Sarány István

Hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, beskatulyázni a dolgokat, fogalmakat. Így például a hazai magyarságot is felosztottuk tömbmagyarságra és szórványmagyarságra.

Patinás gyárépületek mennek tönkre szép lassan vagy rohamosan, nem élték túl a rendszerváltást követő nyögvenyelős privatizációs folyamatot és az általánossá vált hanyagságot és nemtörődömséget, s mindez olyan mértéket öltött, hogy óhatatlanul felvetődik az emberben a kérdés: vajon nem szántszándékkal tették tönkre az ipart s vele együtt az épített örökséget?

Esküvői vásárt – vagy valami hasonló nevű rendezvényt – hirdetnek a szomszédos városban. A szervezők szándéka újraindítani az iparágat vagy szolgáltatói ágazatot, vagy minek is nevezzem ezt az összetett cselekménysort, amelyet nem minden esetben jellemez az észszerűség, az igények sem feltétlenül igazodnak a lehetőségekhez.

Veress Albert nyugalmazott elmegyógyász főorvos nem csupán működési területén – Csíkszeredában – ismert, neve ismerősen cseng mindazok számára, akik több, mint húsz éven át olvasták az Ifjúmunkásban az általa vezetett SOS és Borogatás című rovatokat. No meg betegei körében, orvosi körökben egyaránt. Nemrég jelent meg az örökmozgó orvos önéletrajzának második kötete.

Minap Komoróczy Györgynél jártam székelyudvarhelyi otthonában, hogy felköszöntsem nyolcvanadik születésnapján. Tettem ezt a kerek évforduló, no meg hosszas ismeretségünk, munkatársi viszonyunk okán.

A hét végén több tűzesetről számoltak be a hivatásos tűzoltók. Csütörtökön Galócáson kérték a segítségüket, ugyanis a település határában mintegy 50 hektáron égett a száraz növényzet.

Most egy másik Paliról kell szólnom, mert egyik kötet sem jöhetett volna létre az ő ötlete, kitartása és támogatása nélkül. Tehát most Galbács Pál nyugalmazott televíziós újságíróról lesz szó, arról az örökmozgó riporterről, szerkesztőről, aki számára a nyugdíjas lét nem nyugalmat, hanem örök cselekvést hozott.

Kedvelem a március 15-i ünnepet. Bizonyára közrejátszik ebben a tavasz ígérete, no meg az ünnephez kötődő romantika. Bár ünnepeltünk már hófúvásban, téli viharban, mégis az erőtlen sugarak az ígéretes, meleget adó napsütést, a kipattanó rügyek és a bolyhos barka a virágzást, a hóból-sárból kikandikáló fűszálak a határ zöldülését vetítik elő.

Faluhelyen is él a kultúra. S nemcsak a népi kultúra él – ha éltetik –, hanem a magaskultúra is. Nagygalambfalván, Kányádi Sándor szülőfalujában immár húsz éve szavalóversenyt szerveznek: a falu jeles szülöttje verseit adják elő elemista és az általános iskola felső tagozatán tanuló diákok.

Most Palit emeljük ki, mert az ő karikatúrái ürügyén állt össze két díszes kötet, de a történetben ugyanolyan fontos szereppel bír Józsi, Zsiga és Attila. Azaz Léphaft Pál karikaturista, a Magyar Szó napilap nyugalmazott szerkesztője és Klemm József, a Vajdasági Rádió és Televízió társaság vezérigazgató-helyettese Újvidékről, illetve Karácsonyi Zsigmond és Ambrus Attila, a marosvásárhelyi Népújság napilap, illetve a Brassóban megjelenő Brassói Lapok főszerkesztője.

Van, aki ma tényleg ünnepel, s vannak sokan, akik fanyalognak, mondván, hogy a március 8. amolyan kommunista ünnep, s jó volna, ha helyette inkább az anyák napját ülnénk meg. A magyar források szerint a nemzetközi nőnapot, mint a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak 1917. március 8. óta tartják, ekkor – jobban mondva a Julianus-naptár szerint február 23-án – tüntettek Szentpéterváron a nők a békéért és a jegyrendszer eltörléséért.