Sarány István

A híradókat két téma uralja: az Európai Parlamenti választások és Liviu Dragnea házelnök, a kormánypárt elnökének börtönbe vonulása. S a tálalásból az derül ki, hogy a kettő szorosan összefügg, mert mindkét esemény Dragnea személyéhez kötődik: pártja – s lévén, hogy ő volt a párt arca – ő maga is vereséget szenvedett; ráadásul az igazságszolgáltatás számára kedvezőtlen ítéletet hozott az egyik, évek óta húzódó perében. Egyik csapás a másik után érte a politikust – ez derül ki a híradások többségéből.

Húsz évvel ezelőtt, 1999-ben voltam először riporttáborban, Baróton. Ez volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (közismert betűnevén: MÚRE) a harmadik riporttábora, az elsőt Kőhalomban, a másodikat a Nyárád mentén szervezték. A táborokban írt riportokból kötetek születtek, Erdély felfedezése sorozatcím alatt jelentek meg Kóborlás és helytállás, illetve Bekecs alatt Nyárád tere címen.

Minap a város promenádján kellett átvágnom – így hívják hivatalosan a színház és a park között kialakított teret, sétáló részt, amely mintegy meghosszabbítja és nagyméretűvé teszi a csíkszeredai Taps-teret –, és pár fiatal apukával kereszteztük egymás útját. Babakocsit toltak óvatosan és a büszkén mindahányan.

Minap a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és Szakmunkásképző ünnepén voltam. Az oktatási intézmény negyedszázada vette fel a Székely Károly nevet, s ez szolgáltatott alkalmat az ünnepre. Ami visszafogott, meghitt, családias volt. De ki volt Székely Károly? Nem messze Csíkszeredától, a Fiság menti Menaságújfaluban született 1862-ben, Csíksomlyón végezte a tanítóképzőt.

Idén kétszer is az urnák elé hívják az ország választópolgárait. E hónap 26-án kettő az egyben alapon vonulhatunk a szavazófülkébe: egyrészt az Európai Parlament tagjait választjuk meg, másrészt pedig az államfő által kiírt népszavazáson kell két, a hazai igazságszolgáltatási törvényekkel kapcsolatos kérdésre válaszolni. A másik szavazás pedig az év végén esedékes államfőválasztás.

István lévén a becses nevem, többször írtam már Szent István napján első királyunk ünnepéről kultuszáról, arról, hogy mennyire – illetve mennyire nem – gyökerezett meg a köztudatban ez a kultusz, illetve arról, hogy mikor ünneplik a Székelyföldön István napját. Így, fennáll a lehetősége annak, hogy ismétlem magam, de hát vállalom ennek az ódiumát.

Az országot járva, azt tapasztalhatjuk – főként az erdélyi nagyvárosok környékén – hogy egyre-másra emelkednek ki a földből az újabb és újabb ipari létesítmények. Gyorsan és látványosan építkeznek, korszerű anyagokat és technológiákat használva. Az építkezés jelzi, hogy él és működik a gazdaság, gyarapodnak a vállalkozások, és a munkavállalóknak számos lehetőségük kínálkozik arra, hogy megkeressék a mindennapit. A statisztikákat böngészve az is kiderül, hogy a kereset tekintetében is jól állnak ezeknek a városoknak a lakói.

Érdekes számadatokat hozott nyilvánosságra a statisztikai hivatal az idegenforgalommal kapcsolatban. A számsorok szerint – amelyeket átvettek a hírügynökségek, hírportálok is – országos szinten az év első negyedében 5,8 százalékkal 2,3 millióra nőtt a turisták száma. Ezen belül viszont 7,7 százalékkal, azaz 443 900-ra csökkent a külföldiek száma, így értelemszerűen növekedett a belföldieké: 9,7 százalékkal, azaz közel 1,9 millióra.

Minap hallottam a rádióban egy remek műsort a hazai fesztivál-turizmusról. Fiatal bukaresti idegenforgalmi szakembert szólaltatott meg a riporter. Az interjúalany elmondta, hogy meredeken ívelnek felfelé a fesztivál-ipar mutatói – mind a rendezvények számát, mind azok látogatottságát, mind a bevételeket tekintve. S ha nem csalódok, azt mondta, hogy ez az iparág idén már 600 millió eurós forgalmat jegyzett.

Április 24-én volt a kereszténység egyik legnépszerűbb katonaszentjének, Szent Györgynek az ünnepe. A Szent György-legenda az egyik legszebb példázata annak a meggyőződésnek, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, legyőzve a gonoszt. A keresztény világban ez a nap a tavasz kezdetét jelzi, s az analógiát követve a tavasz is a győzelmet jelképezi a hideg felett, életre kel az alvó természet. Ezen a napon volt még nem is olyan régen az első kihajtás, s ezen a napon került szegre a téli cipő.

A hét végét újságíró kollégák, barátok társaságában töltöttem Törökkanizsán. Volt szerencsém részt venni idén is a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett riporttáborban. Vajdasági barátaink kétévente szervezik meg a tábort, s eleddig annak minden kiadására a szervezet tagjain kívül Magyarországon és az utódállamokban tevékenykedő magyar újságírókat is meghívtak.

Minap meccsen jártam. Ültem az udvarhelyi Rákóczi Centerben a lelátón és szurkoltam. Nagyobbik fiam játszott a barátai által alakított floorballcsapatban és éppen az országos bajnokság utolsó mérkőzéseit vívták. Az egyik meccsen az ellenfél csapatában barátaink fia is kergette a labdát, így mindkét csapatnak szurkoltam – bár szívem inkább a fiam csapatához húzott.