Sarány István

Már a tél sem az igazi, de a medve sem a régi – sóhajtanék fel, ha amolyan felsóhajtozó fajta lennék. Ugyanis történt, hogy tegnap késő délután-kora este ültem a szerkesztőségi asztalomnál, a képernyőt bámulva elmerültem egy kézirat rejtelmeinek megfejtésében, mikor megszólalt a telefonom. Artikulálatlan hangokat adott ki az okos jószág, rezgett, villogott és vinnyogott: minden áron magára akarta hívni a figyelmet.

György Attila – akkor pályakezdő szerkesztő, ma már József Attila-díjas író – adta Daczó Katalin beszélgetés-sorozatának a Megyecsinálók címet. Telitalálat volt a címadás, ugyanis az eredetileg a Csíki TV számára készült interjú-sorozatban a szerkesztő-riporter az 1968-as csíkszeredai utcai megmozdulások főszereplőit kereste fel és szólaltatta meg. Olyan embereket, akik különböző megfontolásból nem értettek egyet azzal, hogy a Maros Magyar Autonóm Tartomány – és általában a szovjet típusú tartományi és rajoni rendszer – megszűntetése után alakuló székely megyének ne Csíkszereda legyen a székvárosa.

Rég nem lehetett ennyi indulatot tapasztalni a közösségi médiában az államfőválasztás kapcsán, főként ami az RMDSZ és jelöltje, Kelemen Hunor szövetségi elnök választási részvételét illeti. A nethuszárok, az inkognitóban, álnév alatt beírogató megmondóemberek mindent kifogásoltak, s annak az ellenkezőjét is. A legtöbb vitát azonban a voksolás napján a magyar többségű, vagy számottevő magyar közösséggel rendelkező megyék választási részvételi aránya generálta, az „ugyemegmondtam” kommentelők igazolódni vélték teóriájukat, miszerint fölösleges volt a részvétel; vagy nem jó a jelölt; gyenge a mozgósítás; vagy hogy nem a mi választásunk ez.

Hol a nővéremék korosztályára mondták, hogy áldozati nemzedék, hol a miénkre. S utánunk még sok más nemzedékre. Mindig került valami rendkívüli dolog, ami áldozativá – vagy ha azzá nem is, de legalább kísérletivé – tett egy nemzedéket. A kilencvenes évek elején, amikor divatba jött a Magyarországon való munkakeresés, a székelyföldi fiatalok tömegével kerekedtek fel, hogy a szebb jövő reményében az anyaországban próbáljanak szerencsét. Akkora volt a mozgás, hogy a vendégmunkások utaztatására szakosodott vállalkozások, fuvarozó cégek alakultak Székelyföld-szerte, ezek egy része még ma is működik.

A hírközlési eszközök fejlődésével együtt jár az igénytelenség elterjedése is. Míg Gutenberg előtt az írás-olvasás csak pár ember kiváltsága volt, s a könyveket kézzel másolták, hogy mások is hozzáférjenek, ma már bárki írásban közölheti gondolatait – ha vannak, ha nincsenek – a széles nyilvánosság előtt. A közösségi média rohamos elterjedése azt eredményezte, hogy bárki, akinek internet-hozzáférése és okos telefonja vagy számítógépe van – legyen az asztali, laptop vagy táblagép – felhasználói fiókot készíthet magának, s üzenőfalán azt tehet közzé, ami éppen csak eszébe jut: fotót a kismacskáról és a vendéglőben tálalt kajáról, kirándulása állomásairól, a családi eseményekről, s szöveges bejegyzést bármiről, ami eszébe jut.

Csíkszereda a hazai művészeti élet egyik legpezsgőbb helye. Még akkor is, ha a hirtelen nőtt városkát későn érte el a polgárosodás szele, nem volt hagyománya a művészeteknek. Noha itt élt magányos remeteként Nagy Imre festőművész, s a térségből eredeztetik a Banner Zoltán által a székely festőiskola néven emlegetett – sem helyhez, sem művésztelephez nem köthető, csupán szemléletében és ábrázolásmódjában hasonló – irányzatot, de amelynek másik két jeles alkotója, Nagy István és Márton Ferenc nem itt teljesítette ki életművét.

Európa átalakulóban van.

Erről jómagam is meggyőződhettem Brüsszelben, az Európa fővárosának is mondott belga fővárosban, azon a helyen, ahol az Európai Unió intézményeinek jelentős része működik. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy részt vehetek az Európai Bizottság és a konzultatív testületként működő Régiók Bizottsága által szervezett Európai Régiók és Városok hete elnevezésű rendezvénysorozaton, így az unió valamennyi tagállamából érkezett résztvevők társaságában első kézből tájékozódhatunk arról, hogy milyen elképzelései – és ebből fakadóan milyen prioritásai – vannak az új összetételű Európai Parlamentnek és a most felálló Európai Bizottságnak.

Mintha megfeledkeztünk volna nagy mesemondónkról, Benedek Elekről. Holott nemzedékek nőttek fel az általa gyűjtött, szerkesztett és közzétett meséskönyveken; a Csudalámpa gyűjtemény – amely négy kötetben jelent meg 1911 és 1914 között A világ legszebb meséi alcímmel – egyes kötetei még ma is megtalálhatók számos lakás gyermekkönyvei között: a Kék, a Piros, az Arany és az Ezüst mesekönyv sokunk számára meghatározó gyermekkori olvasmányélmény volt, de számos házi könyvtár dísze volt a Grimm legszebb meséi gyűjtemény is.

Nagyon tanulságos eseményen vettem részt vasárnap: a csíkszeredai unitárius egyházközség templomában Solymosi Alpár lelkész meghívására Pál János homoródszentmártoni lelkész teljesített szószéki szolgálatot, majd az istentisztelet után ugyancsak ő mutatta be az El a hontalanságba című, Az 1916-os román betörés az unitárius egyházközségek jegyzőkönyveiben alcímet viselő kötetet.

Minap magyar újságírók körében tölthettem tartalmas napot a Visegrádon megszervezett I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón. Ismét találkozhattam azokkal a vajdasági, horvátországi, szlovéniai, kárpátaljai és felvidéki magyar kollégákkal, akik magyar nyelvű újságot írnak vagy magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokat készítenek. Magyarul, magyar olvasótáboruknak, hallgatóságuknak, nézőiknek.