A kempingben még álltak a ma már divatjamúlt házacskák, állt a Kós Károly építőművészetének vonalait idéző tűzhely, és működött a zuhanyzó meg az illemhely. Az előadásokat a vasúttól kölcsönzött tehervagonponyva alatt tartották, a hallgatóság a fűben ülve szívta magába az akkor újnak, frissnek ható gondolatokat szabadságról, politikáról, politizálásról, ideológiákról. Ekkor történt meg először, hogy magyarországi fiatal politikusokkal találkozhattak informális, de mégis intézményes keretek között az alakulófélben, forrásban lévő hazai magyar közélet fiatal szereplői. De megfordultak a táborban angliai fiatalok, no meg a rendszerváltáson frissen átesett országok fiatal politikusai, elméleti szakemberei is. S természetesen jelen voltak a pár hónappal korábban még disszidens gondolkodók, művészek, irodalmárok közül is páran.

Éreztük valamennyien, hogy valami újnak, eddig meg nem tapasztalt, meg nem ért és meg nem élt dolognak vagyunk a részesei.

A délelőtti előadásokat érdeklődéssel követtük, valósággal szívtuk magunkba az információkat, az új ismereteket. Akkor még nem tudtuk, hogy tanúi lehettünk egy új politikus generáció, a közéleti szereplők új nemzedéke kialakulásának. Vagy ha úgy tetszik, csúnya szóval jelölve: szocializációjának.

A délutáni közös kirándulások, strandolások az ismerkedést segítették, általuk tudtak meg egymásról sok mindent az Erdély más vidékeiről, no meg Magyarországról és más államokból érkezett fiatalokkal, azzal szembesülhettünk, hogy másutt is hasonló fiatalok élnek, hasonló gondokkal és hasonló örömökkel. Az akkori ismeretségből barátságok szövődtek, sőt, az évek teltén örömmel tapasztaltuk, hogy egyre gyarapodik a bálványosi ismeretségekből fakadt szerelmek, s ezek gyümölcseként világra jött bálvánosi gyermekek száma.

A bálványosi kempinget hamar kinőtte az évről évre számbelileg gyarapodó társaság, az idő teltével az igények is nőttek, a gyakran elduguló illemhelyekre és zuhanyzó-lefolyókra sem úgy tekintettünk, mint a tábori romantika kellékeire. A tábornak költöznie kellett. Így lelt otthonra Tusnádfürdőn, a kezdetekre, a gyökerekre már csak a régi és az új helyszín nevének ötvözéséből létrehozott – amúgy szellemes – szókapcsolat, a Tusványos emlékeztet.

Az eleinte nyári szabadegyetemként indult rendezvény diáktáborral egészült ki, nagyobb hangsúlyt kapott az egyre divatosabb fesztivál-jelleg, s egyre ismertebb nevekkel bővült az esti koncertek kínálata. A délelőttök azonban megmaradtak a politikusoknak, a közélet alakítóinak. Volt időszak, amikor a magyarországi és a hazai magyar politikusok egyaránt ellenzékben voltak, volt időszak, amikor valamennyien kormányon voltak; s olyan is volt, amikor egyik ellenzéki, másik kormányzati pozícióból világított rá az éppen aktuális témákra.

A tábor a párbeszéd fóruma kívánt lenni. Legyen szó magyar-magyar párbeszédről, vagy magyar-román párbeszédről. Míg az előbbi folyamatos volt és a magyar-magyar nemzeti integráció fontos eszközévé vált, a román féllel való párbeszéd időnként erőre kapott, máskor meg jelentéktelenné, szimbolikussá vált – ez a vetület ugyanis a legjobban kitett a napi politikai széljárásnak.

Egy dolog azonban biztos: Bálványos – vagy ha úgy tetszik: Tusványos – jelölte a magyar nemzetpolitika alakulásának legfontosabb állomásait. Itt hangzottak el először olyan fogalmak, mint magyar igazolvány, külhoniak magyar állampolgársága, magyar állami pénzből fenntartott magyar egyetem, egységes magyar gazdasági tér… és még hosszasan sorolhatnánk.

Tény, hogy Tusványos a magyar nemzetpolitika egyik legjelentősebb fóruma, legalább egy esztendőre tematizálja a magyarországi és a magyarok által is lakott országok közéletét.

S teszi ezt immár harmincadik esztendeje.