Székedi Ferenc

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Ez az a mondat, amelyet politikusaink előszeretettel idéznek, amikor Bethlen Gábor fejedelem szellemiségéről, vezetői elveiről beszélnek, illetve amikor mai politikai helyzeteket magyaráznak-támogatnak-cáfolnak vele.

„ A közönség éppenúgy része a fesztiválnak, mint a muzsikusok”. Ezt a mondatot szó szerint legjegyeztem azon a nem online, hanem valós térben megtartott sajtótájékoztatón, amelyet néhány nappal ezelőtt a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezett Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán, pontosabban annak szabadtéri színpadán, az újságírók számára egymástól két méter távolságra állítva fel az összecsukható székeket.

Június végén két nagy D betűt írtam a jegyzetfüzetembe, azzal a megjegyzéssel, hogy – téma. A neveket nem kellett kiírnom, hiszen tudtam, hogy amúgy sem feledem. A betűk ugyanis az erdélyi magyarság két jelentős személyiségére utaltak, akik között csupán felületes összekötő kapocs a június.

Talán emlékeznek még a kedves hallgatók, május első hetében, itt a bukaresti rádióban, a második világháború befejezésének 75. évfordulójáról beszéltem, illetve arról, hogy a BBC, a királynő megemlékező beszéde után bejátsza majd a 103 éves Vera Lynn-nek azt a klasszikus számát, amely az angol katonák kedvence volt a nagy világégésben.

Kétségtelen, általában a romániai és szűkebb körben az erdélyi magyar irodalomtörténetben a Kriterion Könyvkiadónak meg van a maga mítosza. És hogy ez így történt, abban nagy a szerepe nemcsak a tartalomnak, a bölcs és kiegyensúlyozott, az értékmegőrző és értékteremtő kiadói politikának, hanem a formának is.

Már elmúlt két évtizede, hogy Budapesten, 1998-ban, megalapították a Digitális Irodalmi Akadémiát. Anélkül hogy elvesznénk a részletekben, annyit kell tudnunk róla, a DIA betűszóra hallgató szellemi műhely azért jött létre, hogy a világhálóra helyezze a legkiválóbb magyar irodalmi életműveket, ahonnan ingyen és bérmentve bárki, bárhol, bármikor elolvashatja azokat.

A mai napon létezik egy olyan évforduló, amelyről nem sokat beszélünk, de tanulságai mégis roppant időszerűek. Pontosan hetvenhárom esztendővel ezelőtt, 1947 június 5-én hirdette meg George Marshall amerikai külügyminiszter azt a nevét viselő pénzügyi tervet, amelynek eredményeként tizenhét európai ország kapott jelentős pénzügyi és anyagi segélyt ahhoz, hogy újraépítse a második világháborúban rombadőlt gazdaságát.

Búcsú lesz, zarándok nem. A lehető legtömörebben így lehetne összefoglalni a holnapi, csíksomlyói pünkösdszombati búcsú helyzetképét a koronavírus miatt. Mit is jelent ez? A búcsús szentmisét délben, fél egy órai kezdettel megtartják, de csak online vagy a Duna TV közvetítésében lehet követni.

A Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor tizenöt esztendővel ezelőtt, 2005-ben indult Csíkszeredában, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok művészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra már otthonos, megszokott.

Két hónap után majd minden európai országban lazítanak az életünket befolyásoló kisebb-nagyobb korlátozásokon, és ez annak a jele, hogy erősödnek a társadalmi feszültségek, az emberek megelégelték a mindennapi életüket felforgató intézkedéseket, és ha még kisebb megszorításokkal is, de szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták: dolgozni, jönni-menni, pénzt keresni, beszélgetni, egyéni vagy családi napirendeket betartani, tervezgetni, utazgatni, szórakozni és a hatalomnak, az országvezetésnek ezt mindenütt figyelembe kell vennie.

Manapság sokan hajlamosak arra, hogy háborús metafórákat használjanak a világjárvány elleni küzdelem jellemzésére, noha ez esetben az egyik félnek nincsenek tábornokai és hadseregei, nem rendelkezik semmiféle stratégiával és taktikával, mindössze egyetlen olyan biológiai eszközre támaszkodik, amellyel be tud hatolni az emberi sejtekbe, és ahol lehetősége van rá, ott nem is szalasztja el az alkalmat.

Akiket érdekelnek a régi hazai fényképek, a világhálón rendszerint a Fortepan, vagy újabban az erdélyi fogantatású Azopan címeket keresik fel. De ezen kívül, a közösségi oldalakon, számos olyan csoportosulás létezik, amelyeknek tagjai rendszeresen tesznek közzé régi fotókat.