Sarány István

Patinás gyárépületek mennek tönkre szép lassan vagy rohamosan, nem élték túl a rendszerváltást követő nyögvenyelős privatizációs folyamatot és az általánossá vált hanyagságot és nemtörődömséget, s mindez olyan mértéket öltött, hogy óhatatlanul felvetődik az emberben a kérdés: vajon nem szántszándékkal tették tönkre az ipart s vele együtt az épített örökséget?

Esküvői vásárt – vagy valami hasonló nevű rendezvényt – hirdetnek a szomszédos városban. A szervezők szándéka újraindítani az iparágat vagy szolgáltatói ágazatot, vagy minek is nevezzem ezt az összetett cselekménysort, amelyet nem minden esetben jellemez az észszerűség, az igények sem feltétlenül igazodnak a lehetőségekhez.

Nálunk nincs semmi érdekes – hangzik el gyakran, mikor felvetődik a kérdés, hogy mit mutassunk meg idegenből érkezett vendégeinknek. A csíkiaknak kéznél van Csíksomlyó, a Szent Anna-tó, a Gyilkostó és a Békás-szoros, a Gyimesek, a szépvízi határőr emlékközpont és víztározó, télen Hargitafürdő… s nagyjából ennyi.

Veress Albert nyugalmazott elmegyógyász főorvos nem csupán működési területén – Csíkszeredában – ismert, neve ismerősen cseng mindazok számára, akik több, mint húsz éven át olvasták az Ifjúmunkásban az általa vezetett SOS és Borogatás című rovatokat. No meg betegei körében, orvosi körökben egyaránt. Nemrég jelent meg az örökmozgó orvos önéletrajzának második kötete.

Minap Komoróczy Györgynél jártam székelyudvarhelyi otthonában, hogy felköszöntsem nyolcvanadik születésnapján. Tettem ezt a kerek évforduló, no meg hosszas ismeretségünk, munkatársi viszonyunk okán.

Egyik kedves ismerősöm napelemmel födte be a ma már más, korszerűbb rendeltetést kapott csűrjét, úgy gondolta, hogy bár jelentős összeget befektet, hosszú távon olcsó árammal tudja ellátni energiaigényes vállalkozását – legalábbis nappal, napsütésben.

A hét végén több tűzesetről számoltak be a hivatásos tűzoltók. Csütörtökön Galócáson kérték a segítségüket, ugyanis a település határában mintegy 50 hektáron égett a száraz növényzet.

Most egy másik Paliról kell szólnom, mert egyik kötet sem jöhetett volna létre az ő ötlete, kitartása és támogatása nélkül. Tehát most Galbács Pál nyugalmazott televíziós újságíróról lesz szó, arról az örökmozgó riporterről, szerkesztőről, aki számára a nyugdíjas lét nem nyugalmat, hanem örök cselekvést hozott.