Fekete kalap, fehér szakáll

A művészet – építkezés, átértelmezés, belső ösztönzésől létrejövő szabad építkezés és minderre talán a legjobb példa az a rendhagyó kiállítás, amely a napokban nyilt meg a csíkszeredai Új Kriterion Galériában a bukaresti Ion Bârlădeanu munkáiból. A hetvenhárom éves, hajléktalan – ahogyan manapság nevezik, homeless – férfi ugyanis immár fél évszázada fekete-fehér vagy színes folyóiratokat gyűjtöget, azokból vág ki fotókat és ragaszgatja egymásra, saját elképzelései szerint, tehát olyan kollázsokat készít, amelyeken ott kavarog az 1989 előtti és a mai romániai élet a maga sokszínűségében, ellentmondásaiban és még gyakrabban groteszkségében és demagógiájában. Bârlădeanut a maga több mint ezernégyszáz kollázsával az ezredforduló után fedezték fel, az 1946-ban Vaslui mellett született férfi a lehető leglehetetlenebb foglalkozásokat űzte, volt nádvágó a Duna-deltában, dokkmunkás a tengerparti kikötőkben, gátteres a hegyekben, sírásó a bukaresti temetőkben, éjjeliőr a különböző építkezéseken, amig csak fel nem hagyott mindent, és rá nem bukkant Dan Bogdan, az egyik bukaresti magángaléria-tulajdonos, hogy 2008-ban megrendezze első kiállítását. Azóta felkapta a hírnév, munkáit bemutatták szerte Európában, Párizsban az ott filmező Angelina Jolie hívta meg ebédre, és életéről, munkáiról filmeket is forgattak, nem kisebb televíziós filmcsatorna, mint az HBO megrendelésére. A fehér szakállas, fekete ruhás és fehér kalapos férfi, a járását segítő fehér bottal, eljött Csíkszeredába is, ragaszkodva ahhoz, hogy maga mutassa be munkáit elsősorban a művészeti középiskola diákjainak, de azoknak a  felnőtteknek is, akik váratlanul nagy számban gyűltek össze a galériában. Munkái műfajilag valahol az Andy Warhol fémjelezte popart, a Marcel Duchamp féle dadaizmus és a szürrealizmus határán határán bolyonganak, de ami igazán hat, azoknak az élettöredéknek az egymás mellé vagy éppen egymásra helyezése, amelyek jól jellemzik az elmúlt félévszázad Romániájának mindennapi életét, ahol majdhogynem minden-mindennel kavarodik, ahol istenfélést hirdet a börtönbe zárt futballbáró és a nyomorúság erkölcsi nagyságáról beszél a palotában élő új gazdag, ahol a havas hegyvonulatok előtt hullnak a dollárok és a képeken majd mindig átszáguld egy óriás repülő, valahogyan úgy, mint Kassák Lajos feje fölött a nikkel szamovár. Bârlădeanu életformája nem sokat változott. Igaz, hogy manapság néhány munkáját megvásárolják többszáz euróért, de ő továbbra is hajléktalan, és úgy ragasztgatja a maga képeit, ahogyan akarja, ahogyan gondolja. Annak az abszolút szabadságnak a birtokosa, amelyért a legtöbb művész sajgó szívvel olyannyira vágyik, de amelyet nem engedhet  meg magának. Talán ez is a titka életútjának és kirobbanó sikerének.