Az újságírás legszokványosabb közhelyétől eltérően mai jegyzetem témája nem az utcán hevert, hanem egy lapos, sötétkék dobozban találtam rá. Néha, sok-sok sorstársamhoz hasonlóan, jómagam is betérek az Erdélyben alaposan elterjedt Caritas-üzlet hálózatba, ahol a legtöbbször ki lehet fogni valamilyen érdekességet: egy-egy kiválóan formatervezett edényt a skandináv országokból, netán egy-két Oscar díjas filmet DVD-én, esetleg olyan könyveket, amelyek mifelénk nem jelentek meg és ki tudja még mi mindenre lehet rábukkanni abban az áruhalmazban, amelyben a legtöbbször nincs semmiféle rendszer és már a lehetséges felfedezés öröme is megéri a kutatást. Nos, az említett sötétkék dobozban, külön kockákban, huszonöt fehér kő lapult és rajtuk valamiféle olyan fekete bevésések, amelyek nem voltak sem japán, sem kínai irásjelek, egy picit hasonlítottak ugyan a róvásíráshoz, de mégis távol álltak tőle és még játékszerként sem lehetett közöttük találni bármiféle összefüggést. Majd otthon jobban megnézem – gondoltam magamban és néhány lejért hazavittem. Amikor pár napra rá figyelmesebben szemügyre vettem a dobozt, észrevettem rajta egy szerény kis feliratot, jobban mondva egy nevet: Maria Duval, azaz Düvál, ha franciáson ejtem. Mi lehet ez? – törtem a fejem és persze nyomozni kezdtem a világhálón. És most jön a meglepetés: ezzel a névvel az utóbbi évtizedek legnagyobb szélhámosságát követték el, amelynek éppen néhány nappal ezelőtt jártak a végére. Dióhéjban: egy olasz nő, még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, Maria Duval álnéven olyan sikeresen foglalkozott politikai, gazdasági és más típusú jövendőmondással, hogy a nyugat-európai és amerikai lapok-folyóiratok rendszeresen írtak róla. Amint azonban berobbant az internet világa, különböző összegyűjtött, majd megvásárolt személyes adatbázisok alapján maga Maria Duval, illetve a nevében amerikai és kanadai úgynevezett direkt marketing cégek személyes, hagyományos postai úton küldött leveleket kezdtek továbbítani több tízezres nagyságrendben  legtöbbször idős, magányos vagy beteg személyeknek és felajánlották Duval jövendőmondó szolgáltatásait mind  szerencsejátékokkal, mind a betegségükből való felgyógyulásukkal vagy más, jövőbeni terveikkel kapcsolatban. Ilyen meg ilyen számokat játszon meg a következő lottóhúzáson, jól teszi, hogyha a következő hónapban nem tőzsdézik, vagy éppenséggel akkor érdemes, gyógyulása tekintetében figyelje a csillagjegyeket és így tovább. A kézzel – persze, kézírást utánzó betűtípusokkal, számítógépen megírt – személyes hangvételű levelekben mindezekért a tanácsokért alig negyven dollárt kértek bizonyos folyószámlákra, ha pedig nem kapták meg, akkor újabb levelek következtek, akár már fenyegető jellegűek is. Becslések szerint ezzel a hatalmas levél-szélhámossággal a világ több országát behálózták, mintegy 56 millió levelet postáztak és jól tessék megkapaszkodni, a feladók 250 millió dollárt vételeztek be. A részleteket a jól ismert amerikai tévéhálózat, a CNN  két oknyomozó újságírója derítette ki, akik „ A Deal with Devil „ vagyis Üzlet az ördöggel címmel nemrég megjelent könyvet is írtak róla. A két újságíró Dél-Franciaország egy kis, eldugott településén magát a nyolcvanegyéves Maria Duvalt is megtalálta, de csak a fiával tudtak beszélni, aki szerint az immár Alzheimer kóros hölgynek visszaéltek a nevével, ám az időközben lezárult büntetőjogi eljárások egyáltalán nem ezt mutatják. Az Egyesült Államokban és Kanadában felszámolták a hálózatot, a világ számos országában azonban állítólag még működik. Ami pedig az általam megtalált kék dobozt illeti, abban olyan talizmánok rejlenek, amelyeket bármiféle betegségen segítő csodagyógyszerekként küldtek szét az állítólagos jótevők, ugyancsak postán és ugyancsak tetemes összegekért. Mindent tudó, a hétköznapok gondjain-bajain segítő jósnők ma is hirdetik magukat több erdélyi magyar és román napilapban, hetente próbálnak ügynökök rásózni, legfőképpen idősekre, mindenféle vérnyomást csökkentő, gerincfájást megszüntető, értágító és emlékezet helyreállító kütyüt. Ezért akartam elmondani ezt a kis történetet, hogy mai, pörgő világunkban figyeljünk a jelenségre és – ne hagyjuk magunkat átverni.