Hodgya egy kis falu Székelyudvarhely mellett. Akkor ismerkedtem meg vele jobban, amikor a tavaly monográfiát készítettem az immár a kilencvenegyedik…
Continue ReadingRendezvényrobbanás
Tegnap Csíkszeredában megkezdődött és vasárnapig tart a hetedik könyvvásár, amelynek eddigi útja nem volt rázkodásmentes, hiszen a járványveszély miatt vagy az időpontját kellett tavaszról őszre áthelyezni, vagy az író-olvasó találkozók sorát leszűkíteni, a néző- és vásárlóközönég számát korlátozni. Most azonban a rendezvény az eredeti elképzelések szerint halad, ahogyan elsősorban a csíkszeredai Bookart és Gutenberg kiadók kigondolták.
Continue ReadingA medve oroszlánrésze
Létezik azonban egy olyan téma, amelyhez a nyelvművelők jóval ritkábban és meglehetősen eredménytelenül szólnak hozzá. Ez pedig nem más, mint a túlbeszélés, az egyszerűnek a túlbonyolítása, akár politikusok és más közéleti szereplők, akár hivatásos médiamunkások részéről.
Continue ReadingKorongok és kockafejek
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség nincs annyira reklámokkal kitömve, mint labdarúgó társa, így mindenképpen megteheti, hogy a világhálón, saját stábjával, saját honlapján ingyen és élőben közvetítse ezeket az amúgy nagyon csekély létszámú közönség mellett lejátszott találkozókat, és aki végignézte a román csapat szlovénok elleni első mérkőzését, amikor a házigazdák 9-1 arányban kitömték a vendégeket, alighanem a sok fejcsóválástól elszédült mindattól, amit látott.
Continue ReadingDerült égből villámcsapás
Első pillantásra úgy tűnik, hogy nem nagy a hasonlóság a jégkorongozás és a labdarúgás között. Kezdetben ugyanis roppant egyértelmű volt…
Continue ReadingDream Road
Mindenkinek van egy álma… Igy hangzik egy klasszikus magyar sláger bevezető sora, amelyre leginkább nemzedéktársaim emlékeznek. Amerikában a cipőpucolóból is…
Continue ReadingErdély Karlsbadja
Még a nyáron, augusztusban megvásároltam Kolozsváron egy frissen megjelent, közel félezer oldalas román nyelvű könyvet, azzal a nem titkolt szándékkal,…
Continue ReadingFree Camp keresztmetszet
A tegnap megnyílt Free Camp gyűjteményes kiállítás, amelyet június 9-ig lehet megtekinteni olyannyira jellemző a huszonegyedik század szemünk előtt alakuló művészetére, mint bármiféle töredék az egészre.
Continue ReadingA harmincadik
Nemrég kaptam kézhez a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium évkönyvének 30., jubileumi számát és nem is akármilyen terjedelemben, hanem közel 260 oldalon.
Continue ReadingIn memoriam Zsehránszky István
Munkatársai, barátai, ismerősei Zsekának nevezték. Én inkább Istvánnak szólítottam, amikor az évek során hol itt, hol ott találkoztunk az országban,…
Continue ReadingAz emlékezet
A napokban Kézdivásárhelyen jártam, egy kiállítást kellett megnyitanom a Vígadó patinás termében, s minthogy a tárlatot már délelőtt, nagyon hamar berendezték, bőven volt időm arra, hogy körbecsavarogjam a várost, ne csak a már helyreállított, szép épületeket, vagy a szobrokat nézzem meg, bejárjak néhány udvarteret, hanem azt is észrevegyem, hogy vannak olyan kis, szürke épületek, amelyeket mégiscsak érdemesnek találtak arra, hogy emléktáblával megjelöljenek.
(tovább…) Continue ReadingMindentudók
Carl von Clausewitz porosz tábornokot 1831-ben, 51 éves korában ragadta magával a kolerajárvány, a háborúról írt több kötetes tanulmánysorozata azonban fennmaradt. Olyannyira, hogy a világ legtöbb nyelvére lefordították, a világ valamennyi katonai akadémiáján ma is kötelező oktatási tantárgy, és az utólagos értelmezési kisérletek leginkább a világnyelveken több könyvtárnyi irodalmat tesznek ki.
Continue Reading