Leginkább Carlo Ginsburg olasz történész-antropológusnak és követőinek a munkássága nyomán a huszadik század végén előretört és azóta is erősődik egy olyan szemlélet, amely nem csupán a nagy, háborús vagy rendszerváltó események, netán az ipari, műszaki vagy természettudományos fejlődés mentén vizsgálja az emberiség sorsának alakulását, hanem kisebb közösségek életébe próbál betekinteni, azt kutatva, hogy egyének vagy családok, akár kisebb közösségek életének aprólékos leírásában hogyan talál visszhangra, emberi léptékre, a különösképpen mifelénk többször is átírt makrotörténelem.
A szakemberek viszont mikrotörténelemnek nevezik ezeket az így jóval alaposabban, részletesebben, emberi léptékek alapján leírható tapasztalatokat, amelyek természetesen beágyazhatók szélesebb összefüggésekbe is. Mifelénk leginkább emlékiratok, korabeli feljegyzések, naplók, levéltárakból előkotort adat- és dokumentumhalmazok közzétételében nyilvánul meg ez a törekvés, és persze sok-sok interjúban, amelyek valamiképpen próbálják magyarázni vagy megőrizni a közelmúltat.
A vadasdi Székely Ferenc nem történész, de neki jutott eszébe immár jónéhány esztendeje, hogy nagyobb születésnapi évfordulókon szólítsa meg nem csupán irodalmár, hanem általában az erdélyi magyar szellemi életben és közéletben dolgozó kortársait, olyan hosszabb életút-interjúkat készítve velük, amelyek ezután úgynevezett beszélgető-könyvekké álltak össze.
A legutóbbi hasonló könyv a napokban jelent meg és ennek előszavában Cseke Péter már megvonja a mérleget: „ Az Egyszer úgyis boldogok leszünk című kötet immár a tizedik abban a sorban, amelynek a kezdetén A megmentett hűség áll. A tíz kötetben száztizenhat „ismeretlen ismerősünk” közelképével szembesülünk. A tíz kötetből értelmiségi kataszterünk keresztmetszetére láthatunk, szellemi erőnlétünk mai állapotát mérlegelhetjük. „ Eddig az idézet és ennek bizonyítására hadd álljanak itt a legújabb könyv főhősei, akik önmaguk életútjáról beszélve boncolgatják azt a kort is, amelynek ez a színtere volt.
Az immár 85 éves Csifó János, a marosvásárhelyi rádió olyannyira rokonszenves, felejthetetlen hangja, a 65 ötéves Csutak István, az egykori temesvári Garabonciás zenekar tagja, a romániai rendszerváltás utáni politikus, a nála öt évvel idősebb Gáspár Sándor, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a marosvásárhelyi rádió újraindításában és a hazai magyar újságírók egyesületét is hosszú éveken át vezette. Azután meg az ugyancsak 70 éves H. Szabó Gyula, akinek munkássága végigkisérte a Kriterion könyvkiadó történetét. És ugyanennél az évszámnál maradva Józsa Erika vall az életéről, miközben a 80 éves Kincses Előd visszatekint arra az egyáltalán nem szokványos életútra, amely sportpályák, törvényszékek, politikai tisztségek között vezetett, nem is akármilyen években.
Jegyzetemnek ebben a néhány percében nem szeretnék névsorolvasást tartani. Csupán még azt említem meg, hogy az utolsó interjúalany Nagy Benedek tanár, történész, volt képviselő, aki már több kötetben is megírta az emlékiratait, így is figyelmeztetve arra, amit bevezetőben már említettem: az úgymond nagy történelem, az is, amelyet a második világháború utáni nemzedékek éltek és élnek át, az elődök és utódok életének mozaikkockáiból áll össze. Ez az előtérbe hozott háttér pedig jóval izgalmasabb és olvasmányosabb, mint a klasszikus történelemkönyvek vagy tanulmányok.