Vásárlap – ez a neve a nagy formátumú kiadványnak, és már a munkatársak névsorán is látszik, hogy tapasztalt szerkesztők, írók, költők, grafikusok, fotósok dugták össze a fejüket, olyan harminc oldalt adva az olvasók kezébe, amelyek önmagukban is kimondottan változatos olvasmányélményt kinálnak. Káli Király István, a könyvásár fő szervezője így összegez  a vele készített interjúban: „ Azt tartom a vásár legfőbb hozadékának, hogy az elmúlt években, az internet uralta korban, sikerült megtartanunk a könyvet az olvasni vágyók tudásgyarapodásának és kikapcsolódásának fontos eszközeként. Sőt mi több, a könyv iránt elkötelezett új híveket is szereztünk, főleg az újabb nemzedék soraiból és már-már ünnepi rangra tudtuk emelni ezt a néhány napot. „ Markó Béla arra emlékszik vissza, hogy 1989 előtt, amikor tiltották a települések magyar neveinek a leírását, miként próbálták a magyar újságírók valamiféle, a városokra illő jelzős szerkezettel, megkerülni a román megnevezéseket, és noha manapság már nincs rá szükség minderre, mégiscsak úgy találja, hogy Marosvásárhelyre legjobban a „könyves város” megnevezés illenne. A KAF 60 mottó alatt az idei, jubileumi könyvvásár több rendezvényt is felvonultat, maga Kovács András Ferenc pedig, aki soha nem szokta véka alá rejteni véleményét így válaszol arra az interjú kérdésre, hogy kivel népesítené be manapság az Olümposzt? „ Benépesítési tervezeteim nincsenek, de nézd csak: hány kisistenség, szájhősség és titánság uralog, nyomul itt dögivel, ha csak körbe kukkintsz a szűkülő, valóságosnak álcázott világon. Maradtak, vannak, lesznek viszont meredek, eleve magaslati könyvek is még. Ezért az olvasás, az irodalom, a költészet, a kép, a vers, a formálás zenéje, öröme – az egyetlen igazából megélt élet. „ A Vásárlap című újság szemlézését most ezzel a rövid idézettel zárom, de hadd tegyem még hozzá : a vasárnap este befejeződő, 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron még mindig több mint negyven elárusítóhely több ezer kötete várja az érdeklődőket és a tervezett több mint száz könyves programból még legalább ötven-hatvan még mindig hátra van. A vásár arculatának a kivitelezői egyébként a Nemzeti Színház bejáratánál többszáz könyvből készítettek egy két méter magas, úgynevezett olvasó fát, amelyet mindenki úgy értelmez, ahogyan akar. A fenyőfához hasonló építmény láttán én arra gondoltam, hogy mivel a fenyők hosszú életűek, legyen ez jelképe a vásárnak, és okozzon még sok-sok örömet mindazoknak, akik a világháló és a különböző méretű képernyők korában sem feledik a nyomtatott papír, a friss könyvek illatát és attól sem tekintenek el,  hogy egy-egy könyv megjelenése mögött milyen egyéni vagy csoportos erőfeszítés, milyen szellemi teljesítmény áll. Egyetlen szóban – maga az alkotás, amely az emberi élet egyik legszebb szava.