A szürke hályog, a katarakta az egyszerűbb. Legalábbis a gyógyítás szempontjából, hiszen a látást azonnal helyreállító orvosi beavatkozás manapság már rutinműtétnek számít. A zöld hályog, a glaukóma, viszont jóval fájdalmasabb, mivel gyorsabb látásvesztéshez vezethet.
A napokban Budapesten, 87 esztendős korában elhunyt Bitó László hírneve az Egyesült Államok orvostársadalmában akkor futott fel, amikor olyan prosztaglandin-alapú gyógyszert kísérletezett ki a glaukóma kezelésére, amelyet manapság már Európa minden országában használnak és a nevét csak azért nem mondom ki, hogy összhangban legyek az orvosok receptjeivel. Ők is leginkább a hatóanyagot írják fel és nem a márkanevet.
Az 1956-os forradalom után Amerikába kivándorolt és ott egyetemi karriert befutó élettanász a rendszerváltás után visszatelepedett Magyarországra, és itt jelentette meg több könyvét. Egy részüket angol nyelvű kéziratokból, az ő segédletével fordították vissza magyarra. De nemcsak, hiszen az Ábrahám és Izsák oroszul, németül, spanyolul, sőt szlovákul és románul is megjelent.
A mű biblia-regény, elképzeli a jól ismert bibliai történet helyszíneit, szereplőit, felruházza jellemrajzokkal, és mindehhez jóval részletesebb cselekményt is társít. A könyvet a szerzővel együtt szerkesztője, Bodor Pál hozta el Csíkszeredába, a Kriterion Házba, még a harmadik évezred kezdetén. Művében a szerző többszörösen is felteszi a fájdalmas kérdést: az emberiség szenvedéstörténetét az égi hatalmasságok miért nem tudták megállítani? Miért volt szükség újabb és újabb áldozatokra?
A regény korántsem valamiféle hitrombolás szándékával jelent meg, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy bevezetőjében katolikus és református egyházi elöljárók ajánló sorai olvashatók.
Bitó az elkövetkező években még írt néhány hasonló ihletettségű regényt, de a más témáktól sem riadt vissza, sőt mi több, a kétpólusú Magyarországon a közélet kényes kérdéseiben is hallatta hangját, lakásán pedig létrehozta azt a Bitó-szalont, amelyben ellenzéki politikusok és közéleti személyiségek törték a fejüket valamiféle társadalomjobbítási stratégiákon, de különösebb siker nélkül.
Orvostudományi munkásságáért az utóbbi években az Egyesült Államokban még néhány jó nevű alapítvány kitüntette, talán azt is bizonyítva: a természettudományokban mégiscsak több a biztos fogódzó, mint a politikában, hiszen ez nem sok elégtételt hozott számára.
Sőt mi több, alighanem Magyarországon ezért is voltak olyannyira szűkszavúak a halálával kapcsolatos megemlékezések. Az Ábrahám és Izsák közben felkerült a színpadra is, emlékszem, Csíkszeredában Kövesdy István rendezett egy kimondottan filozofikus előadást a történet lehetséges változatairól és következményeiről, amely a túlságosan sok visszajátszást, ismételgetést magába foglaló szemlélet miatt, finoman fogalmazva, nem aratott különösebb közönségsikert.
Az ember, egész életében, mindegyre szétnéz maga körül, de jó néhányszor éppen azt nem látja meg, amit kellene. Még akkor sem, ha ebben nem a szürke és nem is a zöld hályog gátolja. Hogy ennek mi az oka, annak magyarázatára nem elég a biológia. Bitó László maradandó érdeme, hogy kutatásai, elmélkedései több tekintetben erre is keresték a választ.