Petőfi Sándor neve ismert az egész magyar nyelvterületen. Bár egyre kevesebben vannak, akik egy-két verscímet, szakaszt vagy legalább verssort idézni tudnak tőle, legalább a hozzá kapcsolódó klisék élnek: nemzeti költő, szabadságharc, március 15-i pesti események, lángoló szerelem Szendrey Júliával, koltói mézeshetek, erdélyi hadjárat, rajongás Bem tábornokért, székelykeresztúri utolsó este, segesvári csatatér, hősi halál. Tehát egyre kevesebb a hozzá kötődő tárgyi tudás, de annál több az érzelem. Ennek köszönhető többek között, hogy a költő köztéri szobrain, emléktábláin mindig van nemzeti színű szalaggal átkötött babérkoszorú, virág; s ennek tudható be például a sepsiszentgyörgyi Petőfi-szobor állítása körüli – tegyük hozzá méltatlan és a művészi hivatást, a művészettörténeti szakmát megalázó – történet. Minap mondta egyik elismert képzőművész ismerősöm, aki monumentális művészetet tanult és ezen a térem alkotott, hogy az elmúlt kétszáz esztendőben megszűnt, súlytalanná vált az igazi monumentális művészet, mert e kérdésben hivatalnokok döntenek, ők mondják ki az utolsó szót. A szentgyörgyi esetnél maradva: nem szabadna a közízlés után loholnia a művészetnek, mert elveszíti művészet-jellegét, hanem éppen fordítva: a művészetnek, s ezen belül a monumentális művészetnek kellene, kell ízlésformáló szerepe legyen. Egy köztéri szobor – bár megrendelésre készül – nem egy öltöny, amit a megrendelő testére szabnak, hanem szuverén alkotás, amely egy pályázati kiírásban megszabott kritériumrendszernek felel meg. Merkantil világunkban, amelyben ráadásul a minden véleménynek helyet adó, de a saját véleményt erősítő közösségi felületek alakítják a közhangulatot és a közízlést – tegyük hozzá: gyakran egy bolond százat csinál alapon – a közvélekedés hajlamos a művészetet amolyan szolgáltatásnak tekinteni, mint a szabást-varrást, bútorkészítést, hajvágást vagy műkörömépítést. S nemcsak a művészetet, hanem sok mást hivatást is, köztük az orvosi vagy a lelkészi hivatást. Véleményözönnel próbálunk felülírni tehetséget, hosszú időn át elsajátított rendszerezett tudást. Ennek jele, hogy a betegek kész diagnózissal, kezelési protokollal és gyógyszerigénnyel állnak az orvos elé; a paptól elvárják, hogy nem mind papoljon, hanem a pénzünkért végezze úgy azt a szertartást, ahogy mi elképzeltük; s a művész által festett képen ne csak szénaboglyás, hegyes-sziklás táj legyen, hanem ingatlan is, de la lehet, akkor még pufók angyalkák, édi-bédi csecsemők és cuki kiskutyák is legyenek rajta, lehetőleg olyan színben, hogy találjon a nagyszoba szőnyegéhez és a kanapé kárpitjához. Minap Székelyudvarhelyen nyílt tárlat hetven művész Petőfi-ihlette alkotásaiból. S bár első szemléléskor feltűnt, hogy nagyon sok képen megjelent az Egressy Gábor készítette és a Petőfi által számára előnytelennek tartott, így sokáig eltitkolt, elrejtett, majd elfeledett dagerrotípia – mint az egyedüli hiteles Petőfi-ábrázolás – tűnt fel, a kiállított művek arról tanúskodtak, hogy nemzeti költőnk sokkal többet jelent az alkotásra felkért művészek számára, mint a hitelesnek mondott arckép megjelenítése. Mert Petőfi nemcsak hús-vér személy, bohém színész, lelkes költő és elszánt forradalmár, hanem örökérvényű emberi értékek megtestesítője. Ilyen értékek a szépség, a szerelem, a család, a nemzet, az áldozatvállalás. S mindezt számtalan módon lehet megjeleníteni, különböző művészi technikákkal, különböző műfajokban a fotográfiától a karikatúráig, a grafikától a festményig, a textiltől a térplasztikákig. S az alkotások nyújtotta élményt egészítette ki Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész Petőfit versekkel és kortárs zenével megidéző műsora. A teltházas nézőtéren többen is mormolták a színpadon elhangzó verseket, bár egyre kevesebben vannak, akik egy-két verscímet, szakaszt vagy legalább verssort idézni tudnak tőle.
Ami az etnikai politizálás kizárólagossága mögött van
Az RMDSZ szóvivője, Csoma Botond egyértelművé tette, hogy az etnikai politizálásnak nincs alternatívája addig, amíg Romániában olyan visszaélések történnek, mint a magyarsága miatt bántalmazott lugosi fiú esete.
Tovább...Pálfordulás
Váratlan esetről írnak a nyugati sajtóban. A harcos ateista Richard Dawkins, húsvét napján bejelentette: örül, hogy keresztény országban él, és kulturális értelemben kereszténynek tartja magát, mert a kereszténység jó vallás.
Tovább...Kell vagy nem kell a turista?
A jelek szerint mifelénk nem szükséges a turisták számát korlátozó intézkedéseket bevezetni, ugyanis azt mi magunk korlátozzuk esetleges turisztikai kínálatunkkal.
Tovább...Diadalmas szorongás
Az Amerikai Képviselőház 60,8 millió dolláros – zömmel katonai jellegű – Ukrajnának nyújtott kölcsöne, az egész Nyugatot ismét háborús lázba hozta. Igaz, a kölcsönt még a szenátusnak is meg kell szavaznia, de a sikert minden szakértő bizonyosnak tekinti.
Tovább...