Székedi Ferenc

Románia 2004-ben lépett be az Észak-Atlanti Szövetségbe és néhány esztendőre rá a tagállamok hadseregeinek adott csapatrészei nagyarányú és többnapos hadgyakorlatot tartottak a Hargita környékén.

Boldog Új Évet, kedves hallgatóim! Hogy ne tévedjek, visszahallgattam, mit mondtam itt, a bukaresti rádió hullámhosszán, közvetlenül a tavalyi helyhatósági választások után.

Ezekben a napokban, amikor egyre több szó esik arról, hogy a Várad elnevezésű kulturális havilap jogi önállóságát megszüntetik és szerkesztőinek egy részét elbocsátják, felidéztem magamban, hogy az elmúlt évtizedekben a nagyváradi magyar értelmiség milyen kínkeserves harcot folytatott azért, hogy a város a romániai magyar kultúra egyik önálló központja maradjon.

Akik az utóbbi években az ország nyugati részében autóztak, vonatoztak, láthatták, hogy a nagyvárosok, Temesvár, Nagyvárad, sőt Szatmár is mennyire meglódultak.

Az 1956-ban született Alexandru Lucici festőművész országos és nemzetközi kiállításokon vett részt, nagyméretű monumentális munkákat készített, tanulmányi ösztöndíjak nyomán jutott el több európai nagyvárosba, többek között Rómába és Velencébe.

Az egyik este maszkosan, fázósan, ködben, zúzmarában összefutottam – habár ez túlzás, inkább az lenne a megfelelő szó, hogy összesétáltam – az egyik ismerősösömmel és amint szó-szót követett, persze egy kissé hangosabban és a megfelelő egészségügyi távolság betartásával, megkért, hogy mondjam el neki, mi az ami a legjobban hiányzott nekem ebben az ilyen meg amolyan tilalmakkal sújtott hónapban, novemberben.

2002 óta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesület évi rendszerességgel, úgynevezett nagykonferenciákkal ünnepli a Magyar Tudomány Napját.

Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hónapokban és esztendőkben szép számmal születnek majd olyan tanulmányok és doktori értekezések, amelyek azt vizsgálják, hogy a vírus, a világjárvány hogyan hatott a szókészletünkre és megpróbálnak majd mindebből igen érdekes következtetéseket levonni.

Nem éppen úgy mint Martin Luther Kingnek, de Péter Attila tanár úrnak azokban az években volt egy álma: hogy Udvarhelyen legyen csillagvizsgáló. Nem akart, mint nagy matematikus elődje, Bolyai János, a semmiből egy új világot teremteni, hanem csupán azt szerette volna, hogy tanítványai és az elkövetkező nemzedékek a tudás és a tudomány útján haladjanak.

Maszk és trikolór. Ez a két kellék szerepelt a leggyakrabban azokon a fényképeken, amelyekkel az erdélyi magyar sajtó, mind nyomtatott, mind digitális változatában a polgármesteri beiktatásokról szóló tudósításait illusztrálta, egyben jelezve azt is, hogy a kisebb és nagyobb városokban, községekben megkezdődött a közigazgatás új időszaka.

Egy nem túlságosan tágas terem, sötétzöldes árnyalatokra festett falakkal, nagy, barna ajtókkal, négy hatalmas üvegcsillár, bármiféle virág, festmény, vagy más díszítőelem sehol.