Rövid idő alatt immár a harmadik jegyzet foglalkozik a csíksomlyói pünkösdszombati a búcsú kérdéskörével a bukaresti rádió magyar adásában. Lehet, hogy van, aki immár túlzásnak tartja a téma taglalását, én azonban inkább arra hajlok, hogy érdemes a kérdéssel foglalkozni, ugyanis a zarándoklat nemcsak egyházi, avagy hitbeli kérdés, hanem azon jóval túlmutat.
Elöljáróban azonban szögezük le, hogy a búcsú elsődlegesen egyházi rendezvény: 454 évvel ezelőtt, 1567-ben a környék katolikusai, hogy minden pünkösdszombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra a Szűzanya tiszteletére. A nagy zarándoklatot mai napig hűségesen gyakorolja a hívő székely nép. A búcsú történelmi hátterével kapcsolatban hangzanak el különböző érvek és ellenérvek, ezek azonban mit sem változtatnak a kegyhely mérhetetlen vonzerőjén, azon a tényen, hogy évente tízezres tömegek szükségét érzik annak, hogy felkerekedjenek, felkeressék a kegyhelyet, részt vegyenek hittársaikkal együtt a lélekhez szóló eseményen. Az ottani történések még azt is megérintik, aki kétségekkel érkezik oda: a közös imának, a hatalmas tömeggel együtt végighallgatott szentmisének, az egyszerre felcsendülő éneknek egyedülálló varázsa van. Csak az érti, miről beszélek, aki átélte, megtapasztalta ezt az érzést. Nem véletlenül hangsúlyozzák a csíksomlyói kegyhely hűséges és kitartó őrei, hogy a fogadalmi búcsún nincsenek vendégek, csupán zarándokok, az egyetlen vendég mindig a felkért ünnepi szónok. Az eseményen felvonuló világi hatalmasságok, avagy önmagukat annak tartó, ideig-óráig köztisztéget viselő embertársaink csupán zarándokok.
De ahogy a búcsúnak általában része a sokadalom is, a pünkösdszombati zarándoklatra érkező nagy tömeg jelenlétét sokan kihasználják. S ezt a kihasználást nem pejoratív értelemben mondom, ugyanis a zarándokok sokasága utazik, békeidőben szálláshelyet keres és étkezne is, a térség lakossága pedig igyekszik legjobb arcát mutatni a vendégeknek, hogy azok felejthetetlen élményekben részesüljenek a búcsún túl is, és bármikor szívesen visszatérjenek. Ekkora vágják puccba a vendéglátóhelyeket – az már közhely, hogy a zarándokok fogadására épült ki százötven kilométeres körzetben a vendéglátás, nem véletlen, hogy Erdély-szerte, egy-két felkapott turistalátványosság mellett, itt van a legtöbb minősített szálláshely, s a búcsúra érkezőkből alakul ki a visszatérő vendégek köre. Ekkor szerveznek számos vendégmarasztaló rendezvényt: néptáncbemutatókat és előadásokat, kulturális eseményeket, könyvbemutatókat, kiállításokat és koncerteket, a népi kultúrát felvonultató előadásokat, hagyományos termékek vásárait tartják.
No meg a közszereplők is szeretik a nagy tömeget, szeretnek megmutatkozni a nagynyilvánosság előtt.
Tavaly elmaradt a pünkösdszombati tömeges zarándoklat, csalódást, keserűséget okozva a búcsúra készülő sokaknak. De csalódtak azok is, akik egész évi bevételük jelentős részét veszítették el a zarándokok kényszerű távolmaradásával.
Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy lesz búcsú a szabadtéren. Azt azonban még nem tudni, hogy milyen feltételek mellett lehet majd részt venni a jelentős eseményen. Egyelőre annyit tudni, hogy a kormány az RMDSZ által delegált kormánytagok kezdeményezésére eltörölte búcsúk szervezésének tilalmát, azonban a részvétel járványügyi szabályozása még nem történt meg, ez még hátra van. Ha ez a szabályozás megszületik, akkor majd talán többet lehet tudni a részvétel feltételeiről. Tehát bizonyosságok még nincsenek. Csak annyi bizonyos, hogy pünkösdszombaton lesz búcsú. Hogy azon majd a helyszínen tudunk részt venni vagy a technika révén tudunk bekapcsolódni a történésekbe – egyelőre még nem tudni. Tény, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk korábbi, járvány előtti életünk felé. De a búcsú megerősíti bennünk a reményt, hogy miként a történelem folyamán oly sokszor, most is sikerül legyőznünk a nehézségeket.
Ezért is beszélünk oly gyakran a búcsúról.