Székedi Ferenc

Két héttel ezelőtt arról beszéltem a Bukaresti Rádió hallgatóinak, hogy Hargita Megye Tanácsa Itthon vagyunk címmel fotó- és novellapályázatot hirdetett meg a vészhelyzet mindennapjairól, és a testület felkért, hogy vegyek részt az irodalmi alkotásokat elbiráló zsüriben .

Nem tudom, a bukaresti magyar adás hallgatói közül hányan ismerik a „paştele cailor” román kifejezést, de akik hosszabb vagy rövidebb ideig román környezetben éltek, minden bizonnyal többször is találkoztak vele.

A tanács felkért, hogy vegyek részt a zsüriben és elgondoltam, az életem során milyen könyveket olvastam el, amelyek vagy a járványok körül forognak, vagy éppen valamiféle ragályos kór a kiindulópontjuk.

Az utolsó partizán. Két évvel ezelőtt, ezzel a címmel, egy óránál is hosszabb dokumentumfilmet készítettek róla amerikai filmstúdiók. Sokfele a világon az örök tiltakozónak és örök forradalmárnak tartották.

Az olimpia elhalasztva, minden sportesemény felfüggesztve, egyetlen egy kivételével: Jekatyerinburgban április negyedikéig még tart a sakkvilágbajnok-jelöltek versenye.

Az erdélyi magyar újságíró társadalmat megrázta a hír: néhány nappal ezelőtt, hetvenhét esztendős korában, Nagyváradon, elhunyt Szilágyi Aladár szerkesztő, író, újságíró, helytörténész. És most szeretném elmondani azt is, amit jónéhány nekrológ csak alig érintett. Szilágyi Aladár ugyanis egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akikre hosszú évtizedeken át Nagyvárad irodalmi és művelődési élete támaszkodott.

Vannak ahol izgulnak, vannak ahol úgy gondolják, semmiféle meglepetés nem várható, a régi csapatból lesz az új, vannak ahol alaposan egymásnak estek és vannak, ahol még mindig keresgélik, kit is lehetne feltenni a tanácsosi listára, mert roppant kevesen jelentkeztek. Nagy vonalakban így néz ki a székelyföldi és az erdélyi körkép azokon a településeken, ahol a hét végén előválasztásokkal állapítják meg, kiket indítson az RMDSZ a közelgő helyhatósági választásokon.

Éppen egy esztendeje, 2019 februárjában, az akkor még kemény csíkszeredai télben kapaszkodtam fel először a Venczel József utcában, a kilencvenedik esztendejéhez közeledő Pálffy Árpád szobrász, keramikus házához, hogy beszéljek vele egy olyan művészeti monográfiáról, amelyet a Polgármesteri Hivatal kiadója szeretne róla megjelentetni.

Az 1899. esztendő kilencedik hónapjának kilencedik napján Brassóban született Halász Gyula, aki később Brassaï néven vált világhírű fotóssá, gyakran emlegette a különböző interjúkban, hogy ennek a négy kilencesnek a születési évében meghatározó szerepe volt pályája alakulásában, persze mindezt inkább tréfásan semmint komolyan jegyezve meg.

Tegnap ünnepeltük a Rádió Világnapját. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO, 2012-ben, spanyol javaslat nyomán döntött úgy, hogy a rádiónak, mint a világ legelterjedtebb tömegkommunikációs eszközének is legyen egy napja, és hosszas tanácskozás után a különböző országok küldöttei arra jutottak, hogy ez éppen február 13-ra essen, mivel az anyaszervezet, az ENSZ 1946-ban éppen ezen a napon indította el önálló, több nyelvű, rádiós műsorszórását.

Az 1942-es, Kertész Mihály rendezte Casablanca egyértelműen a filmtörténet klasszikusa. A főszereplő Humphrey Bogartról alighanem elmondtak már mindent, kezdve a cigerattázásától a lódenkabátjáig, évtizedeken át ő maradt a férfi modell, ha úgy tetszik, a férfiasság ideálja, vagy mai szóhasználatban, ikonikus alakja.