Székedi Ferenc

Még alig valamivel több mint hét hónap telt el, amikor április 12-én este Darvas Enikő, a Bukaresti Rádió magyar adásának a főszerkesztője felhívott és közölte a lesújtó hírt: elhuny Zseka, azaz Zsehránszky István. Jó ismerősöm, újságíró kollégám, publicista társam itt a rádióban, akivel hosszú évek óta, heti rendszerességgel gyártjuk a napi jegyzeteket az ország és világ, kisebb és nagyobb közösségeink időszerű eseményeire, rezzenéseire figyelve.

Hogyha nagyon röviden szeretnék fogalmazni, akkor a cenzúra a nyilvánosságnak szánt szövegek, hangok, képek előzetes, ritkábban pedig utólagos ellenőrzését jelenti.

Sajnos, a romák helyzete, vagy ahogyan jobban értjük, a cigánykérdés, mifelénk mindig akkor kerül leginkább előtérbe, amikor valami történik. Nincsen ez másképpen a csíksomlyói tűzvésszel sem.

Románia 2004-ben lépett be az Észak-Atlanti Szövetségbe és néhány esztendőre rá a tagállamok hadseregeinek adott csapatrészei nagyarányú és többnapos hadgyakorlatot tartottak a Hargita környékén.

Boldog Új Évet, kedves hallgatóim! Hogy ne tévedjek, visszahallgattam, mit mondtam itt, a bukaresti rádió hullámhosszán, közvetlenül a tavalyi helyhatósági választások után.

Ezekben a napokban, amikor egyre több szó esik arról, hogy a Várad elnevezésű kulturális havilap jogi önállóságát megszüntetik és szerkesztőinek egy részét elbocsátják, felidéztem magamban, hogy az elmúlt évtizedekben a nagyváradi magyar értelmiség milyen kínkeserves harcot folytatott azért, hogy a város a romániai magyar kultúra egyik önálló központja maradjon.

Akik az utóbbi években az ország nyugati részében autóztak, vonatoztak, láthatták, hogy a nagyvárosok, Temesvár, Nagyvárad, sőt Szatmár is mennyire meglódultak.

Az 1956-ban született Alexandru Lucici festőművész országos és nemzetközi kiállításokon vett részt, nagyméretű monumentális munkákat készített, tanulmányi ösztöndíjak nyomán jutott el több európai nagyvárosba, többek között Rómába és Velencébe.