?”

Február 27-én: „Tobzoskától, denevértől, sőt mind a kettőtől is származhat a rettegett koronavírus”.

Március 6-án: „WHO-igazgató: Néhány kormány nem veszi elég komolyan a vírust”.

Március 9-én két cikk is: „Minden, amit a tudomány eddig felderített a koronavírusról” – és „Vírus ellen vodkás kézmosás, UV-fény, fokhagyma: óvakodj a kuruzslóktól!

Március 28-án: „Az intenzív osztályokon döbbennek rá, hogy hiba volt alábecsülni ezt a járványt”.

Március 29-én: „Enyhe lefolyású, teljesen veszélytelen baj a spanyol betegség” – így robbant be a spanyolnátha Magyarországra”.

Március 29-én: „Kelet-Európa teszt-, felszerelés- és demokráciahiányban küzd meg a vírussal”.

Március 30-án: „A világjárvány idején a cenzúra jelenti az egyik legnagyobb veszélyt”.

Március 30-án: 200 ezren is belehalhatnak a koronavírusba az USA-ban az amerikai járványügy feje szerint”.

Március 30-án:  „A válságot úgy lehet a legjobban mérsékelni, ha most szinte teljesen leáll a gazdaság”.

Március 31-én: „ENSZ-főtitkár: A világjárvány a legnagyobb fenyegetés az emberiségre a második világháború óta”.

Március 31-én: „Fehéroroszország elnöke szerint a szauna és a vodka legyőzi a koronavírust”.

Mindez tehát március végéig… Utána már a Qubit legfontosabb cikkeinek a felsorolása is több oldalt venne igénybe. Befejezésül csak egyet idézek, a tanulság végett: a történelem arra tanít, hogy egy járvány a legjobbat és a legrosszabbat is képes kihozni az emberből. Ez a mai mondandóm is: ami velünk történt, történik, a halmozódó veszélyek, a sok válság ne a legrosszabbat, hanem a legjobbat hozza ki belőlünk. És akkor talán túlélhetjük…