Vélemény

A lassan egy hónapja tartó koalíciós és kormányválság aligha ért véget a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elmúlt heti kongresszusával és annak megjósolható végeredményű elnökválasztásával.

Valamikor egyértelmű volt, hogy a kommunizmus rossz. Ma egyre többen vannak Nyugaton, akik szerint jó. „Onnan indultunk, hogy leomlott a berlini fal, és senki sem magyarázta többé, hogy jó dolog lenne a kommunizmus, csak rosszul próbálták megvalósítani. Mára jó messzire jutottunk onnan” – olvassuk Mary Myciótól a Tablet magazinban.

A vírustagadó és oltásellenes harsány közösségimédia-háború közepette üdítő hír a nem túl hangos oltáspártiak számára, hogy ma kezdték az oltás harmadik adagjának beadását a veszélyeztetett csoportok számára. Orvos ismerősöm mondta, hogy ez rendkívül fontos, főként az idősek számára.

Németországban vasárnap választottak. Az eredmény – amint az várható volt – lesújtónak bizonyult. A németeknél a háború utáni évtizedekben két pártalakulat (voltaképpen egy pártalakulat, a szociáldemokrata és egy pártszövetség: a kereszténydemokrata CDU és a keresztényszociális CSU gyakorolta a hatalmat.

Azt hiszem, már egyre kevesebben vagyunk, de én még mindig nem tudok kigyógyulni abból az újságírói szokásomból, hogy bármiféle magyarázatok, kommentárok, visszhangok helyett próbáljam megkeresni az elsődleges forrást, és így tettem a legutóbbi, marosszentgyörgyi RMDSZ kongresszus alapdokumentumával is, a Szívügyünk a család, nem túlságosan eredeti című cselekvési tervvel.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egy joghézag miatt Románia parlamentje sohasem vitathat és nem is szavazhat meg bizalmatlansági indítványt, ha a két ház együttes házbizottságának többsége ezt nem akarja. Miről is van szó?

Kosztolányi portugálul olvasott, amikor még nem tudott portugálul. Leírja, mekkora öröm volt egy regényben már ismerős szófordulatokra lelni. Amikor a francia nyelvtant tanulmányozta, rájött, hogy aki ismeri a frank grammatikát, az nemcsak okosabb lesz általa, hanem becsületesebb is, hiszen ez a nyelv mind értelmi, mind erkölcsi tekintetben tisztít.

Dermedve néztem mintegy száz méterrel magam előtt a mackót. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka volt, Szárhegyen tartottam a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 30+1 éves ünnepségéről szálláshelyem felé.

Európa mind lehangolóbb éveket hagy maga mögött. Fejünk fölött az egyesült Európáról álmodó, lábukat bárányfelhőkről alálógató brüsszeli bürokratákkal, talpuk alatt a földrengések, hurikánok, árvizek által rengetett és szaggatott anyafölddel, s köröttünk a minden korábbi illúzió dacára egyre leküzdhetetlenebbnek tűnő világjárvánnyal tekintünk a jövőbe is.

Gyergyószárhegyen tanácskozik ezekben a napokban a MÚRE, azaz teljes nevén a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, és holnap ünnepi beszédekkel, díjkiosztásokkal megemlékezik arról is, hogy a szervezet harmincegy évvel ezelőtt alakult meg.

Abból kell kiindulnunk, hogy a jelenlegi alkotmány előírásai szerint az előrehozott választások kiírása csak elméleti lehetőség. Egyrészt ugyanis az államfő nem köteles kiírni az előrehozott választásokat, másfelől pedig csak akkor teheti meg, ha a törvényhozás két egymást követő alkalommal visszautasítja az államfő által nevesített miniszterelnököt, a kormány összetételét és annak programját.

Arra kért egy kedves barátom, lapszerkesztő, hogy válasszak ki egy tárgyat, amely a leginkább jelképezi a letűnt XX. századot. Legkézenfevőbb volt a fotográfiáim közt keresni. Kezembe akadt egy fénykép. Nem rólam készült, nem is én készítettem. Egy rokonom hagyatékából került hozzám, amikor a barátai, szomszédai a halála után szétkapkodták holmijait.