A múltról – jelennek, jövőnek

A Csíki Székely Múzeum az utóbbi években elsősorban nagyszabású képzőművészeti rendezvényekkel hallatott magáról. Elhozta az  erdélyieknek a Munkácsy és Csontváry festményeket, de bemutatta a nagybányai festőiskola alkotásait ugyanúgy mint Nagy Imre kortársainak, Aba Novák Vilmosnak és másoknak a remekműveit, nem is beszélve több olyan tematikus kiállításról, amelyek jelentős  történelmi vagy művészettörténeti események köré összpontosultak. A tegnap este, a Csíkszeredai Városnapok keretében megnyílt, állandó és több éven át látogatható gyűjteményes kiállításával azonban a Múzeum azt is megmutatta, hogy munkatársai más téren is nagyon komoly, alapos és körültekintő munkát végeztek. Hat esztendővel ezelőtt, 2012-ben született meg egy állandó várostörténeti kiállítás ötlete és azóta, hat esztendőn át, gyűjtötték-gyűjtögették az anyagot, igyekeztek felkutatni mindazt, ami Csíkszereda életével kapcsolatos az elmúlt több mint négy és fél évszázadban, amióta írásbeli források először tettek említést a város nevéről. Már magának a kiállításnak a megtervezése is alaposan eltért a hagyományostól, hiszen a szervezők nem kizárólag a történelmi eseményekre, hanem mindenekelőtt az egykori városlakók hétköznapi életének a bemutatására összpontosítottak. A kiállítás így nem csupán művelődés-, nem csak technika-, vagy éppen közigazgatás- vagy infrastruktúra-történet, hanem mindenekelőtt az életvitel, az életmód alakulását mutatja be az időben, méghozzá mindeddig szokatlan, de kimondottan emberközeli szempontok alapján. Képzeljünk el például egy kis vasútállomást, ahová a tizenkilencedik század végén berobog a gőzös: a kiállításon egy korabeli várótermet láthatunk, menetrendekkel, az egykori utasoknak szánt újságokkal, korabeli böröndökkel és utazótáskákkal, vagy olyan térképekkel, amelyek feltüntetik, hogy az egykori osztrák-magyar monarchiában hová-merre utaztak nyaralni a csíkiak. A kisiparosok nem csupán számokban, statisztikákban, vagy csak fotókban és kiadványokban  jelennek meg, hanem a múzeumban kialakított műhelyeikben ott sorakoznak a szerszámaik, megelevenedik az egykori csíkszeredai vásártér a maga agyag- és más edényeivel, sőt egy korabeli gyógyszertár teljes bútorzata és eszközkészlete idézi fel, hogy milyen volt az a  gyógyszerészet, amikor nem csak egyszerűen eladtak mint manapság, hanem különböző orvosi receptek alapján készültek a porok, a krémek, a különböző folyékony keverékek. Sok-sok utánajárással, régi házakban folytatott kutatómunkával sikerült összegyűjteni egykori neves vagy névtelen helyi fényképészek hagyatékát és olyan mozgóképeket is megtaláltak a különböző filmes archívumokban, amelyek az egykori Csíkszeredával foglalkoztak. És még hosszan folytathatnám a sort, a lényeg azonban, hogy az összegyűlt hatalmas anyag jól megválogatott részleteit a lehető legmodernebb eszközökkel hozzák az érdeklődők tudomására, de egy pillanatra sem elütve a  kor hangulatától. A csíkszeredai jégkorongozás ötvenedik évfordulójáról, 1979-ben készült filmeket a nézők például a korabeli, klasszikus, elektroncsöves, fekete-fehér tévékén nézhetik meg, más helyen –  kimondottan ugyanarról a városi térségről – tizennyolcadik századi katonai térképekkel sűrűn váltakozó, jelenkori légi felvéteket tekinthetők meg. És mindezt teszik nem távolságtartóan, úgymond múzeumi hűvösséggel, hanem nagyon rokonszenves, amolyan családi-baráti környezetre varázsolt látványtervezés alapján, ahol az információk egy pillanatra sem tolakodóak. Úgy gondolom, a tegnap este megnyílt csíkszeredai várostörténeti kiállítás mifelénk is egy olyan új, múzeumi műfajt honosított meg, amelyet föltétlenül érdemes megnézni. És nem csupán a csíkiaknak, hanem mindazoknak, akik az elkövetkező hónapokban, években átutaznak Hargita megye székhelyén.