Székedi Ferenc

Az újságírás legszokványosabb közhelyétől eltérően mai jegyzetem témája nem az utcán hevert, hanem egy lapos, sötétkék dobozban találtam rá. Néha, sok-sok sorstársamhoz hasonlóan, jómagam is betérek az Erdélyben alaposan elterjedt Caritas-üzlet hálózatba, ahol a legtöbbször ki lehet fogni valamilyen érdekességet: egy-egy kiválóan formatervezett edényt a skandináv országokból, netán egy-két Oscar díjas filmet DVD-én, esetleg olyan könyveket, amelyek mifelénk nem jelentek meg és ki tudja még mi mindenre lehet rábukkanni abban az áruhalmazban, (tovább…)

Ezekben a napokban Erdély városaiban, falvaiban, kisebb vagy nagyobb rendezvényekkel a magyar forradalom hatvanadik évfordulójára emlékezünk. A középnemzedék és a fiatalok olyképpen, hogy meghallgatják, amit mások beszélnek róla, vagy megnéznek dokumentumkiállításokat, filmeket, az idősebbeknek viszont még mindig ott élnek emlékezetükben azok az 1956 októberi és novemberi napok, (tovább…)

Nem vagyok heraldikus, nem vagyok jártas az ebből vagy abból a századból származó címerekben, de azt tudom, hogy nagyon sok nyugat-európai város vagy éppenséggel ország címerében ott a medve. Előszeretettel használták a középkorban, mert úgy tekintettek rá, mint az erő, a bölcsesség, a függetlenség példaképére, a közösség oltalmazójára. A medvés címeres városok és országok nagy többségében azonban a természetben már gyakorlatilag eltűnt a medve, még Svájc fővárosban , Bernben is, amely éppenséggel a medvéről kapta a nevét, csupán néhány címerállat fürdőzik egy híd alatti kis tóban, a turisták és a városlakók nagy örömére. (tovább…)

Azt hiszem, minden újságíró szívének a csücskében van egy olyan hely, ahová szívesen jár, ahová nagy kedvvel tér vissza. Igy vagyok én a csíkszentdomokosi Márton Áron emlékmúzeummal, amelyet közel két esztendőnyi átalakítás, felújítás után holnap délben újra látogathatóvá tesznek. A múzeum azért tér el a szokásostól, mert 2010-ben, a  püspök halálának 30. évfordulóján, nem is akármilyen közösségi összefogás nyomán nyitotta meg kapuit és olyan intézmény vált belőle, amely mind szemléleténél, mind elrendezésénél, mind a dokumentumok bemutatásánál fogva alaposan eltér az országban látható, bármiféle falusi múzeumtól. (tovább…)

Kedves hallgatóim, ma délután néhány percig pro domo, azaz haza szeretnék beszélni. Vagyis a sajtóról, a médiáról, amelyet önök nap mint nap olvasnak, hallgatnak vagy néznek. Azért választottam ezt a témát, mert két nappal ezelőtt a romániai állami hírügynökség, az Agerpres újból elindította magyar nyelvű hírfolyamát, amelyet a világhálón közvetlenül bárki olvashat, az erdélyi magyar újságok, rádiók, televíziók és más tartalomszolgáltatók pedig teljesen ingyen használhatnak fel. (tovább…)

A Csíki Székely Múzeum az utóbbi években elsősorban nagyszabású képzőművészeti rendezvényekkel hallatott magáról. Elhozta az  erdélyieknek a Munkácsy és Csontváry festményeket, de bemutatta a nagybányai festőiskola alkotásait ugyanúgy mint Nagy Imre kortársainak, Aba Novák Vilmosnak és másoknak a remekműveit, nem is beszélve több olyan tematikus kiállításról, amelyek jelentős  történelmi vagy művészettörténeti események köré összpontosultak. (tovább…)

Ma egy kis szünet, kedves hallgatóim, a foci világbajnokságban, hogy már holnaptól ott folytassuk, ahol abbahagytuk vagy még stílszerűbben fogalmazva, a második félidővel, ahol immár naponta kimondatik az itélet és a tíz európai, a négy délamerikai, az egy észak-amerikai és az egy ázsiai csapat közül valaki biztosan elhull és csak a legjobbak menetelnek majd a végső cél felé. Ami az elmúlt két hétben történt, arról világszerte rengeteg kommentár elhangzott és elhangzik, minden bizonnyal itthon is mindenkinek meg van a maga kedvenc sztorija a (tovább…)

Ezen a héten mind hazai, mind magyarországi és európai, sőt globális tekintetben is számos érdekes és tanulságos eseménnyel búcsúzott tőlünk szeptember. Én közülük, keddre virradólag, az amerikai elnökválasztások első nagy televíziós vitáját követtem nyomon a jól ismert amerikai, műholdas hírtévén, nem csupán a tartalom, hanem a médiaközvetítés szempontjából, annál is inkább, mivel mifelénk, anyanyelvünkön, a politikusok közötti közvetlen, a nagyközönség által látható-halható vita feledőben és kihalóban van. (tovább…)

Nemcsak a könyveknek, hanem a könyvvásároknak is meg van a maguk sorsa. Akár azt is mondhatnám, a maguk erdélyi sorsa, például az egymásra szervezés. A tegnap ugyanis kettő is nyilt, mindkettő vasárnapig tart, és mindkettő jórészt ugyanazokra az erdélyi könyvkiadókra alapoz. Az ünnepi könyvhét Kolozsváron vette kezdetét, a Csíkszeredai Könyvvásárnak pedig egy sportcsarnok, az Erőss Zsolt  aréna nyújt otthont. Hogy miért nem lehetett elkerülni a párhuzamosságot, (tovább…)

?Az mennyire, de mennyire szép dolog, hogy a magyar Facebook ismerőseim többsége a maga módján emlékezik rá, búcsúzik tőle .?

? Épp ezt gondoltam én is:milyen sokan szeretjük és tiszteljük nem csak a munkásságát, hanem őmagát is, mint embert, hiszen eddig még nem láttam a Facebook-on ilyen sok közösségi és személyes hangvételű megemlékezést művészről, költőről.?

?Hál’Istennek, hogy így van! Azt jelenti, Kányádi Sándort mindannyian magunkénak érezzük.? (tovább…)

A napokban az egyik ismerősőm megkérdezte: mit szoktam olvasni rendszeresen, mármint papíron, és nem a napi tájékozódásra gondolt, hanem magvasabb típusú olvasmányokra, főként folyóiratokra. Mondom neki, a Székelyföldet mindenképpen, a Látó, a Korunk is gyakran a kezembe kerül, annál is inkább, mert itt nyomják Csíkszeredában, a Művelődést, havilapként pedig vagy a könyvtárban vagy éppen a Megyei Kulturális Központban megtalálom, ahová elég gyakran vezet az utam. De olvasok még valamit, mondom neki, a román nyelvű Dilema Veche folyóiratot, immár jó hosszú ideje, egyrészt, hogy lássam, miként gondolkodnak a mértékadó román értelmiségiek, másrészt pedig, ritka használat miatt, nem szeretném elfelejteni annak a országnak a nyelvét, amelyikben élek. (tovább…)