A múlt hónapban, 74 éves korában Budapesten elhunyt, Kolozsvárról Magyarországra áttelepedett Tamás Gáspár Miklós filozófusról, publicistáról, egyetemi tanárról, politikusról, eszmetörténészről, de mindenekelőtt a saját és sajátos gondolkodású független értelmiségiről, sokszor és sokat írtak az elmúlt napokban a magyarországi és az erdélyi magyar médiában.
Nem nagyon volt visszhangja viszont annak, hogy TGM, vagy Gazsi, ahogyan barátai nevezni szokták, mind a rendszerváltás előtt, mind azután szoros kapcsolatban állt a román csúcsértelmiségiekkel, ami annál egyszerűbb volt számára, mivel tökéletesen beszélt románul és néhány összegyűjtött munkája Bukarestben is megjelent.
A fővárosban szerkesztett, de országosan még mindig papírformában is terjesztett román nyelvű kulturális hetilap, az Observatorul Cultural legutóbbi számában nagy figyelmet szentel életének és munkásságának, nézeteinek meglehetősen szokatlan címmel: „Gazsi, aşa cum i-am cunoscut.”
Akik románul kellőképpen tudnak, rögtön felfigyelhetnek rá, hogy ebben a mondatban van egy kis hiba, hiszen az egyes szám harmadik személyt jelző „l” betűt kicserélték a többes számú „i”-re, így a cím magyar fordításban nem úgy hangzana, hogy „Gazsi, ahogyan megismertem őt”, hanem „Gazsi, ahogyan megismertem őket.”
Az egész oldalas cikk szerzője, Sorin Antohi azonban már a bevezetőben rámutat, hogy ezzel a szokatlan, helyesírásellenes nyelvi fordulattal is Tamás Gáspár Miklós sokoldalú személyisége előtt akar tisztelegni, hiszen a liberalizmustól a neomarxistáig elvezető, meglehetősen kanyargós, de mindvégig a humanizmus bűvkörében maradó úton az erdélyi filozófus, közel fél évszázad alatt, sajátos gondolkodásmódjának, viselkedésének, állandó, a hatalommal szembeni és a kisembereket védő magatartásának oly sok arcát villantotta fel, hogy nyugodtan beszélhetünk akár több személyről is.
Az életpályáját követő, halála után megjelenő, szűkszavú román nekrológoktól eltérően Antohi részletesen kitér Tamás Gáspár Miklós balról jobbra, majd jobbról balra tartó munkásságának mindazon állomásaira, amelyeken szoros kapcsolatba került a román írókkal, költőkkel, filozófusokkal, felidézve azokat a közvetlenül a rendszerváltás utáni budapesti és bukaresti értelmiségi találkozókat, amikor úgy tűnt, hogy a történelmi sérelmeket félretéve valamiféle új, közös európai úton lehetne elindulni a román-magyar kapcsolatokban.
De a szerző írt a Közép-Európai Egyetemen eltöltött közös egyetemi éveikről és a világ különböző városaiban tartott előadásaikról is, mint ahogyan tanulmányában többször előtérbe kerülnek TGM bukaresti eszmecseréi, különösképpen az a román értelmiségiekhez írt nyílt levele, amelyben az egykori nacionalista és mítoszteremtő, sőt a fasiszta eszmék előretörésére figyelmeztet a kétezer utáni hazai politikai életben. Gazsi ugyanis sokkal jobban ismerte Cioran, Eliade és más, a külföldi emigrációba menekült román szerzők munkásságát, mint ahogyan Lucian Blaga vagy éppen Marin Preda verseiben és regényeiben is észrevette azokat a vonásokat, amelyek adott mértékben a román néplelket dicsőítő vasgárdista eszmékben gyökereztek.
Meggyőződésem, Tamás Gáspár Miklósról még sokat fogunk hallanni. Halála után a megemlékezésekkel, közvetlen élmények felidézésével kapcsolatos első hullám már elvonult, de a világ és a társadalom működésének magyarázatára vonatkozó nézetei a jövőben még gyakran visszatérnek.