Székedi Ferenc

“John Anderson, szivem, John/kezdetben, valaha/hajad koromsötét volt/s a homlokod sima./Ráncos ma homlokod, John,hajad leng deresen, de áldás ősz fejedre, John Anderson, szivem./John Anderson, szivem, John, együtt vágtunk a hegynek, volt víg napunk elég, John, szép emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már/ kéz-kézben csöndesen, s lent együtt pihenünk majd, John Anderson, szivem.”

Az igazság az, hogy nem gyakran járunk arrafele. Ha pedig olykor átszeljük, akkor igyekszünk minél hamarabb túl lenni rajta. A Mezőség inkább gondolatainkban él, semmint a maga valóságában. Az irodalomban: Sütő András, Wass Albert, Makkai Sándor vagy éppen Molter Károly. Netán a zenében, hiszen az egykori táncházasok, amikor a felfedezés örömével megtalálták néhány mezőségi magyar falu muzsikáját, azokat megjelentették lemezeken és továbbadtak az utódoknak.

Kétségtelen, a holnapi nap, szombat, január tizennyolcadika, fontos időpontként marad meg a romániai magyarság politikai életében, több szempontból is. Itt van mindenekelőtt legnagyobb közösségi képviseletének, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalapításának a harmincadik évfordulója, amelyre Kolozsváron emlékeznek, méghozza azoknak a jelenlétében is, akik valamikor ezt a szervezetet létrehozták, akik dolgoztak központi intézményeiben, területi szervezeteiben, és akik megérték a mai napot.

Az ember már csak ilyen természetű: minden új esztendő beköszöntésével eltűnődik azon, hogy vajon mit hoznak az elkövetkező hónapok? Nos, idén ez a töprengés még fokozottabb, tekintettel arra, hogy 2020 csupán két számjegyből áll, amely a számmisztika és a karakter numerológia szerint mindenféle furcsaságot hozhat magával mind az egyén, mind a világ életében.

Minden év végén hajlamosok vagyunk a számvetésre. Történhet ez egyéni vagy családi életünkben ugyanúgy, mint kisebb vagy nagyobb baráti, szakmai, politikai, intézményi és minden más olyan közösségben, amelyek a romániai rendszerváltozás után ugyancsak színessé tették és teszik a társadalmi életet.

A hír rövid és tömör: a Csíki Székely Múzeumban december 10-én megnyilt és január közepéig látható az 1910-ben született és 1991-ben elhunyt Olajos Béla gyűjteményes festészeti kiállítása. Ami viszont a mondat mögött van, annál érdekesebb. Banner Zoltán szerint ugyanis „ Olajos Béla talán az egész második világháború utáni erdélyi művészet legrejtőzködőbb művésze volt, a korszak egyik legérzékenyebb festője, legálmatlanabb álmodozója és legderűsebb áldozata.”

Hogyha egy nyugat-európai csúcsértelmiségit megkérdeznének, hogy mit tud a romániai szellemi-művelődési értékekről, alighanem a szobrász Brâncuşi-t említené meg, esetleg a dadaista Tristan Tzarát vagy az abszurd drámák íróját, Eugen Ionescut, netán Mircea Eliadet, akinek vallástörténeti könyveit világszerte ismerik.

Megmondom őszintén, néha nagy gondban vagyok, amikor az erdélyi magyar sajtóban olvasok egy-egy magyar falunevet, olyannyira ismeretlennek tűnik, hogy nem tudom hová tegyem, és mivel nem ismerem a román megfelelőjét, még a térképen sem tudom megkeresni. A napokban viszont olvastam a világhálón egy olyan dokumentumot, amelyet le is mentettem, éppen ilyen célból.

A hír többször is körbejárta az országot: a napokban a Parajd-Szováta közötti országúton egy személyautó elütött egy medvét. Ezt követően, mivel az illetékesek nem tudtak dönteni arról, hogy melyik törvényt kell felütni, a sebesült majd halott medve kiütötte a Hargita megyei prefektust. Erre meg beütött a pánik, nemcsak a politikában, hanem a lakosság körében is, annál is inkább, mert az elmúlt napokban még jónéhány, hasonló közúti baleset történt.

Kedves hallgatóim, nem mondhatom azt, hogy részt vettem a most huszonöt éves Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár valamennyi kiadásán, de azt igen, hogy legalább tizenötön ott voltam és most is ott, pontosabban itt vagyok, hiszen a Nemzeti Színház egyik félre eső termében fogalmazom meg mai jegyzetemet, amelyet nem a könyveknek, hanem annak a folyóiratnak szánok, amelyet igen nagy példányszámban, ingyen osztogatnak a belépőknek.

A képzőművészet már régóta lemondott arról, hogy egész egyszerűen csak utánozza a valóságot, a művészek a rendelkezésükre álló vizuális eszközökkel új üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek korántsem öncélúak, hanem eljutnak az arra érzékeny befogadókhoz. Van aki színekből, formákból, vonalakból, üresen hagyott felületekből alkot és így keresi meg az új összefüggéseket, van aki a teret, az arányokat és az anyagokat fürkészi, akad aki a természetbe vagy az emberi környezetbe akar beavatkozni, hol erre, hol meg amarra irányítva a figyelmet.