Vélemény

Infans conceptus pro natur habetur, quoties de commodis ejus agitur (a megfogant gyermeket élőnek kell tekinteni, valahányszor a jogairól van szó). A római jog ezen alapelve alapján határozzák meg ma is a legtöbb jogrendszerben azt a pillanatot, melytől kezdve alanyi jogok illetik meg az egyént. Ennek a princípiumnak a meglehetősen szélsőséges értelmezése szerint a megtermékenyített petesejt már rendelkezik a polgári jogok és szabadságjogok összességével, természetesen azzal a megkötéssel, hogy magzat legyen belőle és élve szülessen meg. Márpedig az élethez való jog a legalapvetőbb emberi jogok egyike (már amennyiben lehet a jogok között bármiféle hierarchiát megállapítani).

Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult át egyhangúvá, hogyan maradtak el az évek során az értelmiségiek, majd mindazok a politikusok, akik itt keresték a megértést, miként vált azt Olt melletti többszáz négyzetméternyi terület inkább a kinyilatkoztatások, semmint a viták, a vélemény- és gondolatcserék színterévé.

Az idén sikeresen indult a nagyhét – válogatott tragédiákkal. Felgyúlt a Notre Dame. Buzău megyében, Bâlhaci mellett, a vasúti átjárónál összeütközött egy kisbusz a gyorsvonattal. Ott helyben meghaltak hárman, a többiek megsebesültek, s közülük egyik a kórházban lelte halálát. A gyorsvonat 300—400 méteren át taszította maga előtt a kisbuszt… Jeruzsálemben – a Szentföldön – pedig leégett egy mecset. Tehát vallásra való tekintet nélkül pusztulnak a templomok és az emberek. S mindez a nagyhét első napján történik. Figyelmeztetés – nemde? Szálljunk magunkba. Majd pedig szülessünk újra, mint ahogyan a Megváltó tette a nagyhét végén.

Levélsárgulásig kiderülhet: Románia enged a geopolitikai nyomásnak, és a szimbolikus Kelet történelmileg körbeforgó dívatjának, az illiberális demokrácia kisértésének, vagy megmarad a régió potenciális kivételének, a politikai nyugat útján. (tovább…)

A hét elejének megrázó híre volt, hogy egy tekintélyes amerikai szakmai szervezet, a World Justice Project éves jelentése szerint joguralom tekintetében az Európai Unió (28 tagország), az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA, négy tagország: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) és Észak-Amerika (23 ország) országai közül Magyarország a legutolsó, indexe a legalacsonyabb; világviszonylatban pedig az ötvenhetedik a vizsgált százhuszonhat ország közül. (Például Jordánia vagy Botswana vagy a monarchikus Egyesült Arab Emirségek is megelőzi.)

Minap meccsen jártam. Ültem az udvarhelyi Rákóczi Centerben a lelátón és szurkoltam. Nagyobbik fiam játszott a barátai által alakított floorballcsapatban és éppen az országos bajnokság utolsó mérkőzéseit vívták. Az egyik meccsen az ellenfél csapatában barátaink fia is kergette a labdát, így mindkét csapatnak szurkoltam – bár szívem inkább a fiam csapatához húzott.

Az év első öt hónapjában 6 százalékkal csökkent a külföldi turisták száma Romániában. Tavaly még 920 ezren jöttek látogatóba szép hazánkba. Az idén pedig 60 ezerrel kevesebben. Ami azt jelenti, hogy máris sok eurótól estünk el. És még mennyi eurótól esünk el év végéig! Hogy miért? Mert a külföldiek elégedetlenek a romániai utak minőségével – azok ugyanis teli vannak gödörrel. Rossz a kiszolgálás. Hitványok a szolgáltatások. Hát ezeket mi magunk sem szeretjük – mégis ölbe tett kézzel várjuk, hogy valaki rendbe tegye azokat helyettünk. Erre mondják azt, hogy „Romániában élünk”.