Az 1916-ban született lengyel történész, Wacław Felczak a II. világháború alatt a lengyel emigráns kormány valamint a német Harmadik Birodalom és a Szovjetunió által megszállt Lengyelország között működő katonai futárszolgálatot irányította. 1948-ban koholt vádak alapján, hosszas és embertelen kihallgatások után életfogytiglanig börtönbüntetésre ítélték. Nyolc év után helyezték szabadlábra, így 1956 októberében új életet kezdhetett, tanár lett a Jagelló Egyetem Történeti Intézetében.
Wacław Felczak az 1970-es évek második felétől rendszeresen utazott Magyarországra, ahol fontos szerepet vállalt a demokratikus ellenzék megszervezésében. 1993-ban hunyt el, emlékére alapították a budapesti Felczak Intézetet, amely éppen egy hete, Tusnádfürdőn, roppant érdekes beszélgetést szervezett a visegrádi négyekről és általában a közép-európai együttműködésről.
A tusványosi média nem vagy alig számolt be erről a vitafórumról, noha az orosz-ukrán háború összefüggéseiben, amely alaposan megingatta a V4-ek lengyel-magyar tengelyét, meglehetősen érdekesnek tűnt, így kiváló magyar tolmácsolásban végighallgattam mind a két és fél órát.
Olyan, Lengyelországban nagyon is jól ismert, nagynevű vendégek fejtették ki nézeteiket a panelbeszélgetésen, akik fiatalkorukban elméletileg megalapozták a Szolidarítás mozgalmat, földalatti lapokat adtak ki és terjesztettek, majd a változások után közintézmények élére kerültek, mind a mai napig részt vesznek a lengyel közélet alakításában akár elnöki tanácsadókként, akár olyan politikai gondolkodó műhelyek vezetőiként, amelyeknek nagy hatásuk van a hazai álláspontok kialakításában.
A beszélgetésen sok szó esett arról a Három Tenger kezdeményezésről, amelynek Románia is a tagja, valamint a Via Carpatica elnevezésű közös útvonalról, amely észak-déli irányban szelné át a kontinenst, összekötve a balti államokat a balkániakkal, erőteljesen fejlesztve a már meglevő szárazföldi és légi infrastruktúrát.
Ami számomra roppant tanulságos volt, a világ több országát meghívott előadókként bejárt lengyel szakemberek majdhogynem teljesen mellőzték a nagypolitikát és a szólamokat, mint többször is kihangsúlyozták, ők a közép- és kelet-európai együttműködés jövőjét abban az úgymond hétköznapi regionalitásban látják, amelynek közvetlen kapcsolata van az emberek életével.
És hogy erre mondjak egy példát, mi az akadálya a digitalizálás korában – fejtegette Marek Natusiewicz városépítész, hogy a V4 minden országában a fizetett parkolókból távozó autósok azokra az időtöredékre is visszakaphassák pénzüket, amikor hamarabb felszabadítják a helyeket, mint ahogyan ez Lengyelországban megtörténik és így csökken a zsúfoltság? Vagy miért ne lehetne létrehozni az együttműködések keretében, sok-sok tagozattal, egy olyan egyetemet, amely elsősorban a közép-európai viszonyokra alapoz? Miért kell a a közép-kelet európai országok tanácskozását mindig angol nyelven tartani, hiszen így eltűnnek olyan fontos értelmezések és árnyalatok, amelyeket a kölcsönös tolmácsolások jobban előtérbe helyeznének? Miért nem szemlézik az országok egymás médiáját, ha jobban meg akarják ismerni a valóságot? Az orosz gázcsapok részleges vagy teljes elzárásának az időszakában miért nem szervezzük meg jobban az energia Norvégiából kiinduló észak-déli áramlását?
Nem folytatom. Sok friss és más hangot lehetett hallani ezen a lengyel fórumon, amelyek arra utaltak: mind a valós, mind a virtuális világban érdemes kilépnünk a megszokott, információs buborékainkból.