Felkaptam a fejem, amikor a szakember hangsúlyozta, hogy a fesztiválok főként Erdélyben vertek gyökeret, itt nőtte ki magát a két legnagyobb rendezvény – mindkettő Kolozsvár vonzáskörében – az Untold és a bochidai Electric Castle. A Kárpátokon túli területeken a konstancai Neversea rúgott labdába, ennek látogatottsága hasonlítható össze a két nagy kolozsvári rendezvényével.
Feltörekvőben van az iparág – hangsúlyozta a szakember – s állítását példákkal támasztotta alá: a nagy rendezvények mellett kisebbek is gyökeret eresztettek, Marosvásárhelyen a Vibe, Gernyeszegen az Awake vonzza e szórakozási és kikapcsolódási forma kedvelőit. Megjegyezte az is, hogy – főként Kolozsvár környékén – több, szűkebb rétegeket megszólító fesztivált is szerveznek, s azoknak is kialakult a maga közönsége, a kínálat fizetőképes keresletre talált. Kiemelte a modern zenei fesztiválok mellett a különböző dzsessz, vagy éppen filmes rendezvényeket, amelyek ugyancsak sok embert mozgósítanak. No meg szólt arról is, hogy a fesztiválozók által elköltött nem kevés pénzből – az előadók és a szervezők mellett – részesülnek a helyiek is: a szállásadók, a közétkeztetéssel foglalkozók, a vendéglátó egységek, a tömegközlekedés és a taxisok – sorolt fel párat azok közül, akiknek nyernivalójuk van e rendezvényekből.
Megütötte a fülem egy furcsa megjegyzés: Bukarestben nem tudtak gyökeret verni a nagy fesztiválok, nem érett be egyetlen nagyobb ívű kezdeményezés sem, mert a bukaresti közönséget az ingyenességhez szoktatták: a fővárosi vagy a kerületi önkormányzatok, különböző országos vagy helyi érdekeltségű bukaresti intézmények jelentős összegeket költenek fesztivál-jellegű rendezvények szervezésére, a másutt pénzért látható-hallható előadókat ingyen láthatja a közönség egy-egy eseményen.
Nos, erről a megjegyzésről a mi székelyföldi tömegrendezvényeink jutottak eszembe. Főként most, a falunapok szezonjában. Sok helyen a falunapot a település templomának búcsús ünnepén tartották, vagy valamilyen más, a falu életéhez kapcsolódó jeles – ugyancsak egyházi kötődésű – ünnepen. Azaz egy meglévő ünnepre szervezték rá a világi eseményeket. Ezeken az ünnepeken rendszerint megjelenik a falu apraja-nagyja, sőt, ha tehetik hazatérnek az idegenbe szakadtak is. Az ünnep kiemelkedő részét természetesen az ünnepi szentmise képezte, s mint búcsúkon általában, kihasználva a sokaságok, sokadalmat, vásárt szerveztek. Nem véletlen, hogy búcsú szavunk és a sokadalom, zsibvásár jelentésű román bâlci szó eredeti jelentése ugyanaz.
Aztán annyi sallang, az ünnephez nem illő rendezvény társult a falunaphoz, hogy az egyházak képviselői néhol azért kardoskodtak, hogy a búcsút hagyják meg egyházi ünnepnek, a világi vigasságot szervezzék más alkalommal. A közönség tudja, mire számítson a borsos belépővel látogatható fesztiválokon, az ingyenes rendezvényeken viszont azt kap, amit… legyúrnak a torkán. A kínálat ez esetben a rendelkezésre álló pénz – rögtön tegyük hozzá, hogy jórészt közpénz – mennyisége, az azért az összegért elérhető előadók, illetve a szervezéssel megbízott személy ízlésének függvénye. Van, ahová minőségi előadókat szerződtetnek, másutt a szubkultúra mélyéről hívnak celebeket. Aki volt már falunapon, vagy az azoktól nem sokban különböző kisvárosi városnapon, tudja, hogy miről beszélek… Olykor az az ember érzése, hogy egy párhuzamos világba csöppent…
Ezzel csupán egy bajom van: közpénzt csak az igényes szórakozásra, szórakoztatásra szabadna költeni. A szubkultúra fenntartja önmagát, nem kell közpénzt pumpálni belé.
S az ingyenességről még csak annyit: olcsó húsnak híg a leve.
Ezt bizonyítja a minap hallott rádiós beszélgetés is a hazai fesztiváliparról.