A szépkorúak

1991-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete számára a nagy tömegben menekülők még nem jelentettek semmiféle problémát, nem úgy mint huszonnégy esztendő teltén, azaz napjainkban. Így nem csoda, hogy akkortájt a diplomatáknak bőven maradt idejük arra, hogy a négy évszak közül nyilvánvalóan őszre, éppen október elsejére kitalálják az Idősek Világnapját, amelyet azóta minden esztendőben világszerte megünnepelnek. Vagy talán nem is ez a helyes kifejezés, hiszen bizonyos életkort fölött az idő múlását nem nagyon szokták örömújjongásokkal fogadni, hanem a legjobb esetben megemlékeznek róla. (tovább…)

Continue Reading

Együtt vagy egymás mellett?

Láttam azt a szép fotót a facebookodon ? szólít meg románul az a kolléganő, aki Hargita megyéből tudósítja az egyik országos romániai hírügynökséget. És szinte azonnal hozzá csatlakoznak még ketten, a második román kolléganő szintén hírügynökségnek dolgozik, a harmadik pedig a közszolgálati tévének. Szóval nagyon szépek azok a piros bogyók ? állapítják meg immár együtt, mind a hárman – , nem mondanám meg, hogy mi a nevük románul? (tovább…)

Continue Reading

Itthon – otthon

Hogyha valaki a világhálón keres rá doktor Feszt György marosvásárhelyi egyetemi tanár nevére, meglepetéssel tapasztalja, hogy a hazai farmakológiai neves szakemberét ifjú Feszt György néven ismeri a Wikipédia, annak ellenére, hogy néhány nappal ezelőtt, éppen szeptember 15-én töltötte be a kilencvenedik évét. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a vezetője ezen a jubileumi napon szerette volna átadni a neves tudósnak Áder János köztársasági elnök kitüntetését, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, sajnos az elképzelés a kitüntetett betegsége miatt meghiúsult. (tovább…)

Continue Reading

Kintről és bentről

Több mint két héttel ezelőtt félretettem egy újságcikket, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes elgondolkodni rajta. Az írás, amelynek részletei több hazai és magyarországi lapban is megjelentek, a Málnáshoz tartozó Zalánpatakon négy házat is vásárolt Károly hercegről szólt, illetve a település sorsáról. Néhány esztendővel ezelőtt még csodatevőként fogadták a brit trónörököst, ez utóbbi szöveg viszont meglehetősen szokatlan hangnemben azt részletezi, hogy az évente mindössze kétszer idejáró angol arisztokrata gátolja Zalánpatak fejlődését. Mi áll a háttérben ? (tovább…)

Continue Reading

Párnafoci

Aki újság- illetve jegyzetírásra adja a fejét, annak szakmai kötelessége, hogy a napi kommunikációban figyelembe vegye mondanivalójának időszerűségét. Nos, úgy gondolom, ezen a hét végén, szeptember negyedikén, a legforróbb téma a ma esti magyar-román focimeccs, amelyről már beszélt a tegnap, itt a Bukaresti Rádióban, Ágoston Hugó és amelyről immár hetek óta zúg-zeng mind a magyarországi, mind a romániai média. Én azt hiszem, már majdnem mindent elmondtak, megírtak, megmutattak a háromnegyed tízkor kezdődő mérkőzés előkészületeiről, a felállásról, az esélyekről, a jegyeladásról, de úgy gondolom, a román-magyar focimeccseket kisérő egyre forróbb hangulat előzményeire érdemes még néhány szót fordítani. (tovább…)

Continue Reading

Többszörös haszon

Kedves hallgatóim, az elmúlt két hónapban több helységnevet is írtam egymás alá. De ne aggódjanak, nem tartok most névsorolvasást, csupán néhányat sorolok fel: Szováta, Kászon, Gyergyócsomafalva, Gyimesközéplok, Bálványosfürdő, Nagyszeben, Csíkszentmárton, Homoródszentmárton, Csíkszereda és alighanem még hosszasan folytathatnám a sort, ha minden olyan helyszínt meg szeretnék említeni, ahol Erdélyben az elmúlt két hónapban képzőművészeti alkotótábor működött. (tovább…)

Continue Reading

Gyermekszáj

A rövid és tömör angol rap szó az idősebb nemzedékeknek nem sokat mond, a fiatalok azonban nyilvánvalóan tudják, hogy miről van szó. Olyan zenéről, amely nem túlságosan dallamos, inkább, monoton, egyhangú, viszont a pattogó stílusban elmondott szövegek tele vannak úgymond lázongó életérzéssel, társadalombírálattal. Nos, az utóbbi napokban bejárta a világsajtót, még pontosabban a világhálót, egy olyan videórészlet, amelyen interjút készítenek Németország egyik igen neves, harmincnégy éves, iráni származású rapénekesével. (tovább…)

Continue Reading

Kriterion Koszorú Kányádi Sándornak

Két nappal ezelőtt Kriterion Koszorúval tüntették ki a 86 éves Kányádi Sándort, akit  minden olyan településen, városon és falun egyánt ismernek, ahová a bukaresti rádió magyar adása is eljut. Éppen ezért mai jegyzetemben szeretném így, a rádión keresztül, a nagyközönséggel is megosztani mindazokat a gondolatokat, amelyeket laudációként az ünnepségen is elmondtam.

(tovább…)

Continue Reading

Nem kürtőskalács: drón!

Ezekben az augusztusi, vakációs napokban, amikor minden bizonnyal a hallgatókat is sokkal jobban érdekli a kánikula, mint a politika, hadd tegyek fel egy találós kérdést: hogyan kapcsolódhat egymáshoz a lassan fél évszázados, híres-nevezetes woodstocki zenés fesztivál a Guiness Book-al, azaz a Rekordok könyvével, majd a pilóta nélküli repülő szerkezetekkel, a drónokkal és nem utolsósorban a Székelyfölddel? Nos, mielőtt a hallgatók el kezdenék törni a fejüket és elővennék immár nem a lexikonokat, hanem a világhálót, gyorsan el is mondom.

(tovább…)

Continue Reading

Szárhegytől Bálványosig

Habent sua fata libelli. A könyveknek is meg van a maguk sorsa , de a művésztelepeknek is. Ez jutott eszembe, amikor a napokban átutaztam Gyergyószárhegyen és a Lázár kastély főkapuján lógó lakat egyértelművé tette: a töredéknyi jogokkal rendelkező különböző tulajdonosok, az örökösök, a leszármazottak, még mindig nem tudtak megegyezni, nem tudják egymást kivásárolni, így egyszerűen nincs akivel tárgyalni. (tovább…)

Continue Reading