Székedi Ferenc

Azok a kedves hallgatók, akik a vírusjárvány alakulásán, elemzésén túl figyelik az európai politika hullámverését, nagyon sokszor találkoztak az elmúlt napokban a „jogállam” kifejezéssel, különösképpen azért, mert az Európai Bizottság nemrég tette közzé az unió 27 tagállamával foglalkozó hasonló témájú jelentését.

Vasárnap este, a helyhatósági választások hivatalos befejezése után, leültem a tévé és a számítógép elé, nyomogattam a gombokat, hogy minél többet tudjak meg főként a marosvásárhelyi eredményekről, de országos becslésekben, értékelésekben ez csupán egyetlen adatot jelentett a sok közül. Azután eszembe jutott, hogy van nekünk Erdélyi Magyar Televíziónk, hadd keresgéljek annak a házatáján.

Kedves hallgatóim, önök itt, a Bukaresti Rádióban rendszeresen hallgathatnak igen érdekes nyelvművelő műsorokat, sőt, néhanapján, még egy-egy napilapnak is eszébe jut, hogy fellépjen az ilyen meg amolyan nyelvi pongyolaságok ellen.

Nagy Ödön erdélyi magyar szobrász, festőművész, grafikus, művészetpedagógus 1957-ben született a Szászrégen melletti Nagyercsén és három esztendővel ezelőtt, 2017-ben hunyt el Csíkszeredában.

Augusztus 28.-a Márton Áron püspök születésnapja, 1896-ban ezen a napon látta meg a napvilágot Erdély felejthetetlen püspöke. Immár több esztendeje a csíkszentdomokosi Márton Áron múzeum ennek a napnak a környékén megemlékezést és konferenciát szervez, pénteken délelőtt pedig éppen a születésnapon sikerült megtartani a kilencediket.

Kedves hallgatóim, a múlt héten úgy fejeztem be a szólásszabadság alapelveiről szóló néhány gondolatot, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének a polgári és politikai jogokról szóló, 1966-os egyezménye ilyen tömören fogalmaz: „nézetei miatt senki nem itélhető el.”

Manapság úgy tűnik, legalábbis mifelénk, hogy különösképpen a világhálós közösségi oldalakon, a macskaneveléstől az államfő és a helyi politikusok gyalázásáig mindenki arról írhat és beszélhet, amiről éppen akar, ezért tökéletes a sajtószabadság.

Tizenkét tanulmány – tizennyolc szerző. Két számmal így tudnám összefoglalni ezt az igen érdekes és hiánypótló könyvet, amelyet a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület adott ki Fejezetek Székelyföld technikatörténetéből címmel.

Hogyha a marosvásárhelyi cukorgyár ma létezne, minden bizonnyal ipari műemlékként tartanák számon. Dehát ez csupán feltételezés, a marosmenti város gazdasági életében egykor oly fontos szerepet játszó létesítmény ugyanis a rendszerváltást követő romániai vadkapitalizmus áldozatává vált, olyannyira, hogy még egyetlen téglája sem maradt a helyén. Igy aki szeretne emlékezni, hogyan nézett ki mondjuk a múlt század ötvenes éveiben, vagy korabeli fotókra, vagy arra a néhány akvarellre van szorulva, amelyet Nagy Imre zsögödi festő készített azalatt az öt hónap alatt, amikor a kolozsvári képzőművészeti főiskola 57 éves tanáraként kidobták és oda küldték, hogy ismerkedjen a szocialista építőmunkával.

Itt aztán lesz média háttér, lesz amiből válogatni – gondoltam magamban, amikor úgy döntöttem, hogy szerda este megnézem a Sepsi-Steaua Románia Kupa foci döntőt, hiszen több hazai tévé sportcsatorna mellett a Hargita megyei napilapok is külön hírben hozták le, hogy a székely csapat eddigi teljesítményére, a döntőbe való jutására tekintettel még a magyar közszolgálati sportcsatorna, az M4 is helyszíni közvetítéssel jelentkezik.