Érthetően erős társadalmi és sajtóvisszhangja van annak a balesetnek, amelyik augusztus 19-ére virradó éjszaka történt. Egy kábítószer hatása alatt álló 19 éves fiatalember Vama Veche és Május 2 települések között belehajtott az út szélén álló nyolc tagú társaságba és két embert halálra gázolt, hármat pedig megsebesített.
Continue ReadingBíró Béla: Öröklődések
Nyugaton közszájon forog a szellemesnek szánt bon mot ,miszerint a felnőttek a hülyeséget a gyerekeiktől örökölik. Mindez persze azokra a gyermeteg ideákra vonatkozik, melyek a mai világ szellemiségét fokozatosan megbénítják. Hogy csak néhány példát említsek közülük: a társadalom csupán a képzeletünkben létezik: egyetlen valóság az individuum; a férfi és a nő közt nincs semmi lényegbevágó különbség, a (mint láttuk nem is létező) társadalom tesz férfiakká vagy nőkké bennünket; a családnak, melybe születünk, a helynek, ahol meglátjuk a napvilágot semmi jelentősége; ezért aztán alapvető emberi jog, hogy nyelveinket és kultúráinkat is úgy csereberélgessük, mint ruhadarabjainkat; amiből persze az is következik, minden ember – alapvető emberi jog gyanánt – tetszése szerint választhatja meg, hogy a világ mely táján, kik között szeretne élni; akkor lehetünk igazán szabadok, ha minden társadalmi és természeti kötöttségtől megszabadulunk stb. Oldalakon át folytathatnám.
(tovább…) Continue ReadingAmbrus Attila: Bűnös reflexek
A rendőrség feladata az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot közvetlenül fenyegető, sértő cselekményekkel szembeni védelemnyújtás.
Continue ReadingSarány István: Kastélylátogatás
Legutóbb tizenegyedikes koromban jártam szülővárosom kastélyában. A kastélyban – ugyanis egy kastély áll a térségben, a hévízi Urmánczy-kastély, a vadászkastély megnevezés ma egy városszéli területet jelöl, ahol állítólag ugyanennek a családnak állt egy vadászkastélya.
Continue ReadingBíró Béla: Tény utáni világkorszak
A Weltben az önmagát „szabaság-riporternő” gyanánt aposztrofáló osztrák állampolgárságú Anna Schneider egy új fogalommal ajándékozza meg olvasóit: a “tény utáni világkorszak” vagy – szinoníma gyanánt – a „tény nélküli valoság” fogalmával.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Nézni és látni
A szürke hályog, a katarakta az egyszerűbb. Legalábbis a gyógyítás szempontjából, hiszen a látást azonnal helyreállító orvosi beavatkozás manapság már rutinműtétnek számít. A zöld hályog, a glaukóma, viszont jóval fájdalmasabb, mivel gyorsabb látásvesztéshez vezethet.
(tovább…) Continue ReadingSzékely Ervin: Ki nyert? Ki veszített?
Alakul a nagykoalíció. Két és fél hónapos kormányválság után célba érni látszik a már tavaly is a legstabilabbnak és legracionálisabbnak tűnő kormánykoalíció a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között (az RMDSZ részvétele magától értetődő, említést sem érdemel).
(tovább…) Continue ReadingSzékedi Ferenc: Gyimesi töredék
Csütörtökön este a Gyimesekben, a Szász házaspár működtette Borospataki Skanzenben megnyilt Domján József színes fametszet kiállítása. És minthogy Erdélyben minden-mindennel összefügg, erről szeretnék mai jegyzetemben beszélni.
Continue ReadingAmbrus Attila: Nagy foci – nagy szív
„A szállóigévé vált mondat 1952. szeptember 20-án hangzott el. A magyar Aranycsapat Európa-kupa-mérkőzésen a berni Wankdorf-stadionban lépett pályára Svájc ellen.…
Continue ReadingSarány István: Restitúciós húzd meg, ereszd meg
Rövid idő alatt két, ellentétes előjelű hírt kaptunk, ugyanabban a témakörben: november 11-én arról számoltak be a hírcsatornák, hogy „a legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek a visszaszolgáltatását”; tegnap pedig arról olvashattunk, hogy „újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély”.
(tovább…) Continue ReadingSzékely Ervin: Ponta újratöltve
Victor Pontát nevezte ki tiszteletbeli tanácsosának Marcel Ciolacu miniszterelnök írta meg a Transtelex. A volt politikus a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban szerzett tapasztalatával fogja segíteni a kormányfő munkáját.
Continue ReadingAmbrus Attila: Három nyelven a Cenk alatt
Frank Ziegler, a brassói Fekete templom muzeológusa közölte Facebook profilján, hogy a szász evangélikus egyház brassói archívumának olvasótermét Gernot Nussbächerről nevezték el.
Continue Reading